bppromoter_logo

Green Day koncert Budapesten (Minden jegy elkelt) 2017.06.18, Sportaréna, Budapest

green_day_koncert_fejlec

Június 18-án, több mint tíz év után visszatér Magyarországra az amerikai punk rock csapat a Sportaréna színpadára, sőt egy másik legendás banda, a Rancid is velük tart majd!

Hirdetés

A Green Day érkezése nem túl váratlan, hiszen 2016. október 7-én jelent meg az egészen jóra sikeredett 12. nagylemezük, a Revolution Radio, mellyel már 2017 elején is a közelben turnéztak, de a nyár első felében is szomszédolnak majd a Nova Rockon, így okkal bízhattak benne a rajongók, hogy ezúttal nem maradunk ki a sorból mi sem, a Budapest Promoternek hála pedig be is jött a számításuk, így a legendás csapat negyedik alkalommal is megmutathatja a hazai közönségnek, miért is ők vannak a modern punk rock csúcsán.

A legutóbbi, 2005-ös koncert után ismét csak a Budapest Sportaréna ad majd helyet Billie Joe Armstrongék show-jának, viszont aki nem lépett időben, sajnos már jó eséllyel lemarad, ugyanis a koncert 2017 első hónapjaiban már teltházas lett.

Green Day koncert időbeosztás

  • 17.00.Kapunyitás
  • 19.00 Rancid
  • 20.00 Green Day

 

Szöveg: Fesztiválok Városa
Fotó: Mark Seliger / Rolling Stone

Kapcsolat

  • Green Day koncert 2017 időpont:
    Kezdete:
    2017 Jun 18 20:00
    Vége:
    2017 Jun 18 23:00
    Sportaréna:
    Budapest ,
    Stefánia út 2 ,
    1143 ,
  • Jegyárak: 9990 / 14990 / 16990 / 18990 Ft - Minden jegy elkelt! 

 

Green Day koncert jegyelővétel >>>

Kapcsolódó

[ELMARAD] Volt Fesztivál 2023 Esemény

„Sajnos, a bizonytalan gazdasági helyzetben jelenleg nincs lehetőségünk a VOLTot olyan színvonalon megszervezni, ahogy azt a közönség korábban megszokta” „A Telekom VOLT Fesztivál egy igazi „love brand”, a hazai fesztiválpiac jelentős rendezvénye, nekünk is szívügyünk, azonban már az idei sop

[ELMARAD] Hello Ugar 2022 Esemény

A megnövekedett költségek arra a döntésre kényszerítettek minket, hogy abba kell hagynunk az idei fesztivál megszervezését. Sajnos olyan mértékkel kerülne többe az idei fesztivál, amit már nem bírunk sem megfinanszírozni, sem kitermelni. Ne haragudjatok! Természetesen a bérletek árát mindenkine

[ELMARAD] Rockmaraton Fesztivál 2022 Esemény

Lassan két éve húzódik ez a járványhelyzet, ami alapjaiban forgatta fel az életünket. A 2019-es teltházat követően még eufórikus örömben terveztük a több évtizedes munkánkat megkoronázó 30. jubileumot - mindhiába. A bizonytalanság, a szakmaiatlan kormányzati döntések és ésszerűtlen szabályozás

[ELMARAD] Lakeside Weekend 2022 Esemény

2022-ben egy kisebb, Lakeside Weekend Fanatics nevű rendezvény kerül megrendezésre a Lakeside Weekend helyett új helyszínen, Kunfehértón július 7. és július 10. között.  További részletek, infók >>>