Garázsband Fesztivál 2017 2017.05.26, MÜPA, Budapest

garazsrock_fesztival_2017_fejlec

Közel ötven zenekar jelentkezett a Müpa rendhagyó tehetségkutatójára, a Garázsband Fesztiválra, akik közül az évadban fellépő művészekből összeállt zsűri választotta ki azt az öt fiatal együttest, akik május 26-án élőben is megmutathatják tehetségüket a színpadon.

Hirdetés

Tavaly egy kora júniusi napon új fejezet nyílt a Müpa történetében: olyan rendhagyó helyszínre költözött egy estére a zene, ahol nemcsak koncert, de eddig rendezvény sem volt az intézmény életében. A Garázsband Fesztiválon tavaly öt tehetséges fiatal zenekar bizonyította, hogy a pop-rock zene ugyanúgy megállja a helyét a Müpa színes kínálatában, mint Richard Wagner. A mélygarázs egy estére igazi underground klubbá változott, ahol a zsíros kenyér és a csapolt sör mellett igazi bulihangulat kerekedett. „Nagyon pozitív volt, hogy egy ilyen monumentális helyszín mélygarázsában ennyi ember összegyűlt. Volt persze bennünk drukk is, de nagyon örültünk, hogy a közönség átérezte a zenénket.” – mesélte a Müpa Magazinban a tavalyi közönségdíjas The Bluebay Foxes. A fiatal együttesnek lényeges lendületet adott a tehetségkutató: „első körben a zenei szakmától kaptunk kedvező jelzéseket, a fesztiválon pedig megéreztük, milyen egy profi stábbal megtámogatott, több zenekaros estén fellépni, betartani az ütemterveket, és sok ember előtt játszani”.

Idén újra felnyílnak a sorompók, hogy az autók és a benzingőz átadja a helyet a rock’n’rollnak és egy estére igazi underground klubbá változzon a Müpa mélygarázsa. Az öttagú zenész-zsűri – Bocskor Bíborka, Jónás Vera, Hrutka Róbert, Little G Weevil és Jamie Winchester – pontozta a beérkezett pályázatokat, akik közül az IDEGEN, a Köpönyegforgatók, a Mongoose Limit, a Shaibo és a Sorbonne Sexual került ki győztesen. Ők öten léphetnek tehát majd színpadra május 26-án és küzdhetnek meg a közönség szavazataiért is. A helyszínen legtöbb szavazatot begyűjtő együttesekre további értékes különdíjak is várnak: egy egész nap a Müpa profi hangstúdiójában, fotózással egybekötve, fellépési lehetőség a Ludwig Múzeum exkluzív rendezvényén, valamint interjúlehetőség a Ludwig Múzeum blogján.

A fesztiválra a belépés idén is díjtalan.

 

Sajtóanyag: Müpa

Kapcsolat

  • Garázsband Fesztivál 2017 időpont:
    Kezdete:
    2017 May 26 21:00
    Vége:
    2017 May 27 02:00
    Müpa:
    Budapest ,
    Komor Marcell u. 1 ,
    1095 ,

A négytagú IDEGEN együttes két pohár száraz vörösbor mellett született meg alig egy évvel ezelőtt, és rövid idő alatt szobazenekarból a hazai alternatív szcéna egyik legújabb szereplőjévé nőtték ki magukat. A fiúk nem félnek az alapvetően rockzenei ritmusokra épülő dalaikat jazz vagy akár latin elemekkel is vegyíteni. Ahogy ők fogalmaznak, arról énekelnek, ami szívből jön. Debütáló kislemezük, a Fekete doboz idén februárban jelent meg, a korongról a Hideg című nótához készült videó pedig alig 2 hónapja látott napvilágot.

A Köpönyegforgatók zenekar tavaly decemberben mutatkozott be a Gozsdu Manó Klubban, de a srácok már jó évtizede ismerték egymást, amikor 2015 tavaszán úgy döntöttek, hogy közös zenekart alapítanak. A hanyag eleganciával fűszerezett és modernizált retro funk-rock eszközökkel tálalt arcátlan popzenét játszó banda neve az első, Eső Után című daluk szövegéből ered, amely először szállóigévé, majd a zenekar védjegyévé vált. A zenekar értelmezése szerint a név önmaga iróniája, és hiszik, hogy létezik jó szándékú köpönyegforgatás.

