A Veritashoz került a Márton és Lányai pálinka Hír

A Veritas borkereskedés és Bárány Péter, a Rézangyal Kft. volt kereskedelmi igazgatója vásárolja meg a Márton és Lányai pálinkamárka jogait tulajdonló cég 50%-át. A két fél sokáig versenytársként szerepelt a piacon, most azonban összeálltak, hogy együtt képviseljék Magyarország egyik legismertebb top-prémium pálinkáját.  A termékeket továbbra is Márton János főzi, de a forgalmazó mostantól a Veritas lesz, a marketingstratégiáért és a kiemelt szerződésekért pedig Bárány Péter felel. 

Hirdetés

Az utóbbi hetekben jelentősen átalakult a hazai pálinkapiac, a változás érinti az ország egyik top-prémium márkáját, a Márton és Lányait is. A folyamat azzal kezdődött, hogy a Coca-Cola HBC Kft. február elsejétől kizárólagos forgalmazója lett a Rézangyal termékeknek, és a tervek szerint március 31-ig a Rézangyal márka tulajdonjogai is egy, a Coca-Cola HBC-hez köthető céghez kerülnek. Tekintettel a Coca-Colával történt megállapodásra, a Rézangyal Kft. tulajdonosai úgy döntöttek, hogy a céghez kapcsolódó egyéb márkák disztribúcióját is kiszervezik a Rézangyal Kft-ből. A Márton és Lányai és néhány kisebb brand (Ördögi, Szemtelen, stb.) esetében emellett célszerűnek látták a márkajogok értékesítését is.

„Miután több mint 10 évig dolgoztam a Rézangyal Kft. kereskedelmi vezetőjeként és az alapoktól vettem részt a márkák felépítésében, úgy gondoltam, hogy a jövőben tulajdonosként dolgoznék azok további fejlesztésén. Ehhez olyan partnert kerestem, akinek a disztribúciója országos, jó kapcsolata van a legnívósabb szállodákkal, éttermekkel, és lehetőleg olyan cég legyen, aki eddig a versenytársunk volt”- mondta el Bárány Péter.

A Magyarországon egyedülálló együttműködés most új piaci lehetőségeket nyit meg a Márton és Lányai számára, hiszen az évek alatt kiépített kapcsolatrendszerből a felek mostantól közösen profitálhatnak. A termékeket továbbra is Márton János főzi, a csomagolás és az ár is változatlan marad. Ez garancia arra, hogy a Márton és Lányai megőrizze piacvezető helyét a top-prémium pálinkák piacán.

A cég tervei szerint viszont új lendületet kaphat a termékfejlesztés és a kísérletezés, így a fogyasztók megismerkedhetnek a piacon eddig ismeretlen szuperprémium kategóriás GOLD50 sorozattal. Az új irányba azért vágtak bele, mert a pálinkafogyasztási szokások az elmúlt évek alatt sokat változtak. A magasabb alkoholfokú párlatok térhódításának köszönhetően a GOLD50 palackjaiba csak aranyérmet vagy az ennél is értékesebb champion díjat nyert pálinkák kerülhetnek.

 

Sajtóanyag: Positive

Kapcsolódó

Melyik a sör legnépszerűbb fűszere? Május 25-én (ez is) kiderül! Hír

Nyitott Főzdék Napja 2024 Május 25-én, szombaton újra országos program keretében nyílnak meg az érdeklődők előtt a magyar kisüzemi sörfőzdék. A Nyitott Főzdék Napján idén a különleges fűszerekkel készülő sörök lesznek a középpontban. Ahogy azt a sörkedvelők az elmúlt négy évben már megszokhatták, tavasszal újra megnyitnak

Ónódi Eszter és Piszkor Norbert séf exkluzív menüt rakott össze a MADHOUSE Bistronak Hír

Ónódi Eszter - Madhouse Bisztró Ónodi Eszter az ország egyik legismertebb színésznője, a Katona József színház tagja, számos ismert film és sorozat főszereplője. Évek óta nagyon odafigyel a környezetére, méhlegelőt alakít ki a telkén, virágot ültet, biciklivel jár és arra törekszik, hogy a főzések során is a lehető legfenttartha

Soproni Sörnapokkal indul a SopronFest 2024! Hír

Demjén Ferenc - Soproni Sörnapok 2024 Punnany Massif, Budapest Ragtime Band, Demjén Ferenc, Kispál és a Borz, Necc Party, Csík Zenekar, Kraak & Smaak és Be Massive Horizon – hogy csak néhányat említsünk a SopronFest mostanra teljessé vált Fő téri programjából, amely Soproni Sörnapok néven várja a közönséget. A SopronFest nemcsak

Női energiák mozgatják az idei Gourmet fesztivált Hír

Szokásosan a hazai vendéglátás legismertebb képviselőit, változatos étel-, desszert- és italkínálatát sorakoztatja fel Magyarország legkedveltebb gasztronómiai rendezvénye, az MBH Bank Gourmet Fesztivál. Május 24-26. között idén is több mint 100 kiállító várja a látogatókat a népszerű „országkósto