Május 19-21. között újra Sopronban a Food Truck Show Cikk
Hirdetés
Ki ne szeretne egyszerre jót enni, jó zenét hallgatni és közben rászoruló gyermekeknek segíteni, azaz jót tenni? Május 19-21. között újra Sopronba érkezik a Food Truck Show, ahol mindenki megkóstolhatja az év díjnyertes street foodjait, és a színes zenei programban fellép az Anima Sound System is. Az esemény évek óta a céljául tűzi ki, hogy helyi, nehéz körülmények között élő gyermekeknek segítsen.
A Food Truck Show-turné idei első vidéki állomásán Sopronba érkezik a hétvégén. A guruló gasztronómia nagyágyúi a Kuckó Önkéntes Programmal karöltve nyolcadik alkalommal dolgoznak gőzerővel családi otthonokban nevelt gyerekek élményszerzésén. A rendezvényeik forgalmának 1%-át gyűjtik össze, ebből az összegből a helyszín közelében lévő otthonból hívnak meg gyerekeket, nevelőket.
A Tavaszköszöntő Borünneppel egybekötött Food Truck Show eddig soha nem látott számú truckkal, és digitális, a kocsik oldalán QR-kóddal könnyedén elérhető étlappal vár mindenkit a Várkerületbe. Rengeteg újdonság mellett az év dijnyertes truckjai is begördülnek a városba. Jön a közönségszavazás győztese, a tépett malacos szendvicséről híres The Grilled Piggy, és a zsinórban harmadik alkalommal díjazott Legenda Sörfőzde is.
Food Truck Show Sopron 2023 kiállítók:
Étel:
- California Poke
- Mexikói Gourmet Truck
- Pizz'Burger
- Raclette by Lili
- NEMO Fish&Chips
- Che Che Burger
- Smokey Monkies BBQ
- The Grilled Piggy
- Meraki
- Black Heaven Barbecue
Ital:
- Sanpellegrino
- Martini Fiero
- Sörbie
- PopFröccs
- Legenda
- Borkas
Desszert:
- DreamSteam
- Happy Churros
- Froyo Like
A rendezvény ingyenesen látogatható és kutyabarát.
Food Truck Show
Kapcsolódó
Guinness-rekord kísérlettel és jótékonysággal indul a Csak a Mentes Őszi Fesztivál Cikk
Becslések szerint ma Magyarországon több, mint 500.000 ember érintett gluténérzékenységben és több, mint 70.000 fő él cöliákiás diagnózissal – sokan közülük anélkül, hogy tudnának róla. Míg a gluténérzékenység (nem cöliákiás gluténérzékenység, NCGS) különböző kellemetlen tüneteket eredményez – pél
Lendülj mozgásba a Lupa Beachen! Cikk
Sportos közösségi feltöltődésre hívja a mozgás szerelmeseit a Lupa. Szeptember 13-án három szabadidősportban is kipróbálhatják magukat a jelentkezők saját korosztályuk és felkészültségű szintjük szerint. Ehhez a naphoz csatlakozott a Sportból JELes Alapítvány „Közös tér – sport, ami összeköt” prog
Több mint 250 féle sör és 30 főzde a 9. Belvárosi Sörfesztiválon Cikk
2025. szeptember 2-án kezdetét vette az ország egyik legnagyobb szabadtéri sörkóstolója, a 9. Belvárosi Sörfesztivál. A budapesti Szabadság téren megrendezett eseményen több mint 30 hazai és nemzetközi sörfőzde kínálatából válogathatnak az érdeklődők. A SPAR idén is saját standdal, a SPAR Sörházza
A világ legextrémebb elektromos versenyautói Szegeden Cikk
Idén szeptember 14-én Szeged ad otthont Magyarország legizgalmasabb elektromobilitási rendezvényének. Az E Street Parade-en megismerhetjük az iparág legújabb innovációit, az elektromos hajtású járművek és a fenntartható közlekedés jövőjét, valamint megcsodálhatjuk az elektromos autó és motorsport