Két kategóriában keresik idén az ország legjobb kisüzemi sörét Hír

Hirdetés

Immár harmadszor rendezik meg az Ország Söre nevű, – idén először szakmai kóstolóval egybekötött – közönségszavazást, amelyen IPA és „speciality” kategóriában keresik a legnépszerűbb hazai kisüzemi főzeteket.

A Beerselection.hu sörszaküzlet és a Beerporn.hu sörmagazin 2018-ban harmadik alkalommal szervezte meg az Ország Söre szavazást. A verseny két kategóriája a kézműves sörfőzdék között legnépszerűbb india pale ale (IPA) és a sörfőzői kreativitásnak legnagyobb teret adó „speciality” csoport lett, amely kategóriába a különleges, esetenként rendhagyó főzetek kerülhettek.

A mezőny összeállításához a szervezők a magyarországi kézműves sörfőzdéket kérték fel: a hazai kisüzemek kategóriánként 1-1 sörüket jelölhették a versenyre. Összesen 33 sörfőzde vállalkozott a megmérettetésre.

A résztvevők által jelölt 1-1 sörből összeálló mezőnyt egy újabb körben, ugyancsak a sörfőzdék szűrték meg: az volt a feladatuk, hogy válasszák ki a teljes mezőnyből az általuk legjobbnak tartott 3-3 főzetet.

Ezt követően a szervezők, a beérkezett listák alapján sorba állították az IPA és a „speciality” kategória 10-10 legnépszerűbbnek bizonyult sörét, majd elindult a közönségszavazás, ahol maguk a fogyasztók mondhatnak véleményt. 

A szavazás december 23-án éjfélig tart. A „speciality” mezőny változatossága miatt ebben a kategóriában tisztán a közönségszavazatok döntik el, melyik jelölt lesz az Ország Söre, az IPA-k közül pedig sörfőzőkből álló szakmai zsűri, vakteszten dönti majd el a közönségszavazásbanélen végző, legnépszerűbb öt sör végső sorrendjét.

 

Ország Söre 2018 közönségszavazás >>>

 

Beerporn

Kapcsolódó

Melyik a sör legnépszerűbb fűszere? Május 25-én (ez is) kiderül! Hír

Nyitott Főzdék Napja 2024 Május 25-én, szombaton újra országos program keretében nyílnak meg az érdeklődők előtt a magyar kisüzemi sörfőzdék. A Nyitott Főzdék Napján idén a különleges fűszerekkel készülő sörök lesznek a középpontban. Ahogy azt a sörkedvelők az elmúlt négy évben már megszokhatták, tavasszal újra megnyitnak

Ónódi Eszter és Piszkor Norbert séf exkluzív menüt rakott össze a MADHOUSE Bistronak Hír

Ónódi Eszter - Madhouse Bisztró Ónodi Eszter az ország egyik legismertebb színésznője, a Katona József színház tagja, számos ismert film és sorozat főszereplője. Évek óta nagyon odafigyel a környezetére, méhlegelőt alakít ki a telkén, virágot ültet, biciklivel jár és arra törekszik, hogy a főzések során is a lehető legfenttartha

Soproni Sörnapokkal indul a SopronFest 2024! Hír

Demjén Ferenc - Soproni Sörnapok 2024 Punnany Massif, Budapest Ragtime Band, Demjén Ferenc, Kispál és a Borz, Necc Party, Csík Zenekar, Kraak & Smaak és Be Massive Horizon – hogy csak néhányat említsünk a SopronFest mostanra teljessé vált Fő téri programjából, amely Soproni Sörnapok néven várja a közönséget. A SopronFest nemcsak

Női energiák mozgatják az idei Gourmet fesztivált Hír

Szokásosan a hazai vendéglátás legismertebb képviselőit, változatos étel-, desszert- és italkínálatát sorakoztatja fel Magyarország legkedveltebb gasztronómiai rendezvénye, az MBH Bank Gourmet Fesztivál. Május 24-26. között idén is több mint 100 kiállító várja a látogatókat a népszerű „országkósto