Megindult a lavina? - Bedőlt a Rock USA és a Country USA mögött álló szervezőcég Cikk

Rock USA logo

Hirdetés

Sajnos sok más egyéb, borulású előrejelzés mellett a rendezvényszervező cégek csődje is elkezdett valósággá válni. E fronton hozott a hét elején szomorú híreket  az amerikai Hypervibe Inc is, amely tönkremenetele már a tengerentúli felsőligát is érinti, ugyanis a csapat Wisconsin állam  legjelentősebb country és metal rendezvényeit szállította az elmúlt években, évtizedekben.  

A három évtizedes múlttal rendelkező, családi vállalkozásban működő cég hétfőn jelentette be, hogy sajnos egyetlen utat láttak arra, hogy a két fő rendezvényük – Rock USA és a Country USA – idei jegyvásárlóit kárpótolni tudják, ha csődöt jelentenek, így a felszámolási eljárás menete miatt az ő kártérítésük kap majd prioritást.

A Rock USA egyébként 9, a Country USA pedig már 25 éve szállította az A-listás fellépőket a közönségnek, és nem csak az államban, de országos is szinten a jelentős események közé tartoztak. Épp ezért is hagy különösen rossz szájízt a hír, mert itt már komoly múlttal, tapasztalattal rendelkező, egy 2008-as válságot is túlélt gárdáról van szó, ez sajnos egyben indikátor is, hogy a komoly rendezvényipari szereplőket is elkezdte ritkítani a világjárvány.

Ez volt a terv 2020-ra... 

A gazdasági szakemberek már nyár óta jelzik, hogy erősen ketyeg a várható csődhullám visszaszámlálója, az pedig nem meglepő, hogy a rendezvények világába hasít bele az egyik legmélyebben ez trend. A brit előjelzések szerint például a hazai rendezvényszervező cégek több mint fele földbe fog állni 2021 tavaszára a jelen állás szerint, de legalább ilyen borús a helyzet egész Európában és persze Magyarországon is.  

A Rock USA idei kiadására egyébként olyan, rock és metal fronton világszerte is komolynak számító fellépők sorakoztak volna fel mint a Slipknot, Rob Zombie, a Limp Bizkit, a Papa Roach, Ice Cube, a Halestorm, az Anthrax, a Hellyeah vagy a Steel Panther. A Country USA pedig olyan, a stílusban igen izmosnak számító neveket kapott volna elő a 25. születésnapjára  mint Toby Keith, a Little Big Town, Chris Lane, Bett Young, Thomas Rett vagy Cole Swindell. 

Alább a szervezők hivatalos közleménye:

 

-fv- 

Kapcsolódó

3+ órás show-val készül a Guns N’ Roses Budapestre Cikk

Guns N’ Roses live 2025 A Guns N’ Roses a történelem egyik legmeghatározóbb rockzenekara, akik nemcsak előkelő helyet tudhatnak maguknak számos „leg” listán, de dalaikat több generáció fújja a mai napig, egy Guns N’ Roses koncert mindig kiemelt eseménynek számít. Legutóbbi budapesti koncertjükre egy nap alatt elkelt az ö

Jamaicából, az Egyesült Királyságból, Lengyelországból és Ausztriából érkeznek fellépők a Reggae Camp-re Cikk

Reggae Camp 2025 Idén 22. alkalommal rendezik meg az LB27 Reggae Campet. Július 22. és 26. között Lakiteleken öt napig jamaicai hangulat várja a fesztiválozókat. A hazai reggae és ska zenekarok mellett Angliából a 40 éve pályán lévő MC legenda, Macka B, míg Jamaicából két jelenkori reggae sztár, Natty King és Mica

Félmilliónál is több látogatót vár 2025-ben a Nagyon Balaton Cikk

Nagyon Balaton 2025 - Strand Fesztivál A MOL Nagyon Balaton 2025-ben is a régió legnívósabb eseményeinek védjegye, amelyek várhatóan félmilliónál is több turistát vonzanak a tó köré. Az alapítók fontos feladatuknak tekintik, hogy a hazai és a külföldi látogatók a sokszínű kínálat ismeretében látogassanak el a Balatonhoz. Közel 20 hely

32 nemzetközi és 42 hazai csapattal várja a rajtot a Rockmaraton 2025 Cikk

Powerwolf live A 2025 július 2-5 között tartandó fesztiválon három színpadon, minden nap kora délutántól éjszakáig tartó koncertekkel, kiemelkedő nemzetközi zenekarokkal és a magyar szcéna ikonikus nagy csapataival, valamint a fiatalabb korosztályt képviselő mainsteam és underground bandákkal, a zenei palettát a