Chicagói és hatalmas - már Budapesten is ehetünk deep dish pizzát! Hír

Hirdetés

Május 25-én megnyílik Magyarország első étterme, ahol Chicago-stílusú deep dish pizzát lehet enni. A hivatalos megnyitó előtti sajtótájékoztatón az étterem tulajdonosai, Kiss Péter és Kiss Dávid meséltek az I55-ig vezető útról, a deep dish pizzáról és annak történelméről, ezután pedig bőséges kóstolót tartottak a sajtó képviselőinek.

Amerika, burger, barbecue

Minden a Beer and Burgerrel indult. A Kiss testvérek, Péter és Dávid is a vendéglátásban tevékenykedtek, egyikük felszolgálóként, másikuk szakácsként szerzett tapasztalatot szerte a világban. Hazatérésük után meg is nyitották a Wesselényi utcai burgerezőt, aminek hamar széles rajongóbázisa lett - így másfél év múlva már a következő étterem nyitásán gondolkoztak. Az már akkor látszott, hogy a hamburgerforradalom nem fog örökké tartani, ezért egy műfaj után kutattak, amiben a kezdeti fellángolás után is van potenciál - így találtak rá a barbecue-ra. Végiglátogatták Amerika déli államainak legnagyobb barbecue éttermeit, hogy megfelelő tapasztalatot és tudást gyűjtsenek, majd 2015 decemberében megnyitották a Budapest Barbecue Company-t is. A második éttermet is hasonló lelkesedés fogadta, mint a Burgert, ami szépen lassan elkezdte kinőni Wesselényi utcai helyét.

2017-ben kezdtek el új helyet keresni a Burgernek, ami akkor már Budapest Burger Company néven futott. Hosszú hónapokon keresztül keresték a megfelelőt és bár eredetileg nem terveztek egy 863 négyzetméteres helyre költözni, mégis így alakult… A 330 nm-es vendégtér 220 fő leültetésére alkalmas, ehhez tartozik még a konyha és az egyéb kiszolgáló egységek - összesen 863 nm. A hely adott volt, viszont ide a burgerek már nem bizonyultak elégnek, kellett mellé valami más is, valami új, mint anno a burger, vagy a barbecue volt. Így találtak rá a chicago-i olaszok büszkeségére, a deep dish pizzára, és nem sokkal később már úton is voltak Chicago-ba, hogy az ottani mesterektől tanulják meg a deep dish pizza készítésének fortélyait.

Egy kis pizzatörténelem 

Mitől más ez a pizza, mint nápolyi társa? A gyökerek itt is Olaszországba nyúlnak vissza, egy bizonyos Ike Sewell nevű olasz úriember nagymamájáig, aki unokájának minden vasárnap pizzapitét sütött. Sewell még a XX. század elején változtatta állandó lakhelyét Chicagóra, és hamar kitalálta, hogy az addig méltánytalanul a harapnivaló kategóriába sorolt pizzát ideje lenne a teljesértékű étkezések közé emelni, így megalkotta a deep dish pizzát, és 1943-ban megnyitotta első pizzériáját, amit praktikusan Pizzeria Uno névre keresztelt. A pizzának gyorsan híre ment a szelek városában, így hamar franchise lett az Uno-ból, majd a ‘70-es évektől egyre több deep dish pizzéria nyitott meg - alapítóik persze először egytől-egyig az Uno-ban voltak szakácsok sokszor évtizedeken keresztül. Az Uno egyébként kifejezetten büszke erre, nincsen bennük harag a vetélytársakkal szemben, ami tökéletesen tükrözi a tengerentúliak példaértékű életszemléletét.

Deep dish pizza - 2 kiló pizza 2 személyre

A deep dish pizza egyik legszembetűnőbb jellegzetessége, hogy legalább 5 centi magas, akárcsak egy pite - a tésztája ennek ellenére vékony és könnyű. A vastagságát annak a magas peremű acél serpenyőnek (innen a 'deep dish' elnevezés) köszönheti, melyben a pizzát sütik: ennek a falára kanyarítják fel a tésztát és ebbe pakolják, mint egy tálba jó gazdagon a feltéteket. Csalóka is lehet emiatt, hiszen az emberek ma már legyintenek egy 26 cm-es pizza hallatán, mondván, hogy azzal nem lehet jól lakni, de ez esetben a 26 centi átmérő két kilónyi “anyagot” rejt (amiből fél kiló csak sajt), így bőségesen elég 2, akár 3 személy jóllakásához is. Az I55-ben 3 méretben lehet majd kérni a deep dish pizzákat, a kicsi a már említett 26 cm-es 2 kg, a közepes 3-4 személy számára elegendő, 32 cm és majdnem 3 kiló, a nagy pedig 4-5 fő részére is kitesz egy fullos vacsit: 36 cm és több mint 3 és fél kilót nyom. A grátisz negyedik méret a 18 centi átmérőjű egyszemélyes pizza, ami az ebédajánlatban lesz elérhető munkanapokon 11:30 és 16:00 között.

