Otthoni BBQ receptek egy amerikai sörfőzőtől Budapest szívében Cikk
Hirdetés
Az USA-ból hozott receptek alapján, a négy legfontosabb BBQ iskola stílusában készülnek a fogások Budapest egyik legújabb éttermében. Az amerikai tulajdonos már remekül beszél magyarul, az ételek mellé pedig saját söreit kínálja.
A Nyugati Pályaudvartól két percre, a Jókai utcában nyitott meg a Timco BBQ, amelynek a neve ismerősen csenghet azoknak, akik figyelemmel követik a hazai kisüzemi sörpiacot. A Timco ugyanis egy gerilla sörmárka neve is, amelyet Tim Helmick alapított. Gerilla márkaként a Timconak nincs saját sörfőzdéje, hanem a receptfejlesztésre és a vendéglátásra helyezik a hangsúlyt.
Helmick az Egyesült Államokból, amerikai katonaként került Magyarországra, majd tanított a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen, családot pedig már Budapesten alapított. A sörfőzés és a barbecue szeretetét otthonról hozta, és amint lehetett Magyarországon is nekilátott, először házisör főzőként, majd Vesztergom Balázzsal megalapították a Timco Brewing-et.
A négy nagy BBQ iskola
A kisüzemi, vagy craft sör és a BBQ az USA-ban kéz a kézben jár, a tengerentúlon számtalan sörfőzde működtet olyan éttermet, ahol a saját főzetek mellé izgalmas, lassan sült, szaftos húsételeket kínálnak.
A barbecuefajták közül Magyarországon a Texas BBQ stílus a legismertebb: a testes, pikáns, közben pedig édes és füstös. Az ilyen fogásokon kívül a Timco BBQ-ban a vendégek fűszeres, barna cukros, paradicsomos alapú pácban érlelt „Kansas City style” BBQ ételeket, savanykás, ecetes, könnyedebb „Carolina” fogásokat és mustáros-almaecetes-
A BBQ lelke, a rub, vagyis a szárazpác, amely a Jókai utcában minden esetben saját recept alapján készül, ez utóbbi pedig valamennyi ott kapható ételre igaz. Így készül helyben az ugyancsak amerikai stílusú kukoricás kenyér, a chipotle szósz, a coleslaw, a brownie és az almás pite is.
„Az a célunk, hogy aki betér hozzánk, kicsit úgy érezze, egy igazi amerikai vendéglőben jár” – mondja Tim Helmick. Ezt pedig nem külsőségekkel, hanem rendkívül barátságos hozzáállással, jókedvvel és lazasággal érik el. No és persze olyan fogásokkal, mint a hétvégi brunchokon kínált ham and eggs, amely saját sörben pácolt BBQ tarjával készül, de említhetnénk a sörkorcsolyának páratlan rántott mac and cheese-t, vagy a füstölt húsgolyókat is! Ha pedig valaki vegetáriánus ételt választana, abból is van olyan, amelyet a smokerben készítenek!
Középpontban a sörcsapok
A Timco BBQ pultjának középpontjában a sörcsaprendszer helyezkedik el, jelezve, hogy itt épp olyan fontos a jó sör, mint a finom falatok. A nyolcféle csapolt kisüzemi sör túlnyomó része saját. Van itt ír vörös, belga típusú könnyed, fűszeres búzasör, harsány dupla IPA, sőt pink guavával és hibiszkusszal fűszerezett cseh láger is. De a hagyományos sörök hívei is könnyen találnak maguknak kedvencet, illetve vendégsörök is gyakran megfordulnak a Timco BBQ-ban, széles a bourbon kínálat, de vannak koktélok, és remek magyar borok is.
Az étterem hatalmas karzattal és galériával rendelkezik, ahol a jövőben kiállítások is helyet kapnak, a felső rész pedig nagyszerűen használható szeparénak is, hamarosan pedig elindulnak az élőzenés estek, természetesen kizárólag blues és country dalokkal!
Timco BBQ infó, étlap, hírek >>>
Timco BBQ
Kapcsolódó
Vár a hétvége legszínesebb menüje - Június 2-án indul a Gourmet Fesztivál 2023! Cikk
Június 2-án újra megnyitja kapuit az ország „legfinomabb” eseménye, az MBH Bank Gourmet Fesztivál. A rendezvény egy “országkóstolóként” is felfogható, amely három napon át, egy millenárisnyi területen mutatja be a legjobb hazai éttermeket és cukrászdákat. A vasárnap estig tartó Gourmet-ról persze
Ciderfesztivállal zárja a tavaszt Etyek Cikk
Az Almás Kert Cider Feszten végigkóstolhatod a magyar termelői cidereket május 27-én és 28-án Etyeken. A helyszín azért lesz különleges, mert a BudaPrés Cider pincészet épületében és az előtte húzódó almásban zajlanak majd az események. Fűben ücsörgésből, ciderezésből, pizzázásból és akusztikus ko
Gourmet: új lendület a gasztronómiában Cikk
Míg tavaly az „örökség” témáját járhattuk körül a hazai gasztronómia legátfogóbb eseményén, idén az „új generáció” kerül a középpontba június 2-4. között a Millenárison, az MBH Bank Gourmet Fesztiválon. A magyar vendéglátás legismertebb képviselőinek bemutatása, és a több mint száz kiállító változ
Megújul a borászoknak szóló konferencia Egerben Cikk
Eger Wine Meetup néven újul meg a húszéves múlttal rendelkező szőlészeti és borászati konferencia Egerben. Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem szakmai programja két napon át tart június 16-17-én, és felöleli a fenntarthatóság, a birtoképítés, a klímaváltozás és a terroir témaköreit.
„Legutób