My Baby koncert a Dürer Kertben 2017.11.14, Dürer Kert, Budapest

mybaby_koncert_2017_durer_fejlec

A My Baby legutóbb a Foster the People előtt játszott a Budapest Parkban, most pedig sámánisztikus, modern voodoo blues-ával tér vissza a Dürer Kertbe november 14-én. Az Amszterdamból érkező sámán trió vadonat új, törzsi lüktetésből táplálkozó Prehistoric Rhytm lemezét hozza. 

A zenekar tagjai a legősibb, ösztönös zenéből táplálkoznak, koncertjeik mint a törzsi szertartások, ahol egyfajta örvénylő extázisba ránt át a zene és a tánc élvezete. A zenekar most megjelent, Prehistoric Rhytm harmadik albumával pedig tényleg leástak a gyökerekig. A My Baby zenéjére leginkább a spirituális dallamok, a sámáni rituálék hipnotikus kísérő zenéje hatott, melyeknek a gyökerei több ezer éven keresztül nyomon követhetőek – ahogy a zenéé is. A Prehistoric Rhytm album megírása közben maga ez a “nyomozás” és a “személyes” elképzelések kerültek a középpontba. Ennek során a zenekar néhány olyan rituálét fedezhetett fel, melyek még ma is léteznek és jól tükrözik, hogy mennyi kulturális tevékenység öröklődött az ősi hagyományokból a kortárs kultúrára.

Hirdetés

A My Baby ennek hatására élő koncertjeit is új szinte emelte, hogy a fény, a látvány és a zene kombinációja életre keltse az albumot és egy törzsi ünnepséghez hasonló világot teremtsenek meg fellépéseiken, a törzsi szeánszukon pedig mi is extázisba kerülhetünk november közepén, a Dürer Kertben.

  • Jegyár: 2500 / 3000 Ft
  • Fellépők: My Baby, ...
  • Esemény, hírek: My Baby koncert


My Baby koncert jegyelővétel >>>

 

Szöveg: New Beat
Fotó: My Baby

Kapcsolat

  • My Baby koncert 2017 időpont:
    Kezdete:
    2017 Nov 14 20:00
    Vége:
    2017 Nov 14 23:00
    Dürer Kert:
    Budapest ,
    Ajtósi Dürer sor 19-21 ,
    1146 ,

Kapcsolódó

Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators koncert 2024, Budapest [vendég: MammothWVH] Esemény

Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 19
Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators Budapesten is elhozza legutóbbi, lemezének turnéját! Úgyhogy 2024. április 19-én készüljünk egy piszkosul jó rock bulira az MVM Dome-ban! SLASH – az ikonikus, Grammy-díjas, gitáros, dalszerző és filmproducer – akinek több mint 100 millió példányban

Zheani koncert 2024, Budapest Esemény

Zheani koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 20
A provokatív stílusáról is ismert, szókimondó, ausztrál rapper, énekes-dalszerző, Zheani tavaly jelentette meg új, The Spiritual Meat Grinder című lemezét, amely elmondása szerint egy olyan partylemez lehet, amely remekül illene a világvégéhez is. Noha reméljük a világvége még nem jön el, Zheani e

ZEP koncert 2024, Budapest Esemény

ZEP koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 21
A holland ZEP napjaink egyik leginnovatívabb dobosa, videót több millióan nézik TikTokon és Instagramon, szólóműsorával Európa-szerte sikert arat. A fiatal srác a maga 2,04 méterével is feltűnő jelenség, de ha színpadra lép izzik tőle a terem, április 21-én pedig a Dürer Kerten lesz a sor. ZEP! 2

Cassyette koncert 2024, Budapest [vendég: Witch Fever, Harpy] Esemény

Cassyette koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 23
Cassyette igazi lázadó dalszerző, aki olyan előadókkal turnézott már, mint a Bring Me the Horizon, a My Chemical Romance vagy éppen a Sum41, akik előtt Budapesten is fellépett. A brit énekesnő zúzós zenéjével és egyedi megjelenésével hamar igazi alternatív ikon lehet, aki sikeres teltházas brit tu