Carnival Youth koncert a Dürer Kertben Esemény

carnival_youth_koncert_2018_fejlec

A lett zenekar szerethető, indie-folk dalaival seperc alatt belopja magát a szívedbe, hiszen zenéjük olyan, mint egy tavaszi bolondozás a barátokkal: feltölt és mosolyt csal az arcodra. A fiatal csapat már többször megörvendeztette a hazai közönséget, most pedig április 16-án, egy igazi tavasznyitogató koncerttel térnek vissza hozzánk a Dürer Kertbe.

Hirdetés

A Carnival Youth az egyik legsikeresebb lett zenekar. Megalakulásuk után szinte pillanatokon belül egyre szebb sikereket gyűjthettek be, ám nemcsak hazájukban figyeltek fel üdítő, a megszokottól eltérő, laza, indie-folk muzsikájukra, hanem a Balti régióban, majd egész Európában. A trió kitartóan járja a világot, olyan fesztiválokon fordultak már meg, mint a a The Great Escape, az Open’er Festival, a Reeperbahn, a Eurosonic vagy éppen a Sziget. Sőt, a hazai közönség láthatta már őket az A38-on a Middlemist Red vagy éppen SONYA társaságában is.

A 2012 óta létező csapat három albumot jelentett meg eddig, édes, dallamos, mégis mozgalmas és táncolható dalaikkal, melyeknek egyre növekvő rajongó táborukat köszönhetik világszerte – sőt, még a kritikusok is a szívükbe zárták őket. Ahogy mi is, ugyanis hamarosan a csapat egy új single-el kell útra, hozzánk pedig április 16-án, a Dürer Kertbe érkeznek meg.

  • Jegyárak: 1000 / 1500 Ft
  • Fellépők: Carnival Youth, Meztelen Diplomaták, Platon Karataev
  • Szervező: New Beat, Dürer Kert

 

Sajtóanyag: New Beat

Kapcsolat

Kapcsolódó

Marcus & Martinus dupla koncert 2025, Budapest [extra dátum] Esemény

Marcus & Martinus koncert 2025, Budapest - 1. este (TELTHÁZ)

2025 Mar 16
Az egypetéjű testvérpár alkotta norvég pop-duó jövő márciusi budapesti koncertjére már el is keltek a jegyek, a rajongók nagy örömére pedig a zenekar új koncertdátumot hirdetett 2025. március 17-re, hogy senki se maradjon le a fellépésükről az Akvárium Klubban. A sikeres zenészek noha csak 22 éve

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest Esemény

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 17
A Xiu Xiu  nemcsak letett egy új,  13" Frank Beltrame Italian Stiletto with Bison Horn Grips című lemezt az asztalra, de egy turnét is kerekít mellé, amely Budapestre is eltalál 2025 elején. Aki szereti az experimentális, mélyre hatoló zenét, az február 17-én a Dürer Kertben csípheti el a zenekart

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest ['Girls Just Wanna Have Fun' búcsúturné ] Esemény

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 19
Cyndi Lauper 2025 elején Budapestre is elhozza a Girls Just Wanna Have Fun búcsúturnéját! Az énekes-legenda szenzációs showja a Sportarénába érkezik majd február 19-én. A hosszú turné jövő februárban Európában jár majd, és egy évtized után ismét fellép Glasgow-ban, Manchesterben, Londonban, Birmi

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest Esemény

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 26
A Planet of Zeus egy görög heavy rock zenekar, akiket tavaly már a Voivod vendégeként megismerhettünk, most pedig új lemezükkel, az ősszel érkező Afterlife-val indulnak útnak. Mi is elcsíphetjük dörgő erejüket február 25-én, a Dürer Kertben. A Planet of Zeus egy heavy rock zenekar Athénból. 2000 ót