Gourmet Fesztivál 2018 - Több mint 20 000 látogató, átadták az idei díjakat Hír

Hirdetés

Idén is hatalmas volt az érdeklődés a legmenőbb hazai gasztrofesztivál iránt. A négy nap alatt több mint húszezren jöttek el a OTP Bank Gourmet Fesztiválra, a Millenárisra. 

Évek óta egyre nagyobb az érdeklődés a minőségi gasztronómia iránt, így nem csoda hogy a szakma legnagyobb presztízsű kiállításán is nagy volt idén a forgalom és minden feltétel adott volt, hogy “egyhelyben” végigkóstolhassuk Magyarországot. 

Hagyományteremtő szándékkal tavaly indult a Gourmet díj, amelynek keretében díjazzák a fesztivál legjobb kiállítóját és legjobb ételét. A díjakat Pohner Ádám, a Kistücsök séfhelyettese adta át, aki hazánkat képviseli majd a Bocuse d’Or szakácsverseny európai fordulóján Torinóban. A szakmai zsűri értékelésén túl a közönség is szavazhatott kedvenceire, így két kategóriában is adtak át díjakat, sőt, egy különdíj is gazdára talált. 


A gasztroszakemberekből álló zsűri idén a legjobb ételnek a Kreinbacher Bistro alkotását választotta, ami nem más, mint a „Szent Jakab-kagyló, ponzu, avokádókrém, lazackaviár”. Díjat kapott a legjobb kiállító is, ebben a kategóriában összhatást, az ételek konzisztenciáját és minőségét, a stand megjelenését, illetve a fesztivál szempontjából hozzáadott értéket vizsgálták. 2018. legjobb kiállítója az Innio Étterem lett. 

A Legjobb édesvízi halból készült étel kategóriában egy különdíjat is kiosztottak, amit a szakma bírálata alapján a Kistücsök étterem – „Házi kenyérgombóc nyurgaponty császárhússal, sóska szósszal” étele kapott. A látogatók is szavazhattak: a közönség szerint a legjobb kiállító és étel kategóriában a gyöngyösi Bori Mami vitte el a pálmát.

 

Sajtóanyag: Gourmet Fesztivál

Kapcsolódó

Melyik a sör legnépszerűbb fűszere? Május 25-én (ez is) kiderül! Hír

Nyitott Főzdék Napja 2024 Május 25-én, szombaton újra országos program keretében nyílnak meg az érdeklődők előtt a magyar kisüzemi sörfőzdék. A Nyitott Főzdék Napján idén a különleges fűszerekkel készülő sörök lesznek a középpontban. Ahogy azt a sörkedvelők az elmúlt négy évben már megszokhatták, tavasszal újra megnyitnak

Ónódi Eszter és Piszkor Norbert séf exkluzív menüt rakott össze a MADHOUSE Bistronak Hír

Ónódi Eszter - Madhouse Bisztró Ónodi Eszter az ország egyik legismertebb színésznője, a Katona József színház tagja, számos ismert film és sorozat főszereplője. Évek óta nagyon odafigyel a környezetére, méhlegelőt alakít ki a telkén, virágot ültet, biciklivel jár és arra törekszik, hogy a főzések során is a lehető legfenttartha

Soproni Sörnapokkal indul a SopronFest 2024! Hír

Demjén Ferenc - Soproni Sörnapok 2024 Punnany Massif, Budapest Ragtime Band, Demjén Ferenc, Kispál és a Borz, Necc Party, Csík Zenekar, Kraak & Smaak és Be Massive Horizon – hogy csak néhányat említsünk a SopronFest mostanra teljessé vált Fő téri programjából, amely Soproni Sörnapok néven várja a közönséget. A SopronFest nemcsak

Női energiák mozgatják az idei Gourmet fesztivált Hír

Szokásosan a hazai vendéglátás legismertebb képviselőit, változatos étel-, desszert- és italkínálatát sorakoztatja fel Magyarország legkedveltebb gasztronómiai rendezvénye, az MBH Bank Gourmet Fesztivál. Május 24-26. között idén is több mint 100 kiállító várja a látogatókat a népszerű „országkósto