Ország Söre 2020: kerestetik a legjobb kisüzemi sör! Hír

Hirdetés

Idén negyedik alkalommal rendezik meg az Ország Söre nevű, szakmai kóstolóval egybekötött közönségszavazást, amelyen ezúttal az Év Sörfőzdéje mellett 2020. legjobb magas alkoholtartalmú IPA sörét is díjazzák.

A Beerselection.hu sörszaküzlet és a Beerporn.hu sörmagazin 2020-ban immár a negyedik alkalommal szervezi meg az Ország Söre szavazást, amelyben két kategóriában keresik a legjobbakat. Ezúttal a legjobb imperial IPA sörök méretnek meg, és kiderül az is, hogy a fogyasztók szavazatai alapján melyik lesz idén az „Év Sörfőzdéje”.

A verseny szervezői idén azt kérték a magyar kisüzemi sörfőzdéktől, hogy jelöljék az Ország Söre versenybe, az általuk legjobbnak tartott imperial vagy dupla IPA-jukat. A dupla IPA a kisüzemi sörfőzés kedvelt stílusa, az eredetileg brit, majd a sörforradalom során elsősorban az USA-ban újraértelmezett India pale ale testesebb, komlósabb, ízgazdagabb változata, amelynek legalább 7,5 százalék az alkoholtartalma.

A sörfőzdék jelölései alapján tizenegy, a kereskedelmi forgalomban elérhető, a dupla IPA kritériumainak megfelelő sör verseng 2020-ban az Ország Söre címért. A fogyasztók a szavazás dedikált weboldalán szavazhatnak kedvencükre, egészen március 26-án, éjfélig. A hat, legtöbb szavazatot kapott főzetet sörfőzőkből álló, szakmai zsűri vakteszten pontozza, és az ott születő eredmény határozza majd meg, melyik dupla IPA lesz idén az Ország Söre.

A legjobb főzet kiválasztása mellett az Ország Söre oldalon a fogyasztók a legnépszerűbb sörfőzdére is leadhatják a voksukat. A felhasználók szavazatait ebben a kategóriában is március 26-án éjfélig várják. A dupla IPA sörök vaktesztje és az eredmények kihirdetése április 9-én lesz a Beerselection sörszaküzletben.

 

Ország Söre

Kapcsolódó

Melyik a sör legnépszerűbb fűszere? Május 25-én (ez is) kiderül! Hír

Nyitott Főzdék Napja 2024 Május 25-én, szombaton újra országos program keretében nyílnak meg az érdeklődők előtt a magyar kisüzemi sörfőzdék. A Nyitott Főzdék Napján idén a különleges fűszerekkel készülő sörök lesznek a középpontban. Ahogy azt a sörkedvelők az elmúlt négy évben már megszokhatták, tavasszal újra megnyitnak

Ónódi Eszter és Piszkor Norbert séf exkluzív menüt rakott össze a MADHOUSE Bistronak Hír

Ónódi Eszter - Madhouse Bisztró Ónodi Eszter az ország egyik legismertebb színésznője, a Katona József színház tagja, számos ismert film és sorozat főszereplője. Évek óta nagyon odafigyel a környezetére, méhlegelőt alakít ki a telkén, virágot ültet, biciklivel jár és arra törekszik, hogy a főzések során is a lehető legfenttartha

Soproni Sörnapokkal indul a SopronFest 2024! Hír

Demjén Ferenc - Soproni Sörnapok 2024 Punnany Massif, Budapest Ragtime Band, Demjén Ferenc, Kispál és a Borz, Necc Party, Csík Zenekar, Kraak & Smaak és Be Massive Horizon – hogy csak néhányat említsünk a SopronFest mostanra teljessé vált Fő téri programjából, amely Soproni Sörnapok néven várja a közönséget. A SopronFest nemcsak

Női energiák mozgatják az idei Gourmet fesztivált Hír

Szokásosan a hazai vendéglátás legismertebb képviselőit, változatos étel-, desszert- és italkínálatát sorakoztatja fel Magyarország legkedveltebb gasztronómiai rendezvénye, az MBH Bank Gourmet Fesztivál. Május 24-26. között idén is több mint 100 kiállító várja a látogatókat a népszerű „országkósto