Lisa Hannigan áprilisban a bécsi WUK-ban! WUK, Bécs

Bár sok tekintetben érzékelhettünk javulást az utóbbi évek hazai klubéletében, és egyre több olyan előadó jut el hozzánk, aki korábban nem, még mindig akad rengeteg olyan fellépő, aki vagy az alkalmas helyszín, vagy a kellő hazai népszerűség hiányában kihagyja az országot a turnéjából. Ilyen Lisa Hannigan is, aki a 2016-os esztendő egyik legkiválób folklemezét tette le az asztalra, kelet-európai turnéjából mégis kimaradunk, de szerencsére nem kell messzire mennie annak, aki látni és hallani szeretné az ír énekes-dalszerzőt.

Hirdetés

Lisa Hannigen 2007-ben kezdődő szóló pályafutása előtt Damien Rice mellett tűnt fel, többek közt a 9 Crimes című dalból lehet sokak számára ismerős, de mára kétségkívül saját jogán is kivívta a szakma és a közönség elismerését is. 2008-as Sea Saw és 2011-es Passenger című lemeze után tavaly, At Swim címmel adta ki harmadik albumát, mely egyértelműen pályájának eddigi csúcspontja. Hogy az At Swim ilyen pazarul sikerült, abban Aaron Dressnernek is nagy érdemei vannak, hiszen a The National gitárosának producerkedése mellett készültek az új dalok, melyek egyébként elsősorban a honvágy, az elszigeteltség és a szerelem témakörét járják körbe. 

Az énekesnő az augusztusi megjelenés óta folyamatosan turnézik, és miután többek közt a patinás londoni Roundohuse-t is sikerült megtöltenie, végre Közép-Kelet-Európát is célba veszi idén tavasszal. Ahogy már említettük, mi sajnos kimaradunk a szórásból annak ellenére is, hogy Bécs, Belgrád, Újvidék, Ljubljana és Zágráb is ott van a dátumok közt, de bátran ajánljuk mindenkinek, hogy ha teheti, nézze meg Lisa Hannigant valahol a környéken, mi elsősorban Bécset ajánljuk, ahol a WUK-ban fog fellépni, április 29-én. 

  • Időpont: 2017.04.29.
  • Helyszín: WUK, Bécs (AT)
  • Jegyek: 26 €


Lisa Hannigan @ WUK jegyelővétel >>>

 

Szöveg: Fesztiválok Városa

 

Kapcsolat

  • Esemény ideje:
    Kezdete:
    2017 Apr 29 20:00
    Vége:
    2017 Apr 29 23:00
    WUK:
    Währinger Str. 59 ,
    1090 Wien ,
    Ausztria ,

Kapcsolódó

[ELMARAD] Volt Fesztivál 2023 Esemény

„Sajnos, a bizonytalan gazdasági helyzetben jelenleg nincs lehetőségünk a VOLTot olyan színvonalon megszervezni, ahogy azt a közönség korábban megszokta” „A Telekom VOLT Fesztivál egy igazi „love brand”, a hazai fesztiválpiac jelentős rendezvénye, nekünk is szívügyünk, azonban már az idei sop

[ELMARAD] Hello Ugar 2022 Esemény

A megnövekedett költségek arra a döntésre kényszerítettek minket, hogy abba kell hagynunk az idei fesztivál megszervezését. Sajnos olyan mértékkel kerülne többe az idei fesztivál, amit már nem bírunk sem megfinanszírozni, sem kitermelni. Ne haragudjatok! Természetesen a bérletek árát mindenkine

[ELMARAD] Rockmaraton Fesztivál 2022 Esemény

Lassan két éve húzódik ez a járványhelyzet, ami alapjaiban forgatta fel az életünket. A 2019-es teltházat követően még eufórikus örömben terveztük a több évtizedes munkánkat megkoronázó 30. jubileumot - mindhiába. A bizonytalanság, a szakmaiatlan kormányzati döntések és ésszerűtlen szabályozás

[ELMARAD] Lakeside Weekend 2022 Esemény

2022-ben egy kisebb, Lakeside Weekend Fanatics nevű rendezvény kerül megrendezésre a Lakeside Weekend helyett új helyszínen, Kunfehértón július 7. és július 10. között.  További részletek, infók >>>