snowattack2017_logo

Ezért gyere ki a hóra! - A Snowattack 2017-en jártunk Cikk

snowattack2017_beszamolo_fejlec

Emlékeztek még, amikor a tél a begubózásról szólt, nagyobb bulit, pláne fesztivált csak nyáron tudtunk elképzelni? Hát ennek már jó ideje vége, hiszen Európa-szerte sorjáznak a téli sífesztiválok, ráadásul egyik markáns képviselőjük, az ASUS Snowattack hazai szervezéssel vette be január 28. és február 4. között a francia Les Orres lankáit, mi pedig erre a 10. jubileumi etapra ki is ruccantunk, egy kiadós sí- és bulimaratonra!

Hirdetés

Gyorsan vegyük át kicsit a placcot, amúgy fesztiválozó szemmel: alapvetően 4 helyszínen adhattuk át magunkat a hömpölygésnek, amiket rendre napi checkpointnak be is lőttünk. Volt nekünk egy hegyi hütte, a szállásoknál a Snowattack terasz, a Snowattack tér és persze az éjszaka legfontosabb eleme, a Party Aréna. A napi sport- és buliadag mellett persze kellett a nyoszolya is, amiket abszolút korrekt szállásokon kaptunk meg, amihez volt meleg vizes medence és szauna is, bár ezeket ilyenkor plusz pénzért lehet csak használni. Sajnos internetet csak az egyik szállás recepcióján lehetett lelni, pénzért sem tudtunk élni extra lehetőséggel, ez alapban, ha csak lazulni jövünk elég is lett volna, de ha valaki pl. munka ügyben rájárna a világhálóra, annak érdemes egy roaming csomagot intézni erre a hétre.

Számunkra, és nem túl meglepő módon a legtöbb vendég számára, a síelés volt a fő hajtóerő, amire tényleg volt lehetőség, elvégre a hazainduláson kívül nem volt kötött program. Ráadásul a hazai zimankó ugyan hideggel rendesen ellátott minket, de a havat nem igazán kellett kerülgetnünk, úgyhogy széles vigyorral vetettük rá magunkat a pályákra, amelyek teljesen rendben is voltak. Abszolút élhető síterepet kínál Les Orres, úgyhogy igazság szerint már akkor is megéri gondolkodni a Snowattackben, ha a program nagy része hidegen hagy valakit, csak szeretne egy jó haveri kiruccanás-élményt bezsebelni télvíz idején.

Bevallom, bőven megvoltak a bulizási terveink is, de a kiadós napközbeni mozgás után azért megesett, hogy inkább a szálláson való ejtőzést, baráti, ismerkedős iszogatást választottuk, de ez legalább olyan jó része tud lenni egy-egy fesztiválnak, mint amikor arcon pörgünk a programok sűrűjében. Azért így is sikerült bőven élményt szerezni e vonalról: így például jót vigyorogtunk KAP stand-up villantásán, nagyon betalált a Cloud 9+ buli, a srácok jó kis intenzív koncertet hoztak fel a francia bércekre.

A Punnany Massif mondhatni már rutinból hozta a hangulatot, de sokan csalódottak voltak a szintén aznapra ütemezett James Zabiela szett elmaradása miatt, viszont efféle bárhol, bármelyik rendezvényen benne van pakliban, ez egy ilyen szakma. Amúgy az esti bulikon úgy általában nem volt nehéz a hangulatot lelni, pláne mikor ingyen forralt bor vagy épp Jäger-osztás volt, amiért még egyszer külön köszönet a szervezőknek. Persze napközben is volt mivel elpörgetni az időt, akkor is, ha nem épp lécen vagy deszkán nyomultunk. Igaz, az időjárás keresztbe vágott ezek közül párat, de például baromi népszerű volt a röplabda, a bikinis csúszás - ami egyébként rekordkísérlet is volt egybenpedig bulinak és látványnak is óriási élmény volt.

Ami pedig az árakat illeti, nos, síelni nem feltétlen a legolcsóbb időtöltés, de már egy sima egyhetes, önálló utazáshoz képest is versenyképesek a Snowattack ára, a többi partysítáborhoz (pl. Snowboxx vagy Snowbombing) viszonyítva pedig messze az egyik legjobb ár-érték arányú téli fesztivál, amire nevezhetünk.  

Abszolút jó értelemben, de rendesen összefolyt ez a hét, viszont szerintem valahol ez is lenne az egész rendezvény esszenciája. Nagyon jó, hogy nem csak a megszokott nyaralós időben hagyhatjuk hátra az otthoni nyűgöt, hanem az évkezdő belassulásnak, enyhe depressziónak intünk be ezen a héten, és ha csak egy mód van, mi 2018-ban is ezt fogjuk tenni!

 

Szöveg, élmények: Fesztiválok Városa
Fotók: Fesztiválok Városa / Steiner Nikolett 

 

Íme az egyhetes Snowattack 2017 pörgésünk képes emlékei, Steiner Niki fotólencséin keresztül! 

Snowattack 2017 képek képek

Kapcsolódó

2024-ben Dömösön folytatódik a Szeláví! Fesztivál története Cikk

Szeláví! Fesztivá 2024 Barátok, nyáresti koncertek, koccintás az élet apró örömeire és kirándulások a Dunakanyar egyik legszebb helyén, Dömösön. Sátrazás a csillagok alatt, három nap önfeledt szabadság: idén is várja a kikapcsolódni vágyókat a Szeláví! Fesztivál. Június első hétvégéjén indítja a nyári fesztiválok sorát

2024-ben is fesztiváldömpinget hoz a Nagyon Balaton Cikk

Nagyon Balaton 2024 Több mint egy évtizedes fennállása óta a MOL Nagyon Balaton a hazai turizmus egyik legfontosabb védjegyévé vált. Az alapítók fontos feladatuknak tekintik, hogy a hazai és külföldi látogatók a sokszínű kulturális és gasztronómiai kínálat ismeretében szeressenek bele, látogassák meg és térjenek viss

Új lemezét mutatja be Beton.Hofi az MVM Dome-ban Cikk

Beton.Hofi 2024 „Méltó befejezést és lezárást szeretnék életem eddigi legkedvesebb projektjének, avagy a mixtape trilógiának. comic sins, Playbánia, 0, ezt látom egybe, ezzel kelek és fekszem. Nekem a minden a 0 most” – meséli Beton.Hofi, akinek készülő albumát két újabb dal, a Holnap megállnak az órák és a 16 to

Coldplay, Tool, Slash, Lenny Kravitz, Depeche Mode, Sting, FFDP, Corey Taylor, LP, ... 2024-ben is kitesz magáért a Live Nation csapata Cikk

Live Nation koncertek 2024 - Coldplay 2024-ben sem kell nélkülöznünk Budapesten a világsztárokat, hiszen már biztosan bulizhatunk Lenny Kravitz, a The Rose, a Thirty Seconds To Mars és Sting koncertjére, Slash idén Myles Kennedy & The Conspirators csapatával tér vissza hozzánk, a Coldplay tripla koncertet ad a Puskás Arénában, de