Jó hangulatban telt az első Somlói Borászbál Hír

Hirdetés

A borvidéken január végén első alkalommal rendezték meg hagyományteremtő céllal a Somlói Borászbált. A hajnalig tartó, jókedvű és elegáns rendezvényen a somlói borok mellett fontos szerepet kapott a gasztronómia, a zene és a tánc is.

A helyi borászokat ugyan összefűzi a munkakapcsolat, szakmai rendezvényeken, borkóstolókon, borversenyeken sokszor találkoznak, de fontosnak érezték, hogy kötetlenül is időt töltsenek együtt. A farsangi időszakban pedig mi más lehetne ennek a legjobb kerete, mint egy bál. A Kreinbacher Birtokon gyűltek össze a borászok és vendégeik, ahol Baráth Sándor, a Nagy-Somlói borvidék hegyközségi elnökének megnyitója után kezdetét vette a vacsora és a borkóstolás, izgalmat csempészett az estébe a tombola, majd hajnali kettőig tartott a zene és a tánc. Az utolsóként távozók természetesen a borvidék fiataljai voltak.


Hagyományteremtő szándékkal hoztuk létre ezt az eseményt – meséli Baráth Sándor. Telt házunk volt, és a résztvevők visszajelzései alapján is sikeresnek bizonyult az első bálunk itt, a Somló hegyen. Bár nem a szigorú szakmai munka volt most előtérben, azért nem tudtunk kibújni a bőrünkből, így a borlapon minden pincészettől szerepelt egy-egy tétel, amit a vendégek és a borászok meg tudtak kóstolni.

A vacsoramenüt a Kreinbacher Birtok séfje, Toldi József állította össze, a fogások kitalálásakor természetesen fontos szempont volt, hogy jól passzoljanak hozzájuk a somlói borok.

Előételnek füstölt libamell volt lilahagyma-lekvárral, savanyított zöldségekkel és kaláccsal, majd tanyasi tyúklevest tálaltak zöldségekkel és macesszel. A bőrös karajhoz puliszkával, káposztával és citromos burgonyával például egy határozott savgerincű, testes somlói juhfarkot párosítottak, ami szépen kiegyensúlyozta a hús zsírosságát. Majd a desszert, egy málnás-pisztáciás panna cotta zárta a vacsorát.

A következő Somlói Borászbálnak már az időpontja is megvan: 2020. január 25-én gyűlnek össze megint a borászok, hogy újra ilyen vidáman kezdjenek neki az új évnek.

Fotók: Nagy Gábor

 

 Somlói Borászbál

Kapcsolódó

Egy héttel csúszik a Lupa nyitás Hír

Egy héttel csúszik a Lupa nyitás 5 Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. Azonban a korábban május végére hirdetett nyitóhétvégét a szervezők egy héttel későbbre halasztották. „Korábban úgy tűnt, hogy május végén ki tudunk nyitni, azonban az időjárás rosszabbra

Pécsen és Budapesten indult csapolt söröket népszerűsítő kampány Hír

Pécsen és Budapesten indult csapolt söröket népszerűsítő kampány A különleges minőségű csapolt sörökre fókuszál a Beerporn.hu sörmagazin áprilisban megjelent, két új Bakancslista kiadványa. Az első, vidéken használható sörútlevéllel érkező vendégeket öt nagyon különböző hangulatú, a sörkultúrát népszerűsítő helyen váltható be Pécsen. Az új, budapesti Bakancslis

Eddig nem látott Mercik érkeznek májusban Szegedre Hír

I. Szegedi Classic Mercedes-Benz Márkatalálkozó Mintegy 150 darab különböző típusú, ikonikus Mercedes-Benz járművet vonultat fel az idei Classic Car Show & Expo a Pappas Auto támogatásával, Szegeden. A tavaly debütált rendezvény nagy sikere után a szervezők idén - néhány klasszikus kedvenc kivételével  - egy teljesen új válogatást mutatnak

Megvan Békés megye első Michelin Guide-ajánlott étterme Hír

Újváros Bisztró Szarvason, a Holt-Körös partján, a mocsárciprusok árnyékában várja vendégeit Békés megye első Bib Gourmand minősítésű étterme. A Michelin Guide ezzel a címmel azokat a vendéglátóhelyeket emeli ki, amelyek kiváló minőségű ételeket kínálnak mérsékelt áron. A megújult Újváros Bisztró tulajdonosainak