Szombaton újra kitárják a kapukat a kisüzemi sörfőzdék Cikk
Hirdetés
25 magyar kisüzemi sörfőzde fogott össze, hogy június 5-én, a Nyitott Főzdék Napján egyszerre mutatkozzon be az érdeklődőknek. Pannonhalmán apátsági sörökkel, Budapesten többek között szakértői előadásokkal és fickósör kóstolóval, Ózdon „vak” sörteszttel várják a vendégeket a Nyitott Főzdék Napján.
Budapesten és tíz megyében huszonöt sörfőzde csatlakozott idén a Nyitott Főzdék Napja kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy a fogyasztók megismerkedjenek a környékükön működő kisüzemi sörfőzdékkel, illetve megismerjék az általuk készített sörtípusokat.
Knap Gábor, a Beerporn.hu sörmagazin főszerkesztője, a Nyitott Főzdék Napja főszervezője elmondta, hogy minden, a programban résztvevő sörfőzde lehetőséget biztosít arra, hogy a látogatók bejárják az üzemet, megismerjék a sörkészítés során használt alapanyagokat, illetve megkóstolhassák a frissen készülő főzeteket is.
A Győr-Moson-Sopron megyei Vaskakas sörfőzdében egyszerre két, most először kóstolható újdonsággal várják a vendégeket, a Pannonhalmi Apátsági Sörfőzde pedig nem csak sörökkel, hanem ugyancsak apátsági borokkal is készül.
Fejér-megyében, az Etyeki Sörmanufaktúránál szintén új sör bemutató, illetve sör-brunch várja a látogatókat, Székesfehérváron, a Hübrisnél a szakmai programok mellett pingpong és csocsó bajnokság lesz. Martonvásáron, a Vandál Brewing egyebek mellett sörpárlat kóstolóval, a kápolnásnyéki Nyéki Sör pedig mangós újdonsággal is készül!
Igazi tóparti sörélményekkel vár mindenkit Balatonvilágoson a Hedon, Dombóváron pedig a Kissler Sörfőzde kertje telik meg élettel és finomságokkal a környékbeli kézműves termelők jóvoltából. Pécsen a SteamCraft Brewery főzdéjét ismerhetik meg jobban az érdeklődők, Kiskunhalason pedig az Oázis Sörfőzde mutat meg mindent, amit a sörkészítésről tudni érdemes.
Törökszentmiklóson az Ugar Brewery több kvízzel is készül, amelyeken értékes sörcsmagokat sorsol ki, Ózdon vakteszttel vár a Bolyki Serház, Tiszafüreden pedig akár a kézműves sörök mellé magyar gint is kóstolhatnak a vendégek.
Békés-megyében a Szent András Sörfőzde, a Viharsarok sörfőzde és az Elixbeer főzdéje is bejárható lesz, Tokajban a BAZ Beer udvarában a látogatók megismerkedhetnek a házi sörfőzéssel, vagy akár közös sör-bor kóstolón, illetve főzde- és dűlőtúrán vehetnek majd részt.
A fővárosban, illetve Pest-megyében négy kisüzem is várja a látogatókat. A Fehér Nyúl Sörfőzdében ízhiba kóstoló, a First Craft Beernél kerti party, Csepelen, a Rizmajer Sörfőzdében alkoholmentes fickósör kóstoló, a Fóti Kézműves Sörfőzde mellett pedig koncertek, és veteránautó találkozó is lesz.
A Nyitott Főzdék Napja programjain a részvétel ingyenes, a fogyasztásért, illetve a kóstolókkal egybekötött főzdelátogatásért kell fizetni. A szervezők kérik a hatályos járványügyi intézkedések betartását! A résztvevő sörfőzdék listája a Nyitott Főzdék Napja hivatalos oldalán érhető el.
Résztvevő sörfőzdék és programjaik >>>
Kapcsolódó
Guinness-rekord kísérlettel és jótékonysággal indul a Csak a Mentes Őszi Fesztivál Cikk
Becslések szerint ma Magyarországon több, mint 500.000 ember érintett gluténérzékenységben és több, mint 70.000 fő él cöliákiás diagnózissal – sokan közülük anélkül, hogy tudnának róla. Míg a gluténérzékenység (nem cöliákiás gluténérzékenység, NCGS) különböző kellemetlen tüneteket eredményez – pél
Több mint 250 féle sör és 30 főzde a 9. Belvárosi Sörfesztiválon Cikk
2025. szeptember 2-án kezdetét vette az ország egyik legnagyobb szabadtéri sörkóstolója, a 9. Belvárosi Sörfesztivál. A budapesti Szabadság téren megrendezett eseményen több mint 30 hazai és nemzetközi sörfőzde kínálatából válogathatnak az érdeklődők. A SPAR idén is saját standdal, a SPAR Sörházza
2025-ben is Bor & Pezsgő Fesztivállal indul a budapesti nyár Cikk
A nagy sikerű Bor & Pezsgő Fesztivál és Junibor Ünnep idén immár 4. alkalommal kerül megrendezésre a Szabadság téren, hogy bemutassa és ünnepelje a magyar és nemzetközi borok és pezsgők gazdag világát. A rendezvény 2025. június 4-9. között várja a látogatókat. Az elmúlt években a fesztivál a b
Mi kerül idén a Belvárosi Bor & Pezsgő Fesztivál poharába? Cikk
Egyre tudatosabbak, alkalomszerűbbek, ízlésükben nyitottabbak: ilyenek ma a magyar borfogyasztók. A Belvárosi Bor & Pezsgő Fesztivál szervezői idén is azért dolgoznak, hogy a kulturált borfogyasztás és a borral kapcsolatos élmények újra a hétköznapok részévé váljanak, különösen a fiatalabb gener