Aranyérmet kapott az Opera Gin Budapest Cikk

Opera Gin Budapest

Hirdetés

A piacvezető londoni szaklap, a The Spirits Business által évente megrendezett The Global Spirits Masters megmérettetésen a prémium ginek mezőnyében aranyérmet kapott az Első Magyar Gin Manufaktúra terméke, az Opera Gin Budapest. A tavaly debütáló és hamar népszerűvé váló magyar kézműves gin márka így már nem csak a Red Dotot érő arculatával, hanem a szakmai elismerést érő ízével is büszkélkedhet, és ezzel elindulhat a világhír felé.

A brandytől a vodkáig minden fontos szeszesital kategóriában külön versenyt hirdetnek a magát mára a világ legnagyobb szeszesital vakkóstoló versenyévé kinövő The Global Spirits Masters keretein belül. A 2008 óta létező rendezvény méretére jellemző, hogy évről évre rekordokat dönt az indulók száma: 2019-ben már csak ginből több mint 300 tétel mérettette meg magát. A koronavírus hatásaként ugyan idén a jelentkezők száma nem érte el az előző évit, de azért a Gin Masters 2020-on így is sűrű volt a mezőny, a maga közel 200 nevezésével. Az Első Magyar Gin Manufaktúra Zrt. által tavaly bevezetett Opera Gin Budapest a Premium Gin kategóriában érdemelte ki az aranyérmet, kiemelkedő (80-89 közötti) pontszámokat szerezve a vakteszteken a bíráktól. Mint azt a The Spirits Business szaklap eredményhirdető cikke külön is kiemelte, az Opera „remek textúrájáért” és „elegáns, étcsokoládés jegyeiért” érdemelte ki a figyelmet.

„A kezdetek óta dédelgetett vágyunk, hogy egy szakmai díj pecsétjét feltehessük a palackunkra, és az díszítse az egyébként szintén díjnyertes címkénket. Azt azonban nem gondoltuk, hogy ez azt elismerést ilyen hamar elérjük. Óriási büszkeség ez a csapatnak. Ezúton gratulálok és egyben köszönöm is mindenkinek, hogy nem csak magunknak, hanem a hazai gin piacnak is dicsőséget hoztunk.” – nyilatkozta a márkaalapító, Dámosy Bálint a díj bejelentése kapcsán.

Mint az Első Magyar Gin Manufaktúra Zrt társtulajdonosa elmondta, telefonon értesítették a szakmai elismerésről. A beszélgetésből az is kiderült, hogy nem szokványos, hogy egy „newcomer”-t, a versenyre először jelentkező terméket díjazzanak, ráadásul aranyéremmel. A szaklap szakmai vezetője külön gratulált Bálintnak, mivel személyében először beszélt telefonon közép-kelet európai győztessel a ginkategóriában. Az alapító, Dámosy Bálint később egyik partnerétől értesült arról, hogy ők nevezték be az Opera Gin Budapestet erre a rangos nemzetközi versenyre.

A Global Spirits Masters kizárólag független szakértő elbírálókat alkalmaz, köztük újságírókat, kiskereskedelmi beszerzőket, bártendereket és oktatókat. Ez a széleskörű szakmai merítés jelenti a garanciát a nevezők számára. A bírák ezüst, arany és master érmeket, valamint további trófeákat ítélhetnek oda az arra érdemes tételeknek. A Gin Masters 2020 eredményeit a szokásoknak megfelelően elsőként a The Spirits Business magazinban teszik közzé, amely havi 13 ezer példányával, 76 országot átölelő globális jelenlétével garantálja, hogy a győztesek dicsősége világszerte eljusson a nemzetközi szakmai közönséghez.

„Számunkra dupla öröm, hogy a fogyasztók és a partnereink felől érkező pozitív visszajelzéseket immár a nemzetközi szakmai kiválóságok is megerősítik” – mondta Dámosy Bálint.

