Utazó fesztivállá válhat a Knotfest Hír

Hirdetés

Valószínűleg fémzenei berkekben nem ismeretlen a Knotfest, a Slipknot saját külön bejáratú rendezvénye, amely úgy fest nagy lépés előtt állhat, ugyanis Corey Taylor egy friss interjúban kitért rá, hogy az esemény következő szintje lehet, hogy egy 20-30 állomásos utazó fesztivállá válik.

Ennek már csak azért is lenne teteje, mert az idei évben volt Észak-Amerika meghatározó nyári sorozatának, a Vans Warped Tour-nak az utolsó etapja, így e fronton épp van is űr a tengerentúli piacon. Ha pedig így alakul, reméljük az elődhöz hasonlóan az európai kitekintésben is látnak majd fantáziát a szervezők…

Egyébként az interjú során a hatodik Slipknot album is említésre került, amely Corey szerint is a jövő évben valóban be fog futni, a csapat pedig már javában hangolódik is a dologra. Ez pedig remélhetőleg majd a következő Slipknot körutat is már jelzi!

 

Forrás: Metal Hammer

Kapcsolódó

2024-ben is várja az önkénteseket a Kolorádó Fesztivál Hír

Kolorádó Fesztivál 2024 önkéntesek 2024-ben is megnyílt a jelentkezés a Kolorádós önkéntes csapatba, hogy a fesztivál minden területén serény kezek segíthessék, hogy minél felszabadultabban tudjon bulizni, kikapcsolódni Kolorádó népe. "Ahhoz, hogy Kolorádóban minden rendben menjen, létfontosságú egy lelkes önkéntes csapat – ehhe

Sziget 2024: szinte teljes a Party Arena is! Hír

Sziget 2024 - Party Aréna A Sziget Party Arena 2024-ben is az elektronikus tánczenék otthona, ahol a világ legjobb és legizgalmasabb DJ-i és producerei pörgetik a zenéket egész éjjel. Techno, minimál, trance, house, egyszóval megállás nélküli party vár téged itt. Fiatal DJ-k, nagy öregek, különleges formációk, live act-ek

Sziget 2024: teljes a Colosseum line-up Hír

Sziget 2024 - Colosseuzm A Sziget Colosseum új korszakba lép idén nyáron! A 360 fokos elektronikus zenei helyszínt újragondoltuk és exkluzív külsőbe öltöztettük, hogy a bulizás fogalma is egy teljesen új szintre léphessen! A helyszín nagyobb lett, a DJ pult pedig a tánctér közepén helyezkedik el, így garantált, hogy a le

Teljes a SopronFest 2024-es programja Hír

Sopronfest 2024 teljes fellépősor Nemcsak új, de minden elemében újszerű, „urbán fesztivál” születik Sopronban – emelik ki a SopronFest 2024 szervezői. A soproni utcák, terek, klubok, éttermek, kávézók, illetve a fő helyszín, a Lővérek különleges hangulattal és szokatlanul pezsgő élettel telik meg. A SopronFest idején, május 11. é