10 érdekesség Lenny Kravitzről Cikk

Hirdetés

Bár még június 3-a messze van, de érdemes már most elkezdeni a hangolódást Lenny Kravitz budapesti koncertjére. Nézzünk is néhány érdekességet az énekesről:

  • Lenny Kravitz mai kifejezéssel élve celeb-családba született: édesanyja Roxie Roker színésznő, aki a 70-es években népszerű amerikai TV-sorozatok sztárja volt, édesapja Sy Kravitz producer. De az újabb generációt sem kell félteni, az egyik unokatestvére a Today Show műsorvezetője, Lenny Kravitz lánya, Zoé pedig egyre elismertebb és népszerűbb színésznő.
  • Lenny Kravitz szintén többször kipróbálta magát színészként a zenélés mellett, sőt, egyetlen alkalommal még édesanyjával is szerepelt együtt az Arsenio Hall Showban.
  • Lenny már 5 évesen zenész szeretett volna lenni. Szülei támogatták érdeklődését és számos koncertre, színházi előadásra vitték el magukkal, illetve dobot és gitárt is vettek neki.
  • Lenny Kravitz saját bevallása szerint erősen befolyásolta fiatal személyiségét, hogy édesapja baráti körében olyan művészek voltak, mint Duke Ellington, Sarah Vaughan, Ella Fitzgerald vagy Miles Davis, akikkel ő is sokat találkozott. Többségükkel gyerekfejjel még zenélt is együtt születésnapok vagy házibulik aprópóján.
  • 1989-es debütáló albumának sikere annyira váratlanul érte, hogy rohamtempóban kellett állandó zenészeket találnia a hirtelen megnövekedett élő fellépéseihez és az első turnéjához  – ugyanis a lemezre még minden hangszeren saját maga játszotta fel a témákat.
  • Karrierje első felében az a Richard Feldstein volt az üzleti managere, aki a Guns’n’Roses pénzügyeit is kezelte, és nem mellesleg Jonah Hill színész büszke apukája.
  • Hogy mennyire kicsi a világ, ha valaki Beverly Hills környékén nő fel: Lenny középiskolai osztálytársai között található Slash és Nicolas Cage is.
  • Pár éve egy interjúban bevallotta, hogy amikor Párizsba költözött, a háza pincéjében egy ideig zugkocsmát üzemeltetett. Állítása szerint a legérdekesebb emberekkel ott találkozott abban az időszakban.
  • 1991-es Stand By My Woman videóklipjéhez Angelina Jolie is jelentkezett főszereplőnek, de a klip rendezője nem találta elég jónak a szerepre.
  • A mai napig Lenny Kravitz az egyetlen, aki négyszer tudta megnyerni a Legjobb Férfi Rock Előadó Grammy-díját. Ráadásul mindezt négy egymás utáni évben tette, ami abszolút rekord.  

Lenny Kravitz koncert jegyelővétel és további részletek >>>

 

Sajtóanyag: Live Nation

Kapcsolódó

Turnéirigység 2017 - USA turnék, amiket nagyon szeretnénk Európában is látni! turnék

metallica_a7x_2017 Az utóbbi időben sorra villannak fel a stílusukban arcpirítóan jól összerakott turnék a tengerentúlon, olyannyira, hogy már nem mehettünk el szó nélkül mellettük, és összeválogattunk egy csokorral, amire bizony sokan megnyalnák a tíz ujjukat!  Metallica + Avenged Sevenfold + Volbeat / Gojira Oké

Kikelet az Akvárium Klubban Téli összegző és tavaszi programajánló

Többszörös teltházas estékkel, hazai és világsztárokkal ugrik neki az Akvárium Klub a szezonnak A legjobb budapesti nagy klub a kitüntetéshez méltón, az erős 2016-os szezonzárás után ismét óriási lendülettel, hazai és világsztárokkal, valamint zsinórban három teltházas hétvégével startolt el 2017-b

btf2017_logo

José González, Goran Bregović, Thundercat - remek koncertek a Budapesti Tavaszi Fesztivál 2017-en! Cikk

Március végén indul útjára a 37. Budapesti Tavaszi Fesztivál, mely minden évben kiváló programokkal segíti a tavasz kivirágzását, legyen szó akár komoly-, akár könnyűzenei koncertekről, színházról, cirkuszról vagy irodalomról. Hozzánk a könnyű- és a világzene áll a legközelebb a programból, ezek köz

budapest_park_logo

Budapest Park: így áll a 2017-es szezon Cikk

Egyre szorgalmasabban sűríti be a 2017-es tavaszunkat és nyarunkat a Budapest Park, már most egy jó adag világsztárral és hazai fellépővel biztosítva, hogy ha épp nem egy fesztiválon, vagy nyaraláson vagyunk, az időnk jelentős részét Európa legnagyobb szabadtéri bulihelyszínén töltsük! A nemzetközi