David Lynch múzsája Budapesten: Chrysta Bell koncert a Dürer Kertben 2017.11.19, Dürer Kert, Budapest

chrysta_bell_koncert_dürer_2017_fejlec

Éteri szépség, elvitathatatlan karakter és megkapó tehetség, e pár szóval nyugodtan summázhatjuk a többek között David Lynch-csel is rendszeresen együtt dolgozó Chrysta Bell munkásságát. A jelzőkre ráadásul az amerikai díva már színészként, modellként és zenészként is maradéktalanul rászolgált, erről pedig idén november 19-én a Dürer Kertben a hazai közönség is meggyőződhet.

Hirdetés

A Twin Peaks 2017-es folytatásában is szereplő zenész az idén júniusban megjelent, We Dissolve albumának turnéjával érkezik hozzánk, de természetesen bőven hallhatunk majd a korábbi, David Lynch-együttműködés fémjelezte nagylemezek dalaiból is, egyből magyarázatot kapva, miért is választotta az öntörvényű rendező-zseni Chrysta Bell dallamait zenei fantáziáinak életre keltéséhez.

És mit várhatunk november 19-én? Olykor lüktető, olykor távoli dimenziókba átrántó, csodálatosan összerakott dream pop dalokat, egy álomszerű, szürreális világ aláfestő zenéjét, amely ugyan elsőre a késő ősz komor öltönyét visel, de ezt ledobva egy végtelen érzelmi sprektumban szárnyaló, igazán érzéki élménnyé áll majd össze.

 

Chrysta Bell koncert jegyelővétel >>>

 

Szöveg: Fesztiválok Városa

Kapcsolat

  • Chrysta Bell koncert 2017 időpont:
    Kezdete:
    2017 Nov 19 20:00
    Vége:
    2017 Nov 19 23:00
    Dürer Kert:
    Budapest ,
    Ajtósi Dürer sor 19-21 ,
    1146 ,

Kapcsolódó

I Monster koncert 2024, Budapest Esemény

I Monster koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 16
A sheffieldi duó 20 éve, hogy kiadta Neverodderoeven című, áttörést jelentő albumát, rajta a számtalan filmben és reklámban idézett Daydream in Blue-val és a Who is She?-vel. Ezt a különleges jubileumot pedig egy brit és európai turnéval ünnepli az I Monster, amely 18 év után először játszik újra

Lord of the Lost koncert 2024, Budapest Esemény

Lord of the Lost koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 18
Jubileumi turnéra indul a német Lord Of The Lost: Az Iron Maiden turné, a nagysikerű, év eleji „Blood & Glitter” album és a  2023-as Eurovíziós Dalfesztivál után jubileumi turnéval koronázza meg munkásságát a német csapat. Több mint 500 koncert közel 40 országban, 8 studio lemez, 3, nagyzenek

[ÚJ DÁTUM] Foreign Beggars koncert 2024, Budapest Esemény

Foreign Beggars koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 18
A legendás brit hip-hop csapat jövő tavaszra halasztotta az idén őszre hirdetett, huszadik évfordulóját ünnepló turnét. A Foreign Beggars felejthetetlennek ígérkező audiovizuális showja soha nem látott felvételekkel és zenékkel így végül április 18-án érkezik meg Budapestre, az A38 Hajóra, hogy a

Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators koncert 2024, Budapest [vendég: MammothWVH] Esemény

Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 19
Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators Budapesten is elhozza legutóbbi, lemezének turnéját! Úgyhogy 2024. április 19-én készüljünk egy piszkosul jó rock bulira az MVM Dome-ban! SLASH – az ikonikus, Grammy-díjas, gitáros, dalszerző és filmproducer – akinek több mint 100 millió példányban