Vegán borral rukkolt elő a Kristinus Borbirtok Hír

Aki egyszer belekóstol a padthai életérzésbe, az nem engedi el könnyen. Hét éve nyitotta meg kapuit az első padthai wokbar, azóta pedig óriási rajongótáborra tett szert és már hét helyszínen várja látogatóit. Kínálatukban eddig is fontos szerepet játszottak a mentes és vegán alapanyagok, mostantól viszont az ételek mellett már a Kristinus Borbirtok vegán borát is fogyaszthatják a húsmentes étrend szerelmesei.

Nemcsak külföldön, de hazánkban is egyre többen hódolnak a vegetáriánus mellett a vegán étrendnek is. Egy statisztika[1] szerint ennek legfőbb oka az állatok védelme és az egészséges étkezés mellett a környezetünk megóvása. Egy másik felmérés[2] alapján Nagy-Britanniában már a népesség 1,16 %-a vegán, ami 600.000 főt jelent, ez a szám pedig folyamatosan emelkedik. Bár Magyarországon még nem ennyire elterjedt a vegán életmód, az biztos, hogy itthon is egyre közkedveltebb az állati eredetű anyagokkal való érintkezéstől mentes ételek fogyasztása.

Hirdetés

Az egészséges is lehet finom

A padthai wokbár hét évvel ezelőtti nyitása óta híve annak, hogy megmutassa, egészségesen is lehet jót és táplálót enni, ez alól pedig a húsmentes fogásaik sem kivételek.  Már eddig is kedveskedtek két vegán desszerttel a speciális étrendet követőknek, most pedig a fogyasztói visszajelzéseket meghallgatva kezd új együttműködésbe a Kristinus Borbirtokkal az étteremlánc, amely keretében májustól három másik Kristinus borral együtt a Muscat Lunel Selection Vegan 2018 vegán bor is kapható lesz minden padthai étteremben.

Ázsiai kapcsolatok és 101 hektár minőségi szőlő

A Kristinus Borbirtok 2005 óta képviseli a dél-balatoni terroir minőségi borait. A kínálatukban kapható 22 különböző bor közül a streetfood, a magyar konyha vagy a fine dining kedvelői is megtalálják a kedvencüket. A terület fehér fajtái közé tartozik a chardonnay, az Irsai Olivér, sauvignon blanc, szürkebarát, furmint, valamint a sárgamuskotály. A vörösöket a Merlot, a cabernet sauvignon, a pinot noir, a kékfrankos és a cabernet franc képviseli. A Kristinus jelenleg 7 országba exportálja termékeit, köztük Japánban és Kínában is megtalálhatjuk partnereiket, mivel boraik ízvilága különösen jól passzol az ázsiai konyhához.

Mit is jelent a vegán bor?

Elsőre azt gondolhatnánk, hogy mivel a bor szőlőből készül, ugyanúgy fogyaszthatják a vegán étrend követői is. Azonban, ha mélyebben megvizsgáljuk a bor készítésének eljárásait, akkor rá kell jönnünk, hogy a legtöbb bort derítik. Ez azt jelenti, hogy a borban természetes módon megjelenő üledékes részecskéket eltávolítják, a fehérjéket pedig megkötik, ennek köszönhetően lesz a ködös, opálos bor tiszta és stabil. Ez az eljárás pedig a legtöbb esetben nem vegán segédanyagokkal történik. Ilyen például a tojásfehérje, marhacsontból kinyert étkezési zselatin, vagy a halhólyagból kinyert kollagén. A Kristinus Borbirtok a Muscat Lunel Vegan elkészítéséhez növényi alapú fehérjéket használ, melyek burgonyából és zöldborsóból származnak.

Virágos és citrusos jegyek, könnyed vegán fogásokkal

A legújabb vegán bor alapanyaga a vári dűlőben szüretelt sárgamuskotály. A bor reduktív eljárással készült egy rövid héjon áztatás után, irányított erjesztéssel. Ennek köszönhetően megjelennek benne a fajtára jellemző virágos és enyhe citrusos jegyek.  A padthai wokbar munkatársai a Kristinus Borbirtok sommelier munkatársával közösen a vegán borhoz stílusosan vegán összeállítást ajánlanak, de emellett a Kristinus rozéja, fehérbora és vörösbora is kapható lesz, így a vendégek minden fogáshoz megtalálják a megfelelő választást.

 

Kristinus Borbirtok


 

[1] http://veganbits.com/vegan-demographics-2017/

[2] https://www.vegansociety.com/news/media/statistics

Kapcsolódó

Melyik a sör legnépszerűbb fűszere? Május 25-én (ez is) kiderül! Hír

Nyitott Főzdék Napja 2024 Május 25-én, szombaton újra országos program keretében nyílnak meg az érdeklődők előtt a magyar kisüzemi sörfőzdék. A Nyitott Főzdék Napján idén a különleges fűszerekkel készülő sörök lesznek a középpontban. Ahogy azt a sörkedvelők az elmúlt négy évben már megszokhatták, tavasszal újra megnyitnak

Ónódi Eszter és Piszkor Norbert séf exkluzív menüt rakott össze a MADHOUSE Bistronak Hír

Ónódi Eszter - Madhouse Bisztró Ónodi Eszter az ország egyik legismertebb színésznője, a Katona József színház tagja, számos ismert film és sorozat főszereplője. Évek óta nagyon odafigyel a környezetére, méhlegelőt alakít ki a telkén, virágot ültet, biciklivel jár és arra törekszik, hogy a főzések során is a lehető legfenttartha

Soproni Sörnapokkal indul a SopronFest 2024! Hír

Demjén Ferenc - Soproni Sörnapok 2024 Punnany Massif, Budapest Ragtime Band, Demjén Ferenc, Kispál és a Borz, Necc Party, Csík Zenekar, Kraak & Smaak és Be Massive Horizon – hogy csak néhányat említsünk a SopronFest mostanra teljessé vált Fő téri programjából, amely Soproni Sörnapok néven várja a közönséget. A SopronFest nemcsak

Női energiák mozgatják az idei Gourmet fesztivált Hír

Szokásosan a hazai vendéglátás legismertebb képviselőit, változatos étel-, desszert- és italkínálatát sorakoztatja fel Magyarország legkedveltebb gasztronómiai rendezvénye, az MBH Bank Gourmet Fesztivál. Május 24-26. között idén is több mint 100 kiállító várja a látogatókat a népszerű „országkósto