Másodszor is kifut a Winelovers borhajó Hír
Hirdetés
A Winelovers River Night az a borkóstoló, ahonnan nem lehet csak úgy hazamenni. És nem csak azért, mert meg kell várni, hogy az extra hosszú Dunai sétahajózás után kikössön Budapest egyik legexkluzívabb rendezvényhajója, hanem azért is, mert ha ki is kötött, az embernek egyáltalán nem lesz kedve újra a szárazföldre lépni és visszazökkeni a hétköznapokba.
Így volt ezzel az a 250 vendég is, akinek abban a kivételes szerencsében volt része, hogy ott lehetett a júliusi telt házas River Night 1-en, a Winelovers első sétahajókázással egybekötött borkóstolóján. Hogy mások se maradjanak ki ebből az élményből, augusztus 15-én másodszor is kifut a Budapest rendezvényhajó immár 14 kiállítóval a fedélzeten.
A szervezők alapvetően nem változtattak az első alkalommal jól bevált és nagy sikert aratott koncepción. A korlátlan bor- és pezsgőfogyasztás mellett ezúttal választható vacsorafalatok lesznek, ráadásul limitált férőhelyekkel rendelkező VIP részleg kerül kialakításra, további exkluzív pezsgő- és bortételekkel. A vendégek a Vigadó térről indulva majd oda visszatérve két teljes órán át tartó hajókázáson vehetnek részt a következő pincészetek társaságában:
- Babarczi Szőlőbirtok és Pince (Pannonhalma)
- Ca’ di Rajo Prosecco (Olaszország) - Zwack Izabella Borkereskedés
- Csányi Pincészet (Villány)
- Frikker (Tokaj-Hegyalja)
- Gangl Borászat (Sopron)
- Haraszthy Pincészet (Etyek-Buda)
- Hauzer Bormanufaktúra (Neszmély)
- Jackfall Bormanufaktúra (Villány)
- Kamocsay Ákos Prémium Borok (Neszmély)
- Kemenczés Borház (Mátra)
- Kovács Pince (Markaz - Mátra)
- Orosz Gábor (Mád - Tokaj)
- Tűzkő Birtok (Tolna)
- Twickel Szőlőbirtok (Szekszárd)
További Winelovers River Night Vol. 2 részletek és jelentkezés >>>
Winelovers
Kapcsolódó
Pécsen és Budapesten indult csapolt söröket népszerűsítő kampány Hír
A különleges minőségű csapolt sörökre fókuszál a Beerporn.hu sörmagazin áprilisban megjelent, két új Bakancslista kiadványa. Az első, vidéken használható sörútlevéllel érkező vendégeket öt nagyon különböző hangulatú, a sörkultúrát népszerűsítő helyen váltható be Pécsen. Az új, budapesti Bakancslis
Eddig nem látott Mercik érkeznek májusban Szegedre Hír
Mintegy 150 darab különböző típusú, ikonikus Mercedes-Benz járművet vonultat fel az idei Classic Car Show & Expo a Pappas Auto támogatásával, Szegeden. A tavaly debütált rendezvény nagy sikere után a szervezők idén - néhány klasszikus kedvenc kivételével - egy teljesen új válogatást mutatnak
Megvan Békés megye első Michelin Guide-ajánlott étterme Hír
Szarvason, a Holt-Körös partján, a mocsárciprusok árnyékában várja vendégeit Békés megye első Bib Gourmand minősítésű étterme. A Michelin Guide ezzel a címmel azokat a vendéglátóhelyeket emeli ki, amelyek kiváló minőségű ételeket kínálnak mérsékelt áron. A megújult Újváros Bisztró tulajdonosainak
Újra Szegedre gurulnak a legendás Mercedes-ek Hír
Ikonikus Mercedes-ek és egy legendás autóversenyző is érkezik Szegedre 2025-ben, az idei nagy sikerre való tekintettel jövőre újrázó Classic Car Show & Expora, melynek névadó támogatója a Pappas Auto. Az elmúlt évtizedek legendás Mercedes-Benz klasszikusait, ezúttal különösképpen a kabriókat f