A hétvégén villantanak a magyar kisüzemi sörfőzdék Cikk

 Nyitott Főzdék Napja 2023

Hirdetés

Országos program keretében, összehangolt nyílt napot tartanak szombaton a magyar kisüzemi sörfőzdék. A Nyitott Főzdék Napján, egy napra bejárhatóvá válnak a hazai sörüzemek, és estére az is kiderül, melyik az ország legnépszerűbb gyümölcsös söre. Kereken 20 sörfőzde csatlakozott idén a Nyitott Főzdék Napja programhoz, amelynek keretében Győr-Moson-Sopron vármegyétől egészen Borsodig várják főzdelátogatásokkal, sörkóstolókkal és új termékek bemutatóival az érdeklődőket.

Ebben az évben több olyan kisüzemi sörfőzde is csatlakozott a kezdeményezéshez, amely még a rendszerváltás utáni első nagy sörfőzdenyitási hullám idején – immár harminc éve – kezdett működni. Ezekben azóta lezajlott egy generációváltás, és a jelenlegi, kedvezőtlen gazdasági környezet ellenére is új termékekkel, a fiatalabb vállalkozásokhoz hasonló lendülettel vannak jelen a piacon – mondta Knap Gábor, a Nyitott Főzdék Napja főszervezője.

A május 20-án nyitva tartó sörüzemekben a sörmester személyesen várja majd a vendégeket, akik megismerkedhetnek a sör alapanyagaival, az ital készítésének folyamatával és természetesen meg is kóstolhatják a helyben készült specialitásokat.

Nyugat-Magyarországon szombaton a fertőrákosi Krois Brewery, nála vendégeskedve pedig az ŐriBird Sörfőzde, a fertőhomoki Hegykői Craft Beer és a csempeszkopácsi Krenner Beer tart nyitva. Győr-Moson-Sopron vármegyében a Vaskakas Sörfőzde, a Mighty Millers és a Pannonhalmi Főapátság Sörfőzde várja az érdeklődőket. Székesfehérváron, a Hübris, Martonvásáron a Vandál Brewing, Cecén a Cecei Sörüzem, Pécsen pedig a Pécsi Sörfőzde nyílik meg egy napra.

Budapesten négy helyen is várják programok az érdeklődőket: fogad látogatókat Kőbányán a Hoptop Brewery, a Monyo Brewing Co. és a Horizont Budapest. Ferencvárosban a Fehér Nyúl Brewery, Újpesten pedig a First Craft Beer üzeme járható be.

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében Ózdon, a Bolyki Serházban, valamint Tokajban a BAZ Beer portáján lesz Nyitott Főzdék Napja, Békésszentandráson pedig a Szent András Sörfőzde tart vezetett üzemlátogatásokat és kóstolót.

A Nyitott Főzdék Napján több sörfőzde is bemutat majd új termékeket, a nyílt nap kiemelt témája pedig idén a „gyümölcs és a sör” lesz. A „gyümölcs és a sör” tematikába illeszkedő söröket ezen a napon egyedi, kiegészítő címkével látják el. A sörfőzdék vendégei pedig, kizárólag a rendezvény hétvégéjén, a rendezvény hivatalos oldalán voksolhatnak a számukra legkedvesebb termékre.

Az országos közönségszavazásban legnépszerűbbnek bizonyuló sör 2023 során egész évben viselheti a „Nyitott Főzdék Napja legnépszerűbb söre” medált.

Nyitott Főzdék Napja 2023 helyszínek és programok >>>

 

Nyitott Főzdék Napja

Kapcsolódó

Guinness-rekord kísérlettel és jótékonysággal indul a Csak a Mentes Őszi Fesztivál Cikk

Jön a Csak a Mentes Őszi Fesztivál - 2025.09.20-21. MoMSport Becslések szerint ma Magyarországon több, mint 500.000 ember érintett gluténérzékenységben és több, mint 70.000 fő él cöliákiás diagnózissal – sokan közülük anélkül, hogy tudnának róla. Míg a gluténérzékenység (nem cöliákiás gluténérzékenység, NCGS) különböző kellemetlen tüneteket eredményez – pél

Lendülj mozgásba a Lupa Beachen! Cikk

Lendülj mozgásba a Lupa Beachen! Sportos közösségi feltöltődésre hívja a mozgás szerelmeseit a Lupa. Szeptember 13-án három szabadidősportban is kipróbálhatják magukat a jelentkezők saját korosztályuk és felkészültségű szintjük szerint. Ehhez a naphoz csatlakozott a Sportból JELes Alapítvány „Közös tér – sport, ami összeköt” prog

Több mint 250 féle sör és 30 főzde a 9. Belvárosi Sörfesztiválon Cikk

Több mint 250 féle sör és 30 főzde a 9. Belvárosi Sörfesztiválon 2025. szeptember 2-án kezdetét vette az ország egyik legnagyobb szabadtéri sörkóstolója, a 9. Belvárosi Sörfesztivál. A budapesti Szabadság téren megrendezett eseményen több mint 30 hazai és nemzetközi sörfőzde kínálatából válogathatnak az érdeklődők. A SPAR idén is saját standdal, a SPAR Sörházza

A világ legextrémebb elektromos versenyautói Szegeden Cikk

E Street Parade Idén szeptember 14-én Szeged ad otthont Magyarország legizgalmasabb elektromobilitási rendezvényének. Az E Street Parade-en megismerhetjük az iparág legújabb innovációit, az elektromos hajtású járművek és a fenntartható közlekedés jövőjét, valamint megcsodálhatjuk az elektromos autó és motorsport