Life Of Agony koncert az A38 Hajón Esemény

life_of_agony_koncert_2018_a38

Majdnem egy évtized után, 2018. október 23-án visszatér hozzánk a New York-i Life of Agony, hogy a tavaly megjelent, A Place Where There's No More Pain című ötödik nagylemezük anyagát Budapesten is az érdeklődők elé tárják, de ami ennél is fontosabb apropó, hogy majdnem a fővárosi koncerttel egy időben lesz a gigantikus, megismételhetetlen mesterművük, a River Runs Red kiadásának 25 éves évfordulója, ennek fényében várhatóan még a szokottnál is több tétel fog felcsendülni az A38 Hajón a kilencvenes évtized egyik legjobb lemezéről.

Hirdetés

A Life of Agony a kilencvenes évek elején felvirágzott New York-i metálszíntér egyik legsikeresebb, bár viharos pályát befutott zenekara. Bár az együttes már 1989-ben megalakult, első lemezéig csaik 1993-ban jutott el, miután az alapító Caputo-Joey Z-Robert trióhoz csatlakozott a Type O Negative-ból (annak sikerei csúcsán) kilépett dobos, Sal Abruscato. Valószínűleg ez utóbbi kapcsolatai is szerepet játszottak abban, hogy a Life of Agony leszerződött az egyik legnagyobb metálkiadóhoz, a Warner érdekeltségébe tartozó Roadrunnerhöz. Az első két lemez, elsősorban Caputo jellegzetes énekhangjának és a fő dalszerző Alan Robert kitűnő számainak köszönhetően nagy sikert aratott, ám a karrier csúcsán, csakúgy, mint a Type O Negative estében, a nyughatatlan Abruscato kilépett a zenekarból.

Bár hiányát a Pro-Painből érkezett Dan Richardson némiképp pótolta, hamarosan a frontember Caputo is távozott. A Life of Agony ismét híres zenészt választott a kilépő "pótlására", de az Ugly Kid Joe egykori énkesével, Whitfield Crane-nel nem működött igazán az együttes. Hosszas próbálkozások után a Life of Agony 1999-ben feloszlott.

Négy évvel később azonban az eredeti felállás két órási sikerű koncertet adott New Yorkban, aminek hatására a tagok a folytatás mellett döntöttek. Ekkor érkezett el a Life of Agony reneszánsza: a 2005-ön Broken Valley lemez és ugyanebben az évben a Megadeth-tel, az Athraxszal, a Fear Factoryvel, a Dream Theaterrel és a Dillinger Escape Plannel közösen bonyolított Gigantour elnevezésű, kétszínpados utazó metálfesztivál visszarepítette a zenekart a metál legnagyobbjainak sorába.

  • Jegyárak: 6900 / 7900 / 8900 Ft
  • Fellépők: Life Of Agony, BillyBio, All Hail The Yeti
  • Szervező: Cudi Purci Booking

 

Forrás: A38 Hajó

Kapcsolat

Kapcsolódó

Zheani koncert 2024, Budapest Esemény

Zheani koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 20
A provokatív stílusáról is ismert, szókimondó, ausztrál rapper, énekes-dalszerző, Zheani tavaly jelentette meg új, The Spiritual Meat Grinder című lemezét, amely elmondása szerint egy olyan partylemez lehet, amely remekül illene a világvégéhez is. Noha reméljük a világvége még nem jön el, Zheani e

ZEP koncert 2024, Budapest Esemény

ZEP koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 21
A holland ZEP napjaink egyik leginnovatívabb dobosa, videót több millióan nézik TikTokon és Instagramon, szólóműsorával Európa-szerte sikert arat. A fiatal srác a maga 2,04 méterével is feltűnő jelenség, de ha színpadra lép izzik tőle a terem, április 21-én pedig a Dürer Kerten lesz a sor. ZEP! 2

Cassyette koncert 2024, Budapest [vendég: Witch Fever, Harpy] Esemény

Cassyette koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 23
Cassyette igazi lázadó dalszerző, aki olyan előadókkal turnézott már, mint a Bring Me the Horizon, a My Chemical Romance vagy éppen a Sum41, akik előtt Budapesten is fellépett. A brit énekesnő zúzós zenéjével és egyedi megjelenésével hamar igazi alternatív ikon lehet, aki sikeres teltházas brit tu

Joya Marleen koncert 2024, Budapest Esemény

Joya Marleen koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 24
Joya Marleen ugyan csak most töltötte be a húszat, finom történetmesélő dalai, dalszerzői tehetsége miatt olyan, mintha már évtizedeket ölt volna a szakmába, szerzeményei azonban üdék és nagyon is maiak. A tehetséges svájci énekesnő koncertjein mindenkit rabul ejt erős kisugárzásával és táncra bát