Hatodik alkalommal indítja a balatoni szezont a Szent György-hegy Hajnalig Cikk

Szent György-hegy HAJNALIG 2023

Hirdetés

Már szinte tradíció, hogy a Szent György-hegy HAJNALIG indítja el az igazi nyarat: június első szombatján a Balaton-felvidék egyik legszebb tanúhegye megtelik élettel és olyan pincék is kinyitnak erre a napra, ahova máskor nem lehet ellátogatni.

Június 3-án a találkozásé, a pikniké, a lassulásé, a zenéké, a jó boroké, a naplementéé és a teliholdé a főszerep. A szervezők ezúttal is tartogatnak újdonságot: a látogatók idén „nappali” és „hajnalig” helyszínek között válogathatnak – csaknem 20 pincészet, borbolt, étterem, kert nyit ki, és lesznek új helyszínek is.

2018-ban egy lelkes ötletből forrt ki az első „hajnalig” a Szent György-hegyen: az akkor valóban hajnalig tartó pincejárás mára egy egész napos rendezvénnyé formálódott.

„Az évek során egyre inkább azt tapasztaltuk, hogy a résztvevők az egész napot szeretnék kihasználni, így hamarabb kezdünk, de hamarabb is zárunk. Idén bőven lesz idő napsütésben bejárni a környéket, naplemente után gyönyörködni a koranyári, teliholdas égboltban, miközben megőrizzük a hegy éjszakai csendjét. Újdonság, hogy 2 féle helyszín lesz: NAPPALI és HAJNALIG. Az előbbiekre érdemes már délben érkezni és kiélvezni a programokat, mert este 10-kor már zárnak. A Hajnalig állomásokon viszont délután indul be az élet, és egészen éjfélig, egyig tart" – mondja Budavári Dóra, az esemény kommunikációs vezetője.

Idén csaknem 20 helyszínből válogathatunk, hiszen a Szent György-hegyen egymás mellett sorakoznak a jobbnál jobb pincészetek, séta távolságra. Az itteni borászok megőrizték az emberi léptéket, a legtöbb helyen a tulajdonos család készíti a borokat, sok az őstermelő, natúr és bio tételeket is találunk a kínálatban, és nem maradnak el az olyan különlegességek sem, mint a narancsbor vagy a pét-nat. A borászok nagy része itt nőtt fel, sok helyen már nem is az első generáció dolgozik – hagyomány és modern technológiák járnak kéz a kézben, megőrizve és megmutatva a termőhely értékeit.

NAPPALI helyszínek 12:00-22:00

Boksay Pince, Borbolt a völgyben, Magashegy Pincészet, Napvirág Pince, Nyári Pince, Pap Wines, Szászi Birtok, Zöldülő Terasz.

HAJNALIG helyszínek 14:00-01:00

2HA, Gilvesy B-üzem, Hóbor Pince, Horváth Pince, Killer Pince, Molnár Pince, Napsárkán Pince, Pál Pince, Pláne Badacsony borterasz+Földi Bálint.

A hegy lábánál helyi borokkal vár a Hóbor Pince – itt apa és fia borászkodik együtt, nemrég készültek el az új, kényelmes vendégterasszal. A Zöldülő Terasz domboldala családi lazításra hív, a házigazda házaspárnál igazán otthon érezhetjük magunkat, társasjátékaik maradásra csábítanak. Kicsi sétára innen először nyit ki a Magashegy Pincészet új helyszíne – végre velük is újra találkozhatunk! A mesébe illő nevű Mókus körúton (a Google mapsen is így hívják!) eljutunk a Szászi Birtok ikonikus kertjébe, ahol a diófa alatt kötelező egy pohár Kabócás. A Horváth Pince domboldalában hintázhatunk, pingpongozhatunk, elheverhetünk a kóstolás mellett. A Killer Pincét a varázslatos hangulatú, sárga épületéről ismerjük meg, a kápolna alatti Boksay Pince panorámás terasza önmagában is elbűvölő – nem beszélve a képről, ami innen elénk tárul!  A Napvirág Pince tulajdonosa, Nagy Attila szerint paradicsomi, marasztaló hely ez, ahol kiváltságos állapot borászkodni.

Szintén a fenti úton vár a Nyári Pince családi birtoka a panorámás borozó lugassal, Nyári Ödön és lánya, Emese boraival. Idén újra betérhetünk a Pap Wines multikulti vegetáriánus bárjának hangulatos kertjébe, ahol egy jó bor mellett megáll az idő. A 2HA Szőlőbirtok olíva fás szőlőligetéből nemrég került ki az első magyar alapanyagból sajtolt olívaolaj. A birtokon olyan, mintha Toszkánában járnánk, csak épp még balatoni panorámánk is van, poharunkban Sangiovese szőlőből készült Tabunello. Mosolygunk.

