Harcsa Veronika és a Subtones is ott lesz a Debreceni Bor-és Jazznapokon Cikk

Debreceni Bor- és Jazznapok 2023

Hirdetés

A Debreceni Bor- és Jazznapok idén is erdei hangulatba ágyazva hozza el a magyar jazz zene titánjait, közöttük a jelenleg Bécsben élő karizmatikus énekesnőt, Harcsa Veronikát és az idei Fonogram-díjas Subtones-t.

A Művészetek Völgyéért is felelős énekes- és dalszerzőnő, Harcsa Veronika Gyémánt Bálint gitárossal közös duója eddig nyolc lemezt vett fel, melyekkel rendszeresen turnéznak Európa-szerte. Ezidáig 25 ország számtalan fesztiválján és klubkoncertjein léptek már fel, és a duót 2015-ben beválogatták a Németországban rendezett Jazzahead! European Jazz Meeting programjába. A két jazzista kidolgozta, hogyan lehet a legteljesebb hangzást elérni mindössze egyetlen gitárral és énekhanggal: dalaik által mélységekben és magasságokban egyaránt járva, humorral, felszabadultsággal alkotnak a kortárs jazz és az improvizatív popzene határmezsgyéin. Idén nyáron Debrecenbe érkeznek legújabb felvételeiket is elhozva rajongóik számára.

A 2023-as Fonogram-zsűri a Subtones zenekarnak ítélte oda az év hazai jazz albuma vagy hangfelvétele kategória díját második, „Lángolj” címet viselő nagylemezükért. A zenekar alapítóját, Subicz Gábort többek között Sofar Sounds koncerten szólóban és Szász Veronika „VENI” mellett, majd a márciusi Made in Debrecen eseményen is láthatta és halhatta a közönség, a Monchichi Potenciál 20 éves jubileumi koncertjén - debreceni terepen. A Subtones Magyarország legfrissebb funk-jazz-pop supergroupja. Zenéjükben triphop grooveok, játékos-éteri énekek, fülbemászó dallamok, finom elektronika, füstös jazz-szólók keverednek egészen egyedi fúzióban. A zenekarnak a - Debrecziner Gourmet Fesztiválon feltűnt - Konyha zenekar frontembere, Szepessy Mátyás és a hazai fiatal írók legismertebb alakja, Závada Péter is írt szövegeket, melyeket Jónás Vera és Kiss Flóra éneke,  Benkő Dávid billentyűi, Csukás Zsolt gitárai, Fonay Tibor nagybőgője és basszusgitárja keltenek életre.

A zenei felhozatalt hazánk 6 borrégiójával és 22 borvidékével a legkiemelkedőbb borgasztronómiai kínálata egészíti ki augusztus 3-6. között a Debreceni Bor- és Jazznapokon. Az eseményen nemcsak a jazz-térképen kalandozhat a látogató, hanem gyakorlatilag Magyarország teljes borpalettáját megkóstolhatja Nagyerdőn.

Debreceni Bor- és Jazznapok 2023 részletek >>>

 

Debreceni Bor- és Jazznapok

Kapcsolódó

Guinness-rekord kísérlettel és jótékonysággal indul a Csak a Mentes Őszi Fesztivál Cikk

Jön a Csak a Mentes Őszi Fesztivál - 2025.09.20-21. MoMSport Becslések szerint ma Magyarországon több, mint 500.000 ember érintett gluténérzékenységben és több, mint 70.000 fő él cöliákiás diagnózissal – sokan közülük anélkül, hogy tudnának róla. Míg a gluténérzékenység (nem cöliákiás gluténérzékenység, NCGS) különböző kellemetlen tüneteket eredményez – pél

Lendülj mozgásba a Lupa Beachen! Cikk

Lendülj mozgásba a Lupa Beachen! Sportos közösségi feltöltődésre hívja a mozgás szerelmeseit a Lupa. Szeptember 13-án három szabadidősportban is kipróbálhatják magukat a jelentkezők saját korosztályuk és felkészültségű szintjük szerint. Ehhez a naphoz csatlakozott a Sportból JELes Alapítvány „Közös tér – sport, ami összeköt” prog

Több mint 250 féle sör és 30 főzde a 9. Belvárosi Sörfesztiválon Cikk

Több mint 250 féle sör és 30 főzde a 9. Belvárosi Sörfesztiválon 2025. szeptember 2-án kezdetét vette az ország egyik legnagyobb szabadtéri sörkóstolója, a 9. Belvárosi Sörfesztivál. A budapesti Szabadság téren megrendezett eseményen több mint 30 hazai és nemzetközi sörfőzde kínálatából válogathatnak az érdeklődők. A SPAR idén is saját standdal, a SPAR Sörházza

A világ legextrémebb elektromos versenyautói Szegeden Cikk

E Street Parade Idén szeptember 14-én Szeged ad otthont Magyarország legizgalmasabb elektromobilitási rendezvényének. Az E Street Parade-en megismerhetjük az iparág legújabb innovációit, az elektromos hajtású járművek és a fenntartható közlekedés jövőjét, valamint megcsodálhatjuk az elektromos autó és motorsport