Egy ilyen szakmai elismerés szinte garancia a nemzetközi piacra lépéshez, mely nem titkoltan célja az Első Magyar Gin Manufaktúra Zrt.-nek. A cég meg is tette már az első lépéseket a szomszédos országok felé, így Romániában már kapható is az Opera Gin Budapest, az izraeli kereskedelmi partnerrel is aláírásra került a szállítási szerződés, de több más forgalmazóval is tárgyalnak világszerte. „Azt gondoljuk, hogy a Global Spirits Masters aranyérem felhelyezett minket a nemzetközi gin térképre, így azzal számolunk, hogy a közeljövőben több külföldi kereskedő is meg fog minket keresni. Azt is tudjuk viszont, hogy a díj, amellett, hogy elismerés, egyben kihívás is, ugyanis innentől komoly munka vár a csapatra”.

A nagyközönségnek 2019 februárjában mutatkozott be az Első Magyar Gin Manufaktúra. Újpest peremén, egy ipartelepen található hazánk első olyan szeszfőzdéje, mely kizárólagosan kézműves gint gyárt. Itt készül az Opera Gin Budapest, Magyarország első, prémium kategóriás London Dry típusú ginje.

A helyiségben található gin lepárlót egy miskolci pálinkafőző-specialista cég alakította ki az egyedi elvárásoknak megfelelően. Az Opera Gin a neoreneszánsz stílusú Magyar Állami Operaházról kapta a nevét, mely Budapest egyik ékköve az Andrássy úton. A ginfőzdét alapító Dámosy Bálint családja több generáció óta él az Operaház közvetlen szomszédságában, és az épületre néző konyhájukban kísérleteztek először. Az ikonikus „dalszínházhoz” való kötődés, valamint a gin ízvilágát adó tizenegy fűszer gazdagsága indokolta az alkotók tudatos döntését, hogy szakítottak a minimál dizájn alapelveivel és nem féltek a kézműves gin kultúra műfajára egyébként is jellemző túldíszítettségtől – egy bátor döntés, ami tavaly ősszel nemzetközi Red Dot dizájn díjat is hozott az Opera Gin Budapestnek.

 

Opera Gin

Kapcsolódó

Április 6-án ismét Winelovers Grand! Cikk

Winelovers Grand 2024 “Annyi kiváló bor van a világon, hogy ha életünk minden egyes napján új palackot nyitunk, akkor is egészen hosszú marad még a boros bakancslistánk. Egy ilyen esemény, mint a Winelovers Grand kiváló alkalom arra, hogy jó néhány tételt kihúzhassunk erről a bizonyos listáról.” A fenti idézet - amely

Közel 10.000 liter sörrel készül az Indoor Sörfesztivál Cikk

Közel tízezer liter sörrel készül az Indoor Sörfesztivál Százféle különböző sörrel, majd tízezer liter habos nedűvel várja vendégeit február 23-24-én a legnagyobb hazai téli sörfieszta. Az immár 8. alkalommal jelentkező Indoor Sörfesztivál látogatócsúcsra is számít, ezért idén már a Várkert Bazár ad majd helyet a sörkedvelők kánaánjának. Rutinos sörfog

2024-ben az Eger Wine Meetup középpontjában a birtoképítés és a nemzetközi borpiac Cikk

Eger Wine Meetup 2024 Idén az Eger Wine Meetup visszatér évtizedes hagyományaihoz, és újra a szőlő- és borágazat szempontjából nyugalmasabb év eleji időszakban, február 15-16-án rendezi meg az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem. A kétnapos szakmai konferencia hű marad a tavaly elindított megújuláshoz: négy kiemelt tem

Korlátlan sörkóstoló a február végén Várkert Bazárban Cikk

Korlátlan sörkóstoló a Várkert Bazárban Két napon át tartó sörfolyam veszi kezdetét február 23-án az egyetlen hazai téli sörfiesztán, az immár 8. alkalommal, a Serfőző szervezésében jelentkező, Indoor Sörfesztiválon. A több mint 100 csapból korlátlanul kóstolható habos nedű mellett sörtörténeti kulisszatitkok és gasztronómiai finomságok