Önbejelentő: a Tamikrest is érkezik a Sziget 2017-re! Hír

A Chico Trujillo korábbi felbukkanása után újabb világzenei önbejelentőre leltünk a Sziget Fesztivál 2017-et illetően, 2010 után visszatér a mali Tamikrest visszatér a fesztivál Világzenei Színpadára.

Hirdetés

A dátum most is a zenekar turnéügynökségének oldalára került ki a hivatalos bejelentésnél hamarabb, eszerint a tuareg vagy sivatagi bluest játszó Tamikrest augusztus 12-én fog játszani a Szigeten, ahol már ismerősek lehetnek, bár 2010-ben a Dirtmusic-kal közösen léptek fel, most viszont önálló műsorral készülnek, ráadásul hamarosan megjelenik új albumuk is, így egészen biztosan teljesen más élmény lesz az idei koncertjük. Aki kicsit is fogékony a kissé pszichedelikus, folkos, bluesos, mégis egzotikus témákra, az biztosan élvezni fogja a Tamikrest villantását.

Szöveg: Fesztiválok Városa

Kapcsolódó

Csak az éjszakai Sziget 2025 érdekel? Itt az éjszakai jegy! Hír

Éjszaka is szeretni fogjuk a Szigetet Idén a Sziget éjszakai élete jelentősen felpezsdül, főként az újonnan létrejött Delta Districtnek köszönhetően, amely az elektronikus zenei bulik központja lesz. De a Nagyszínpad programjai után tucatnyi más színpadon is folytatódik a buli egészen hajnalig. A szervezők kedvezményes „éjszakai jegye

B MY LAKE 2025: önálló helyszínt kapnak a magyar divattervezők Hír

Önálló helyszínen mutatkoznak be a magyar divattervezők a B MY LAKE fesztiválon Önálló helyszínen mutatkoznak be a magyar divattervezők az ország kedvenc elektronikus zenei butikfesztiválján, a B MY LAKE-n. Július 24. és 26. között a Velencei-tó partján több mint 70 hazai és nemzetközi DJ a techno, house, melodic techno és hard techno legjavával gondoskodik a feledhetetlen ha

Sziget 2025 programváltozás: Kid Cudi lép fel A$AP Rocky helyett Hír

Kid Cudi lép fel A$AP Rocky helyett a Szigete Több, augusztusban esedékes európai koncertjét mondta le a napokban A$AP Rocky és most a lemondáshullám a Szigetet is elérte. A szervezők azonban gyorsan pótolták a hiányt: a Sziget pénteki napján a Nagyszínpad headlinere Kid Cudi lesz. A Grammy-díjas amerikai rapper, énekes, dalszerző, színész é

Csütörtöktől Alpráfeszt 2025! Hír

Alpárfeszt 2025 Egyszer volt, hol nem volt, 2013-ban pár környékbeli srác úgy érezte, túl kevés az igazi rockbuli a tiszai régióban, ezért megálmodtak maguknak egy fesztivált, aminek a kapuja nyitva áll minden zenerajongó, és anti-mainstream zenekar előtt, érkezzen az bármilyen műfajból. Így kezdődött a történet,