Buborékokkal teli borok a Dél-Balatonról Cikk
Hirdetés
A Dél-Balaton számos szőlőfajtának ad otthont, emellett több tényező is közrejátszik abban, hogy remek habzó-, gyöngyözőborok és pezsgők készülnek a borvidéken. A löszös talaj miatt a borok gyümölcsösek, a Balaton közelsége és egyedi mikroklímája, az uralkodó északi szélirány, valamint az átlagosnál magasabb páratartalom pedig abban segít, hogy ne legyen perzselő forróság, és a savak is megmaradjanak.
A borvidéken régi hagyománya van a habzóboroknak. Még 1965-ben a Balatonboglári Állami Gazdaságban töltötték le az első gyöngyözőbort Magyarországon. Majd a rendszerváltás után, 1990-ben alapították meg a főleg a pezsgőiről ismert Garamvári Szőlőbirtokot, ami mellé aztán felzárkózott a borvidék, és most már évről évre egyre több borászat készít buborékos borokat.
„Ma már szinte megszokott, hogy minden borászatnál van gyöngyözőbor, és egyre többen készítenek tradicionális pezsgőt is. A sok tematikus kóstoló és műhelymunka eredményeképpen az itteni borászoknak világos képük van arról, milyen az ideális dél-balatoni buborékos bor. Nem Champagne-t akarjuk utánozni, az itteni adottságok és a szőlőfajták változatossága miatt nem is lehetne. Van, aki rajnai rizlingből készít pezsgőt, pinot blanc-ból vagy furmintból, a saját, idén debütált brut rosénk pinot noir és királyleányka házasítása. A borvidékünknek pont a sokszínűsége az erőssége” – foglalja össze a tapasztalatait Bujdosó Ferenc, a Dél-Balatoni borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke.
Világszerte megfigyelhető trend, hogy a fogyasztók keresik a gyümölcsös, könnyed habzó- és gyöngyözőborokat, továbbá a pezsgőket is. Az évjárattól függetlenül minden évben figyelni kell arra, hogy az optimális savtartalom mellett a borvidékre jellemző gyümölcsösség is megmaradjon, de ezt a kihívást már évek óta jól teljesítik a dél-balatoni borászok.
„Az idén már július végén elkezdtük a szüretet, szeptember elejére szinte az összes fehér szőlőt leszedtük, nem csak a pezsgőalapokat. A szokásos fajtákból készítettünk idén alapbort: chardonnay, pinot noir, pinot blanc és furmint, utóbbinak ez lesz a második évjárata a lellei dűlőből. Különösen kritikus volt ebben az évben a megfelelő savszint eltalálása, de elégedettek vagyunk, egyelőre kiváló évjáratnak tűnik az idei. Már házasítottuk a tételeket, és átkerültek a budafoki pincénkbe pezsgősítésre, ahol legalább 30 hónapot töltenek finomseprőn, mielőtt forgalomba kerülnek” – meséli Baranyai Péter, a Garamvári Szőlőbirtok borásza.
A Dél-Balatonon a fogyasztók egyaránt megtalálják az intenzívebb ízű, populáris stílusú, csavarzárral ellátott gyöngyözőket, amik bármelyik hétköznap felbonthatóak, és azok is kedvükre válogathatnak, akik tradicionális eljárással készült, komoly pezsgőket keresnek, természetesen dél-balatoni stílusban.
A 2018-as évjárat a Dél-Balatonon
Enyhén indult az év a Dél-Balatonon, a tél a megszokotthoz képest szinte meleg volt, majd márciusban a váratlan hóesés és fagy pár szőlőfajtát ugyan megrongált, de szerencsére komoly károk nem keletkeztek a borvidéken.
Áprilisban a különös meleg volt meglepő, a májusi virágzás pedig már előrevetítette a korai szüretet is. Tavasszal összességében meleg volt, kevés esővel, így növényvédelmi szempontból könnyűnek bizonyult az év.
A nyári szárazság és hőség okot adott az izgalmakra, de a szőlők gyorsan és szépen értek a borvidéken, és szerencsére a sav sem ment le. Július végére bebizonyosodott, hogy tényleg nagyon korai szüret lesz a borvidéken, olyan, amilyen talán még soha nem volt, már a hónap végén elkezdődött a korai fajták szedése a kánikulában.
Az ősz is optimális volt, kevés csapadékkal. Ugyan szeptember elején esett 100 mm eső, ami után kiteltek a bogyók, de szerencsére utána száraz idő következett, így a botritisz nem jelentett veszélyt. A szüret zavartalanul folyt le, bár a korai érés miatt az időzítés kritikus volt, aki azonban időben lépett, megőrizhette a gyümölcsös ízeket.
Fotó: Furmint Photo
Wineglass
Kapcsolódó
2025-ben is Bor & Pezsgő Fesztivállal indul a budapesti nyár Cikk
A nagy sikerű Bor & Pezsgő Fesztivál és Junibor Ünnep idén immár 4. alkalommal kerül megrendezésre a Szabadság téren, hogy bemutassa és ünnepelje a magyar és nemzetközi borok és pezsgők gazdag világát. A rendezvény 2025. június 4-9. között várja a látogatókat. Az elmúlt években a fesztivál a b
Mi kerül idén a Belvárosi Bor & Pezsgő Fesztivál poharába? Cikk
Egyre tudatosabbak, alkalomszerűbbek, ízlésükben nyitottabbak: ilyenek ma a magyar borfogyasztók. A Belvárosi Bor & Pezsgő Fesztivál szervezői idén is azért dolgoznak, hogy a kulturált borfogyasztás és a borral kapcsolatos élmények újra a hétköznapok részévé váljanak, különösen a fiatalabb gener
Május 17-én minden út a sörfőzdékhez vezet! Cikk
Hétvégén, május 17-én, szombaton országos program keretében nyílnak meg az érdeklődők előtt a magyar kisüzemi sörfőzdék, amelyek sörbemutatókkal, kulturális programokkal és sörtörténeti kvízekkel is várják a látogatókat.
Kora délutántól egészen késő estig kínál programokat idén a Nyitott Főzdék N
Fagyi féláron - Május 8-án újra itt a Magyar Fagylalt Napja Cikk
2025. május 8-án ismét megrendezik a Magyar Fagylalt Napját, amikor az eseményhez csatlakozó cukrászdák és fagyizók országszerte féláron kínálják a fagylaltgombócokat. A szervező Élmény és Szakértelem Magyarország Alapítvány célja, hogy felhívják a figyelmet a minőségi magyar fagylaltra, közösségi