A 2011 őszén, Kaposváron alakult Mongoose Limit kifinomult zenei megoldásokkal és váltásokkal teletűzdelt zenéjére leginkább a jazzes soft rock jelző illene. A kezdeti feldolgozások után 2015-ben vették fel első saját albumukat, ami idén februárban egy miniturné kíséretében jelent meg. A fiúk azóta is gőzerővel dolgoznak a saját számokon, amelyekből remélhetőleg a Garázsbanden is hallhat a közönség párat.

Az est egyetlen énekesnőjét, Szigeti Zsófit sorai közt tudó Shaibo zenekar bő egy éve alakult, de fiatal koruk ellenére profikat megszégyenítő tudatossággal zenélnek. Tavaly év végén jelent meg első, Coralliumra keresztelt kislemezük, amelyen nyár óta dolgoztak. Több regiszterből táplálkozó dalaikra leginkább a kifinomult jazzes-soulos pop jellemző, ám ami igazán különlegessé teszi a társaságot, az a tagok közt áradó, utánozhatatlan pozitív energia, ami a közönségre is rögtön átragad.

A debreceni gyökerű, de a főváros és a cívisváros közötti tengelyen operáló Sorbonne Sexual szép lassan a magyar alternatív szcéna nagyjai közé lép. Ennek fényében jelent meg 2015-ben az első, Fáma címre hallgató nagylemezük, tavalyi ősszel pedig a 30Y előzenekaraként turnéztak az országban. Most májusban pedig érkezik a második, a fiúk szerint nagyon komoly nagylemez, a Kifutás, amelynek lemezbemutatója pár nappal a Garázsbandes fellépés után lesz. A csipetnyi pszichedeliával vegyített stoner jazzt játszó formáció szexepiljének egyébként a basszusgitáros, Vitányi Dávid bajuszát tartja. Többek közt ez is élőben megcsodálható lesz a Garázsbanden.

Időbeosztás:

21.00 — 21.40 Idegen

22.00 — 22.40 Shaibo

23.00 — 23.40 Sorbonne Sexual

00.00 — 00.40 Mongoose Limit

01.00 — 01.40 Köpönyegforgatók

Kapcsolódó

[ELMARAD] Volt Fesztivál 2023 Esemény

„Sajnos, a bizonytalan gazdasági helyzetben jelenleg nincs lehetőségünk a VOLTot olyan színvonalon megszervezni, ahogy azt a közönség korábban megszokta” „A Telekom VOLT Fesztivál egy igazi „love brand”, a hazai fesztiválpiac jelentős rendezvénye, nekünk is szívügyünk, azonban már az idei sop

[ELMARAD] Hello Ugar 2022 Esemény

A megnövekedett költségek arra a döntésre kényszerítettek minket, hogy abba kell hagynunk az idei fesztivál megszervezését. Sajnos olyan mértékkel kerülne többe az idei fesztivál, amit már nem bírunk sem megfinanszírozni, sem kitermelni. Ne haragudjatok! Természetesen a bérletek árát mindenkine

[ELMARAD] Rockmaraton Fesztivál 2022 Esemény

Lassan két éve húzódik ez a járványhelyzet, ami alapjaiban forgatta fel az életünket. A 2019-es teltházat követően még eufórikus örömben terveztük a több évtizedes munkánkat megkoronázó 30. jubileumot - mindhiába. A bizonytalanság, a szakmaiatlan kormányzati döntések és ésszerűtlen szabályozás

[ELMARAD] Lakeside Weekend 2022 Esemény

2022-ben egy kisebb, Lakeside Weekend Fanatics nevű rendezvény kerül megrendezésre a Lakeside Weekend helyett új helyszínen, Kunfehértón július 7. és július 10. között.  További részletek, infók >>>