A hegy déli oldalán, az úttól pár lépésre vár a Horváth Pince és a Láva borterasz: itt a borok mellett az ejtőzésé és a játékoké a főszerep. Lehet hintázni, ping-pingozni, tekázi, majd mindezt levezetni egy pörkölttel.

Több olyan helyszín fogad vendégeket ilyenkor, ami máskor nem, vagy csak nagyon ritkán látogatható. Szokás szerint Földi Bálint présházába költözik be a badacsonyi Pláne Badacsony borterasz, ahol a tábortűz és a koncert kihagyhatatlan. Kinyit majd Budavári Dóra pop-up vinotékája, a Borbolt a völgyben is: a Sárkányvölgy kényelmes kertjében könnyű ottragadni a hangulatos gitárzene mellett, és belecsúszni a naplementébe – főleg, hogy gyors összefoglalót is kaphatunk a hegy tételeiből. A Molnár Családi Birtok helyszínén ilyenkor minden családtag beáll a pult mögé, olyan, mintha egy kerti partiba csöppentünk volna. A Napsárkán Pincében is a borász a házigazda: Szabó Tünde fogad mindenkit és az utánozhatatlan hangulatú teraszon boldogan mesél természetközeli borkészítési filozófiájáról. Használjuk ki a lehetőséget, fedezzük fel olyan szegleteit is a hegynek, amiket máskor nem tudunk!

A Gilvesy Birtok idén is a nemesgulácsi Gilvesy B-üzemben várja a vendégeket: a vasútállomásnál található épület egyfajta fogadó helyszín is, érdemes akár ide érkezni, a parkolóban letenni az autókat, a hegy 20 perc séta innen. Este after partyval várnak.

Lesz egy teljesen új helyszín is, a Pál Pince: számukra ez nem csak az első Hajnalig, hanem a legelső rendezvényük is egyben! Werner József Pál és felesége egy nyaralás alatt szerettek bele a hegybe, 2008-ban vettek házat itt, 2016-ban újratelepítették a szőlőket – pinot blanc és cabernet sauvignon készül náluk – idén pedig családias éttermet nyitnak a hegy lábánál. Náluk belépőpont is lesz, a hegy déli oldalán.

A borok és a panoráma még nem minden: a Nappali és a Hajnalig helyszíneken lesznek finom falatok, koncertek, sok élőzene és DJ-szett is – a pontos programról hamarosan érkeznek a részletek.  „Találkozzunk! Napsütéstől teliholdig járd be a hegyet, tölts itt egy csodás napot, kóstolj, hallgass bele a koncertekbe, üldögélj, piknikezz, feledkezz bele a Balaton látványába, csússz bele a teliholdas, csillagos éjszakába” – üzenik a szervezők és a vendéglátók.

A Szent György-hegy Matiné dátumát pedig érdemes már most beírni a naptárba: a tavalyi nagy sikerre való tekintettel szeptember 2-án 12:00-20:00 között idén is megvalósul a csendesebb, ősz eleji ismétlés.

Szent György-hegy Hajnalig infó, jegyek >>>

 

Szent György-hegy Hajnalig

Kapcsolódó

Félmilliónál is több látogatót vár 2025-ben a Nagyon Balaton Cikk

Nagyon Balaton 2025 - Strand Fesztivál A MOL Nagyon Balaton 2025-ben is a régió legnívósabb eseményeinek védjegye, amelyek várhatóan félmilliónál is több turistát vonzanak a tó köré. Az alapítók fontos feladatuknak tekintik, hogy a hazai és a külföldi látogatók a sokszínű kínálat ismeretében látogassanak el a Balatonhoz. Közel 20 hely

Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban Cikk

Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban   Összesen 13 professzionálisan berendezett teremben, 80 zenész által nyújtott 110 program zajlik az idei Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban. A szolnoki Tiszaligeten július 21-től 27-ig zajló eseményre jelentkező zenészpalánták nemcsak előadásokon, kurzusokon vehetnek részt, hanem az eddigi t

Pénteken indul a 2025-ös Gyerek Sziget! Cikk

Végre indul a vakáció – jön a Generali Gyerek Sziget!   A gyerekek legnagyobb örömére már péntektől benépesül a Hajógyári-sziget, hiszen elindul a Generali Gyerek Sziget. Június 20. és 22. között zenészek, bohócok, kézműves mesterek, cserkészek, természetbarátok és artisták lepik el a szigetet, ahol reggel 10-től este 6-ig minden a gyerekeké – és pers

A pünkösdi hétvégén nyit a Plázs, indul a 10. jubileumi szezon Cikk

A pünkösdi hétvégén nyit a Plázs, indul a 10. jubileumi szezon Immár hagyományosan a pünkösdi hétvégén nyitja meg kapuit a balatoni nyár ikonikus helyszíne, a siófoki Plázs. A jubileumi 10. szezon Rúzsa Magdi nagykoncertjével és a fiatalok ezreit vonzó Grand Opening eseménnyel veszi kezdetét június 7-én. Másnap vadonatúj koncerttel érkezik a Neoton Família, a