Holnap nyit a Gourmet Fesztivál 2017! Hír

Minden eddiginél átfogóbb választékkal és színesebb programkínálattal várja vendégeit az idei Gourmet Fesztivál május 18-21. között a Millenárison. A szervezők célja továbbra is az, hogy mindenki megtalálhassa a saját érdeklődési körének és ízlésének megfelelő ételeket és programokat egyaránt. A közös nevező továbbra is a minőség, azaz mindenből a legjobbat igyekszik bemutatni az ország legszínvonalasabb gasztro eseménye, amelynek központi témája ezúttal a mangalica és az eper lesz.

Hirdetés



Az elmúlt évtizedben óriásit fejlődő hazai gasztronómiával együtt az evést-ivást komolyan vevő tudatos fogyasztók, más szóval a gourmet-k száma is jelentősen bővült. Részben az ő igényeiket igyekszik kielégíteni a fesztivál: a hétvégén egy időben egy helyen kínálja ételeit a hazai csúcséttermek többsége, köztük a legjobb fővárosiak (beleértve mind a négy Michelin-csillagos éttermet) és a kiemelkedő vidéki vendéglátóhelyek is. Sőt, idén már az ország határait is átléphetjük, hiszen négy környező országból is érkeznek sztárséfek, többek között ott lesz Ana Ros, akit nemrég a világ legjobb női séfjének választottak. Ami az ételeket illeti, a kovászolt spárgától a tokhaltatáron át a malacfülsalátáig, a kanizsai dödöllétől a kacsamell teriyaki-ig terjed a kínálat, és a desszertekről még szó sem esett.

A Gourmet azonban nemcsak a megrögzött ínyenceknek szól, azokat is tárt kapukkal várja, akik egyszerűen szeretnének egy jót enni és inni, és nem vonzza őket a fine-dining világa. A fesztiválon lesz igazi olasz pizza, kézműves hamburger, sőt sztrapacska és slambuc is, persze mindegyik kiváló minőségben. Az idén a mangalicára és az eperre fókuszáló esemény felhozatalában több mint 200 különböző étel és még több ital szerepel, a teljes menü itt tölthető le.

A gourmet közönséget exkluzív ebédekkel és vacsorákkal várják, a tudásra is éhezők workshopokon tanulhatnak profiktól, a gasztroszínpadon pedig mindenki megtalálhatja a magának való előadást és kóstolót: gasztrocelebektől a Michelin-csillagos séfekig, illetve a dödöllétől a homárig terjed a kínálat.

Ráadásul idén már a családosokat is külön helyszín fogadja, ahol a babakonyhától a tinédzser főzőiskoláig minden megtalálható majd.
A háromnapos programdömping a Gourmet díjátadóval zárul, ahol idén először díjazzák a legjobb kiállítókat és a legkiválóbb ételek készítőit. Mindebben a közönség véleményére is számítanak a szervezők, a szavazók körében pedig értékes gasztroajándékokat és élményeket sorsolnak ki.

Végül, de nem utolsó sorban, mindezt változatlan jegyárak mellett kínálja a fesztivál: a napijegy 3.900Ft-ba, a négy napos bérlet 7.900Ft-ba kerül. A belépő minden eddiginél több kóstolót és ajándékot tartalmaz, amelyek összértéke bőven meghaladja a napijegy árát: a látogatók többek között világklasszis mádi furmintot, prémium belga söröket, pálinkát, skót whiskyt is kóstolhatnak, mindehhez értékes borospoharat is adunk, de egy street food falatka is jár a belépőhöz, sőt egy Magyar Konyha és egy Jamie magazint is hazavihetnek magukkal azok, akik kilátogatnak a Millenárisra.

További részletek: 

 

Szöveg: Gourmet Fesztivál

 

 

Kapcsolódó

SZIN 2025: 110 ezer látogató zárta a nyarat Szegeden Hír

SZIN 2026: itt a dátum   Vasárnap hajnalban elhalkultak a Coca-Cola SZIN programhelyszínei, ezzel búcsút is vettünk az idei fesztiválszezontól. De az eleven emlékek bűvöletében már készülhetünk a jövő évi bulira, ami 2026. augusztus 26-29. között lesz a megszokott helyszínen. A leggyorsabbak pedig már a fesztivál után pá

Elindult a SZIN 2025! Hír

Elindult a SZIN 2025 Szerda délben megnyíltak a Coca-Cola SZIN kapui, innentől négy napon át tíz helyszínen, több mint 200 fellépő pörgeti fel a hangulatot a hazai fesztiválévad utolsó nagy buliján. Az első fesztiválozót a bejáratnál Szirmai Marcell, azaz a szegedi születésű Pogány Induló fogadta és tette a csuklójára

Egy hét múlva indul a VI. Boglart fesztivál Hír

Egy hét múlva indul a VI. Boglart fesztivál Augusztus 27-én megnyitja kapuit a Boglart fesztivál és tábor a balatonboglári Babel Campben. Az augusztus 30-ig tartó fesztiválon 20 különféle népzenei és világzenei formáció lép fel, zenészek érkeznek Horvátországtól Chileig. A koncertek, a népzenei tábor és a szakmai showcase mellett idén több

SICC az új szezonrajt - Rendhagyó évadnyitás az Akváriumban Hír

Rendhagyó évadnyitó fesztivállal robban be a SICC a budapesti kultúréletbe Színház, koncert, fashion show, jóga, beszélgetések – és egy pompás reneszánsz házibuli. Augusztus 26-án első alkalommal rendezik meg a SICC Összművészeti Fesztivált az Akvárium Klubban, ahol egész délutántól hajnalig egymást érik majd a műfajokon átívelő programok. A SICC Production friss színhá