Június 5-én minden a kisüzemi sörökről szól majd - jön a második Nyitott Főzdék Napja Cikk
Hirdetés
Egyszerre nyitják meg a kapuikat egy napra a magyar kisüzemi sörfőzdék a gasztronómiára és a sörkultúrára nyitott vendégek előtt a nyár első hétvégéjén. Az ingyenes programhoz eddig 12 megyében, 26 sörfőzde csatlakozott.
A Nyitott Főzdék Napja kezdeményezés célja, hogy az érdeklődők megismerjék a közvetlen környezetükben működő sörfőzdéket, minél többet tudjanak meg a sörkészítés alapanyagairól, technológiáiról és a különböző sörtípusokról. Illetve felhívja a figyelmet arra a változatos termékpalettára, amelyet a kis sörfőzdék kínálnak.
Június 5-én, a második Nyitott Főzdék Napján Győr-Moson-Sopron és Fejér megyében négy-négy, Budapesten, Borsodban, és Békés megyében három-három, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyében kettő-kettő nyitott sörfőzde várja a vendégeket, és Pest, Somogy, Tolna, Vas, valamint Baranya megyében is lesz olyan kisüzem, amely nyitva áll majd a látogatók előtt.
Knap Gábor, a Beerporn.hu sörmagazin főszerkesztője, a Nyitott Főzdék Napja főszervezője elmondta, hogy a Nyitott Főzdék Napja programhelyszínein a sörkóstolás és vásárlás mellett lehetőség lesz a sörfőzdék működésének, a sörkészítés folyamatának, illetve a sör alapanyagainak megismerésére. A résztvevők közül több sörfőzde is bemutat majd új termékeket, és lesznek olyanok is, akik kistermelőkkel működnek majd együtt, hogy ne csak a helyi sört, hanem kézműves sajtokat, párlatokat, környékbeli finomságokat is kóstolhassanak a látogatók.
A Nyitott Főzdék Napjához csatlakozó sörfőzdék június 5-én, leginkább szabadtéren, a hatályos járványvédelmi intézkedések betartása mellett várják majd a látogatókat, így elképzelhető, hogy bizonyos programokon történő részvételhez védettségi igazolvány szükséges majd.
A részletes programok és a résztvevő sörfőzdék listája >>>
Nyitott Főzdék Napja
Kapcsolódó
Guinness-rekord kísérlettel és jótékonysággal indul a Csak a Mentes Őszi Fesztivál Cikk
Becslések szerint ma Magyarországon több, mint 500.000 ember érintett gluténérzékenységben és több, mint 70.000 fő él cöliákiás diagnózissal – sokan közülük anélkül, hogy tudnának róla. Míg a gluténérzékenység (nem cöliákiás gluténérzékenység, NCGS) különböző kellemetlen tüneteket eredményez – pél
Lendülj mozgásba a Lupa Beachen! Cikk
Sportos közösségi feltöltődésre hívja a mozgás szerelmeseit a Lupa. Szeptember 13-án három szabadidősportban is kipróbálhatják magukat a jelentkezők saját korosztályuk és felkészültségű szintjük szerint. Ehhez a naphoz csatlakozott a Sportból JELes Alapítvány „Közös tér – sport, ami összeköt” prog
Több mint 250 féle sör és 30 főzde a 9. Belvárosi Sörfesztiválon Cikk
2025. szeptember 2-án kezdetét vette az ország egyik legnagyobb szabadtéri sörkóstolója, a 9. Belvárosi Sörfesztivál. A budapesti Szabadság téren megrendezett eseményen több mint 30 hazai és nemzetközi sörfőzde kínálatából válogathatnak az érdeklődők. A SPAR idén is saját standdal, a SPAR Sörházza
A világ legextrémebb elektromos versenyautói Szegeden Cikk
Idén szeptember 14-én Szeged ad otthont Magyarország legizgalmasabb elektromobilitási rendezvényének. Az E Street Parade-en megismerhetjük az iparág legújabb innovációit, az elektromos hajtású járművek és a fenntartható közlekedés jövőjét, valamint megcsodálhatjuk az elektromos autó és motorsport