Szentesen készült 2018-ban az Ország Söre Hír

Hirdetés

Harmadszor tartották meg az Ország Söre nevű, szakmai kóstolóval egybekötött közönségszavazást, amelyen két kategóriában hirdettek győztest. Az india pale ale sörök között egy szentesi, a „speciality” kategóriában pedig egy citromhéjjal készült savanyú sör győzött.

A Beerselection.hu sörszaküzlet és a Beerporn.hu sörmagazin 2018-ban harmadik alkalommal szervezte meg az Ország Söre szavazást. A verseny két kategóriája a kézműves sörfőzdék között legnépszerűbb india pale ale (IPA) és a sörfőzői kreativitásnak legnagyobb teret adó „speciality” csoport lett, amely kategóriába a különleges, esetenként rendhagyó főzetek kerülhettek.

A mezőny összeállításához a szervezők a magyarországi kézműves sörfőzdéket kérték fel: a hazai kisüzemek kategóriánként 1-1 sörüket jelölhették a versenyre. Összesen 33 sörfőzde vállalkozott a megmérettetésre, akik szakmai szavazatokkal is segítették az Ország Söre kiválasztását.

A közönségszavazásban több mint 1500 sörkedvelő vett részt, akik szavazataiból mindkét kategóriában összeállt a legjobbak listája. A „speciality” sörök közül – azok stílusbeli változatossága miatt – tisztán a közönségszavazatok döntötték el a sorrendet. Ezek alapján a harmadik legnépszerűbb sörspecialitás a Reczer Ser T30 nevű Coffe Milk Stoutja lett, a második helyet a miskolci zip’s sörfőzde Habanero Never Dies nevű, chilis, new england sour pale ale söre szerezte meg, míg a legjobbnak a budapesti Fehér Nyúl Sörfőzde Rafa nevű, laktózzal és citromhéjjal készülő sour pale ale söre bizonyult. 

A közönségszavazáson legjobb eredményt szerzett IPA-kat szerdán este, a Beerselection sörszaküzletben, vakkóstolón tartott bírálaton a szakmai zsűri (Reczer Gábor – Reczer Ser, Lados Péter – Yeast Side Sörfőzde, Kelemen Ottó – OK Brewery, Pazinczar Péter – TuffBuzz és Beer Week in Budapest) értékelte. 

Harmadik helyezett lett a Mad Scientist Jam 72 IPA-ja, a második helyet a Horizont Sörök Gentle Bastard-ja szerezte meg. A zsűri egyhangú döntése szerint idén a legjobb IPA-nak választott tétel a szentesi Zentus Craft Beer, eredetileg a szegedi Cirmi Gasztrokocsma számára főzött, Tropical Kitty nevű IPA-ja lett.

A zsűri a kóstolást követően kiemelte, hogy a részt vevő sörfőzdék és a közönség szavazatai alapján a döntőig eljutott sörök egyaránt magas minőséget képviseltek, a sörökre adott pontszámok alapján szoros, de egyértelmű végeredmény született.

Az Ország Söre megmérettetésre legközelebb egy év múlva kerül sor, a szervezők ígérete szerint továbbra is igyekeznek a visszajelzések alapján tökéletesíteni a megmérettetés menetét, tovább emelve az Ország Söre díj presztízsét. 

 

Beerselection

Kapcsolódó

Melyik a sör legnépszerűbb fűszere? Május 25-én (ez is) kiderül! Hír

Nyitott Főzdék Napja 2024 Május 25-én, szombaton újra országos program keretében nyílnak meg az érdeklődők előtt a magyar kisüzemi sörfőzdék. A Nyitott Főzdék Napján idén a különleges fűszerekkel készülő sörök lesznek a középpontban. Ahogy azt a sörkedvelők az elmúlt négy évben már megszokhatták, tavasszal újra megnyitnak

Ónódi Eszter és Piszkor Norbert séf exkluzív menüt rakott össze a MADHOUSE Bistronak Hír

Ónódi Eszter - Madhouse Bisztró Ónodi Eszter az ország egyik legismertebb színésznője, a Katona József színház tagja, számos ismert film és sorozat főszereplője. Évek óta nagyon odafigyel a környezetére, méhlegelőt alakít ki a telkén, virágot ültet, biciklivel jár és arra törekszik, hogy a főzések során is a lehető legfenttartha

Soproni Sörnapokkal indul a SopronFest 2024! Hír

Demjén Ferenc - Soproni Sörnapok 2024 Punnany Massif, Budapest Ragtime Band, Demjén Ferenc, Kispál és a Borz, Necc Party, Csík Zenekar, Kraak & Smaak és Be Massive Horizon – hogy csak néhányat említsünk a SopronFest mostanra teljessé vált Fő téri programjából, amely Soproni Sörnapok néven várja a közönséget. A SopronFest nemcsak

Női energiák mozgatják az idei Gourmet fesztivált Hír

Szokásosan a hazai vendéglátás legismertebb képviselőit, változatos étel-, desszert- és italkínálatát sorakoztatja fel Magyarország legkedveltebb gasztronómiai rendezvénye, az MBH Bank Gourmet Fesztivál. Május 24-26. között idén is több mint 100 kiállító várja a látogatókat a népszerű „országkósto