My Baby koncert: az Intergalactic Lovers lesz az előzenekar! Hír

Durva belga-holland táncos estére számíthatunk november 14-én a Dürer Kertben: a sámánisztikus vodoo-blues-ot játszó MY BABY előzenekara a szintén visszatérőnek számító Intergalactic Lovers lesz, akik lebegős, álomszerű zenéjükkel táncoltatnak meg bennünket.

Hirdetés

A belga Intergalactic Lovers minden értelemben úton van. A csapat hosszú utat tett meg elhagyva a romos, egykori gyárépületet, amely első két lemezük megjelenésekor bázisukként szolgált, azóta bejárták Európa szinte minden szegletét, sőt, azon is túl. A folyamatos úton levés pedig nagyban hozzájárult az új lemezükhöz.

Új, Exhale c. lemezük szeptemberben jelent meg, ami ütős electro-rock lüktetésével az Interpol, a The Cure vagy éppen a Yeah Yeah Yeahs vérvonalát követik.  „Minden albumunkkal egy lépéssel tovább haladtunk, hiszen ahogy idősebb vagy fejlődsz és az is megváltoztat, ami a világban történik” – magyarázza Lara Chedraoui, a kvartett énekesnője. „Mi barátok vagyunk, család vagyunk, és minél messzebb utazol, arra inspirál, hogy különböző dolgokat is írj”.

Az Exhale-t két angol stúdióban rögzítették – a leedsi The Chairworksben és a Worcestershire-i Vale Studios-ban – a felvételeket Gil Norton irányította (aki dolgozott már többek között a Foo Fighters-zel és a Pixies-zel is) és Ted Kensen masterelte. A zenekar új lemezét már Belgium egyik legsikeresebb fiatal zenekaraként jelentették meg, hozzánk pedig két évvel ezelőtti szuper koncertjük után térnek most vissza a MY BABY előtt. És hogy tovább fokozzuk a jó híreket, november 14-én az Intergalactic Lovers kísérőzenekara, a Lee Anderson is velünk lesz, akik durván faragott, blues vezérelte folk dalaikkal olvasztják meg a szíveket.

 

Sajtóanyag: New Beat

Kapcsolódó

A Metallica, az Avenged Sevenfold és a Volbeat közös észak-amerikai turnéra indul Hír

Hosszú várakozás és az ősszel kiadott új albuma után végre rendes turnébejelentéssel szolgált a Metallica, igaz egyelőre csak Észak-Amerikában örülhetnek a rajongók. Tavaly év végén már nyomott néhány bemelegítő koncertet a Metallica, de olyan sokdátumos turnéról eddig még nem volt szó, mint amilye

Chance The Rapper is Európában a nyár második felében Hír

Chance The Rapper jelenleg a hiphop egyik legaktuálisabb alakja, az elmúlt hetekben már rengeteg észak-amerikai fesztiválra bejelentették, mint headliner, tegnap pedig három Grammy-díjat is elhozott, többek közt övé lett az Év rap albuma és a Legjobb új előadó díja is. A rapper első európai dátum

Elmarad a The Dillinger Escape Plan koncert! Elmarad a zenekar pénteki koncertje az A38-on!

A The Dillinger Escape Plan hétvégi, lengyelországi buszbalesete miatt, amelyben a zenekar teljes felszerelése összetört, és a bandából és kísérőiből 11 fő kórházba került, sajnos a búcsúturné teljes tavaszi európai szakasza visszamondásra került, így a most péntekre tervezett A38-as koncert is. A

Hein Cooper nyitja a Lukas Graham koncertet 2017.03.19, Budapest Aréna, Budapest

A március 19-i koncertet az ausztrál származású Hein Cooper nyitja majd meg, aki évek óta Montreálban készíti felvételeit, folyamatosan ingázva a két földrész között. Hein Coopert 2013-ban fedezte fel a Half Moon Run banda managere Sydney egyik apró bárjában, amint egy szál gitárral adta elő egés