Massive Attack koncert a Sportarénában Sportaréna, Budapest

massive_attack_koncert_2018_sportarena

A modern elektronikus könnyűzene kikerülhetetlen csapata, a trip hop stílus egyik elindítója, a brit Massive Attack megannyi év várakozás után végre ismét Magyarországon! Az elképesztően sokszínű és hihetetlen hangulati mélységekbe markoló zenéket június 23-án élhetjük majd át a Budapest Sportarénában!    

Hirdetés

A 30 éve a pályán mozgó formáció még 1988-ban, a bristoli klubélet bugyraiban kezdte működését és a különleges, hip hop, funk, dub és r&b elemekkel sűrűn átszőtt, belassult elektronikus zenéjük nagyon hamar megtalálta az értő fülekhez vezető utat, és a 90-es évek elejére, lényegében az általuk életre hívott egyedi hangzásból megszületett a trip hop sokrétű zenei világa.

A Robert Del Naja („3D”), Grant Marshall („Daddy G”) és Adrian Thaws („Tricky”) kreativitásából kisarjadt, 1991-es Blue Lines albumra nagyon hamar ráharaptak a zenei ínyencek, az 1994-es Protection - amely után Tricky szólókarrierbe kezdett - és az 1998-as Mezzanine már igazi átütő sikert, és nem kevés szakmai elismerést hoztak a zenekarnak.

Ezt követően már öt évet kellett várni a következő, 2003-as 100th Window, majd hét évet a 2010-es Heligoland lemezekre majd a zenekar egy időre el is tűnt az aktív turnézók sorából, és bár olykor azért felé-fel tűntek a zenei hírekben, közel négy évig viszonylagos csend honolt a Massive Attack körül. 2014-től kezdve viszont már nem csak rendre ott szerepelnek a legrangosabb koncerthelyszínek és fesztiválok fő fellépői között, de a 2016-os Ritual Spirit kislemezen, több mint húsz év után, Tricky is beszállt a zeneírásba.

A zenekar tehát tovább írja a saját és a trip hop stílus történetét, 2018 nyarán pedig végre mi magyarok is újra élőben adhatjuk át magunknak a zseniális csapat ezernyi rétegből összefonódó dallamainak és ritmusainak!   

A Massive Attack ráadásul nem egyedül érkezik, ugyanis június 23-án, szombaton a gyakorlatilag már állandó kísérő vendégüknek tekinthető, skót Young Fathers alternatív elektronikából táplálkozó, egyedi pop zenéje és az elektronikus soul és r&b legyik új tehetsége, Azekel lesznek a koncert vendégei  

  • Szervező: Budapest Promoter
  • Fellépők, időbeosztás:
    • 18:00 kapunyitás
    • 18:45 Azekel
    • 19:45 Young Fathers
    • 21:00 Massive Attack

 

-FV-

Kapcsolat

Jegyárak: 7990 - 17990 Ft (Álló: 14990 Ft, nincs kiemelt állóhely, küzdőtér teljes területe elérhető a normál álló jeggyel)

 

Massive Attack koncert 2018 jegyelővétel >>>

Kapcsolódó

[ELMARAD] Volt Fesztivál 2023 Esemény

„Sajnos, a bizonytalan gazdasági helyzetben jelenleg nincs lehetőségünk a VOLTot olyan színvonalon megszervezni, ahogy azt a közönség korábban megszokta” „A Telekom VOLT Fesztivál egy igazi „love brand”, a hazai fesztiválpiac jelentős rendezvénye, nekünk is szívügyünk, azonban már az idei sop

[ELMARAD] Hello Ugar 2022 Esemény

A megnövekedett költségek arra a döntésre kényszerítettek minket, hogy abba kell hagynunk az idei fesztivál megszervezését. Sajnos olyan mértékkel kerülne többe az idei fesztivál, amit már nem bírunk sem megfinanszírozni, sem kitermelni. Ne haragudjatok! Természetesen a bérletek árát mindenkine

[ELMARAD] Rockmaraton Fesztivál 2022 Esemény

Lassan két éve húzódik ez a járványhelyzet, ami alapjaiban forgatta fel az életünket. A 2019-es teltházat követően még eufórikus örömben terveztük a több évtizedes munkánkat megkoronázó 30. jubileumot - mindhiába. A bizonytalanság, a szakmaiatlan kormányzati döntések és ésszerűtlen szabályozás

[ELMARAD] Lakeside Weekend 2022 Esemény

2022-ben egy kisebb, Lakeside Weekend Fanatics nevű rendezvény kerül megrendezésre a Lakeside Weekend helyett új helyszínen, Kunfehértón július 7. és július 10. között.  További részletek, infók >>>