Vastagsága és az “anyagmennyiség” miatt a deep dish pizzát hagyományos társánál hosszabb ideig, csaknem 25 percig sütik 220-230 fokon - a "megszokott elrendezéssel" ez idő alatt a sajt és az egyéb toppingok megégnének. Ezért van, hogy a Chicago-stílus a feltéteket fordított sorrendben, úgymond fejjel lefelé pakolja egymásra: a tésztát gazdagon teríti be a mozzarella és cheddar keveréke, erre kerülnek a kiváló minőségű húsok, majd a friss zöldségek, az egészet pedig fűszeres paradicsomszósz borítja be. Az összhatást parmezán szórás teheti még izgalmasabbá, ami rendre csavar még egyet a teljes ízhatáson.

I55

Az étterem névválasztásával a tulajdonosok szerették volna kifejezni Amerika gasztronómiai sokszínűségét, mely bőven túlmutat a cukormázas junkfoodon. Az I55 az Interstate 55-ös autópályát jelöli, ami észak-dél irányban szeli ketté az államokat, Chicagót New Orleans-szal kötve össze. Az étterem falain és az étlapon is az I55 mentén fekvő nagyvárosok elevenednek meg - mindegyik városból érkezett egy-egy jellegzetes étel. Chicagóból a deep dish pizzát, Memphisből és St. Louis-ból a barbecue-t, New Orleans-ból pedig a jambalayát lehet megkóstolni, de ezek mellett is bőven találhatunk még jellegzetes amerikai fogásokat, úgy, mint az óriási burgerek, a házi készítésű nachos, vagy a klasszikus steak.

Programok

Az étterem óriáskivetítőin helyet kapnak majd sportközvetítések, a középen elhelyezkedő “Burger-sziget” - ez a terület gyűjtötte magába a Beer and Burger aka Budapest Burger Company emlékeit - koncerteknek ad majd otthont, a terület nagysága pedig alkalmassá teszi nagyobb résndezvények befogadását is.

Május 25-én tehát kinyitja kapuit az I55, várnak szeretettel minden Amerika-fanatikust és gasztroőrültet! Vagyis ahogy az étlap elején olvasható bevezető is írja: “Tarts velünk az I55-on Chicagótól egészen New Orleans-ig, dőlj hátra, élvezd az utazást és kóstolj meg az úton mindent, amit Amerikában enni érdemes!”

 

Sajtóanyag: I 55 American Bar & Restaurant

Kapcsolódó

Élőzene és mediterrán falatok Budapest szívében? Vár a Tapas Fino! Hír

Tapas Fino ételek Néhány hónappal ezelőtt kellemes meglepetés érte Spanyolország szerelmeseit: új autentikus, spanyol étteremmel bővült a főváros gasztronómiai palettája. Új távlatokban gondolkodott a Continental Group, amikor megálmodta autentikus spanyol éttermüket, a néhány hónapja megnyitott Tapas Fino-t a Belg

Hivatalosan is megnyitott Szarvas világszínvonalú luxusétterme Hír

Újváros Bisztró - Szarvas Új étlappal, főként helyi alapanyagokból készült ételkülönlegességekkel, komplex bisztrókínálattal és csúcspörkölők csúcskávéival várja vendégeit a szarvasi Újváros Bisztró. A Délkelet-Magyarország egyik legszebb településén található, megfizethető luxusétterem tulajdonosai, Szin Csaba és Szin Ben

Mentes és kutyabarát - megnyílt a siófoki Cafe Spirit Hír

Cafe Spirit Siófok Pármai sonkás szendvics, poharas zserbó és somlói desszert – ez csak pár finomság abból a kínálatból, amit Siófok első kizárólag mentes termékeket áruló családi kávézójában lehet megkóstolni. Ez az első olyan hely a városban, ami kizárólag mentes termékeket tart az étlapon. A város szélén, csende

Székely gourmet étterem nyílt az Andrássy úton Hír

SZÉK Étterem hangulat Hiánypótló étteremmel bővült Budapest gasztro-térképe. Az Andrássy út 41. alatt frissen megnyitott SZÉK-ben a hagyományos székely ízek a legmodernebb konyhatechnológiával találkoznak. Az új étteremben kóstolhatunk csorbalevest, böjtös töltött káposztát, lókodi oldalast, helyben készült zakuszkát é