Tájékoztató rendezvénysorozatot tart a HANOSZ a zeneipari háttérmunkásoknak Cikk

Tájékoztató HANOSZ rendezvények

Hirdetés

Meghosszabbította internetes kutatásának határidejét a Szent György Nonprofit Kft. és a Hangszeresek Országos Szövetsége, így szeptember 15-ig lehet kitölteni a kérdőíveket. A két szervezet a hang-, a fény- és a látványtechnikusok munkaerőpiacának itthoni helyzetéről készít felmérést. Többek között annak kívánnak utánajárni, hogy a szektor foglalkoztatása hogyan zajlik, kik, milyen körülmények között, mekkora bérezéssel dolgoznak.

Még nyár közepén indították el a kutatást, amire egy 2018-ban megírt, és 2019 legvégén megnyert GINOP-os pályázat által nyílt lehetőség. Többek között annak kívánnak utánajárni, hogy a szektor foglalkoztatása hogyan zajlik, kik, milyen körülmények között, mekkora bérezéssel dolgoznak. A projekt másik eleme a szektorban dolgozó hangtechnikusok szakképzettségének javítása, a Hangosító szakképesítés e-learning fejlesztése.

A kutatást végző Winwinwin Kutató és Tanácsadó Kft. munkatársai közel félszáz szakmabelivel készítettek mélyinterjút. Mostanra több mint háromszázan töltötték ki a kérdőívet. Ezekhez kapcsolódnak fókuszcsoportos beszélgetések, és így fog összeállni a szakma megismerését megalapozó információ.

A kutatás eredetileg augusztus 31-én zárult volna, de a dátumot módosították szeptember 15-re. A szervezők hat régióban személyesen is tájékoztatják a szakembereket a kutatásról és az online oktatásról. Szeptember 7-én Győrben, 11-én Pécsett, 14-én Szombathelyen, 21-én Miskolcon, 28-án Szegeden és október 5-én Tatán várják a szakmabelieket. A belépés ingyenes, de regisztráció szükséges a szervezes@hanosz.hu címen.

 

HANOSZ

Kapcsolódó

2025-ben is várja az önkénteseket a Sziget Fesztivál Cikk

Sziget Fesztivál önkéntesek A Fesztivál Önkéntes Központ (FÖK) idén immár tizenkettedik alkalommal várja az önkéntesek jelentkezését, akik segítségükkel hozzájárulnak a Sziget és megannyi más hazai fesztivál vagy arénás koncert megvalósításához. „Önkéntesként egy teljesen új szemszögből élheted át a fesztivált, miközben e

35. születésnapját ünnepli az Irigy Hónaljmirigy az MVM Dome-ban Cikk

35. születésnapját ünnepli az Irigy Hónaljmirigy 1990 mámoros szilveszter estéjén összeállt nyolc kan, hogy együtt parodizálják ki a hazai és külföldi slágereket, az azóta eltelt évtizedek alatt pedig milliókat nevettetek meg koncertjeiken és a tévé képernyőjén keresztül. A zenekar jövőre ünnepli 35. születésnapját, ez pedig egy remek alkalom ar

Müpa nyár 2025: a Morcheeba, Youssou N’Dour, Kurt Elling, Eliane Elias és Cory Wong is érkezik Cikk

A Morcheebával és Kurt Ellinggel robbantja be a nyarat a Müpa Legfrissebb lemezével érkezik a triphop három évtizede meghatározó zenekara, a Morcheeba, a jazz egyik legnagyobb hatású formációja, a Weather Report dalait idézi meg zenekarával Kurt Elling, új albumával tér vissza Nyugat-Afrika kulturális nagykövete, Youssou N’Dour, de az érzéki brazil jazz-zong

Tanítványok és mesterek – ők lesznek a vendégek a Söndörgő 30. születésnapján Cikk

Tanítványok és mesterek – ők lesznek a vendégek a Söndörgő 30. születésnapján Kevés olyan zenekar létezik, amely 30 éves fennállását ünnepelheti, noha a legidősebb tag is csak a negyvenes évei elején jár. A Söndörgő azonban ilyen: a tagok együtt nőttek fel zenélés közben, most pedig egy őrületes 30. születésnappal, mestereikkel és tanítványaikkal közösen ünneplik a kerek év