Garázsband Fesztivál 2018 Esemény

garazsband_fesztival_2018_fejlec

5 feltörekvő zenekar, 5 izgalmas koncert: június 2-án a Müpa rendhagyó fesztiválja már harmadik alkalommal biztosít lehetőséget öt fiatal banda számára, hogy megmutassa magát a nagyközönségnek. Óriási buli várható, egy nem mindennapi helyszínen!

Hirdetés

2016-ban rendezte meg a Müpa először a Garázsband Fesztivált, aminek sikerét mi sem bizonyítja jobban, minthogy az ott felfedezett zenekarok közül többen a hazai zenei élet stabil szereplőivé váltak. Idén is több tucatnyi banda jelentkezett a tavasszal meghirdetett felhívásra, közülük a szakmai zsűri értékelése alapján az öt legjobb alkotja majd a június 2-i buli gerincét.

A buli 19 órakor a pörgős ír kocsmazenéjükről és a féktelen táncos koncertjeikről híres Firkin zenekarral kezdődik, akik nemcsak megalapozzák a jó hangulatot, de az este házigazdájaként a koncertek között is számíthatunk rájuk. A Garázsband Fesztivál nyertesei pedig 20 órától foglalják el a színpadot, hogy 40-40 perces önálló koncertjeikkel elnyerjék a közönség szimpátiáját is. A helyszíni szavazatok alapján ugyanis értékes különdíjak találnak majd gazdára: a Müpa jóvoltából egy profi fotózás és egy profi hangstúdióban eltölthető nap, a Woodstock az Ugaron fellépési lehetőséget kínál előzenarként az Anna and the Barbies egyik koncertjén, a Firkin pedig személyes tanácsadással járul hozzá a győztes további fejlődéséhez és egy exportkurzus keretében avatja majd be a profi turnézás, illetve a zenészlét rejtelmeibe az egyik szerencsés zenekart. Érdemes tehát eljönni és szavazni a kedvencekre. A kapuk – illetve sorompók – 18.30-kor nyílnak, lesz csapolt sör, zsíros kenyér és persze jó zene. A belépés, mint mindig, idén is ingyenes.   

 

Sajtóanyag: Müpa
Fotó: Pályi Zsófia, Nagy Attila

Kapcsolat

  • 18:30: kapunyitás
  • 19.00: Firkin - házigazda zenekar
  • 20.00: PsyPorn
  • 21.00: Úrfi
  • 22.00: Touch Me Not
  • 23.00: MADRAPUR
  • 24.00: LivingRoom

Az alternatív popot játszó LivingRoom félig elektronikus, félig akusztikus hangszereléssel készül, sőt, egy cselló is fontos szerephez jut majd a színpadon. A jelenlegi felállásban 2016 eleje óta létező MADRAPUR önfeledt magyar nyelvű rock & rollt ígér. Néhányszor már találkozhattunk velük: a csapat egészen a döntőig jutott a Soundcheck tehetségkutatón, aminek köszönhetően többször is fellépett a 30Y előzenekaraként. A kísérletező PsyPorn akusztikus-elektronikus „psyber-punkban” utazik, improvizatív koncertjükön izgalmas, „audiovizuális és organikusan változó performanszra” számíthat a közönség.  A női frontemberrel érkező, pop-metálos Touch Me Not 2017-ben nyerte el végső formáját: a csapatra Kucsera Lilla basszusgitáros-énekes angyali hangja miatt akasztották a „cuki metál” stílusmegnevezést. Az Úrfi pop-rockkal és irodalmi igényességgel megalkotott dalszövegekkel dobja fel az estét: a zenekar első albuma, a Koszorúk 2018 januárjában jelent meg, Pszicho című daluk pedig rendszeresen hallható a Petőfi Rádióban.

Kapcsolódó

Lord of the Lost koncert 2024, Budapest Esemény

Lord of the Lost koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 18
Jubileumi turnéra indul a német Lord Of The Lost: Az Iron Maiden turné, a nagysikerű, év eleji „Blood & Glitter” album és a  2023-as Eurovíziós Dalfesztivál után jubileumi turnéval koronázza meg munkásságát a német csapat. Több mint 500 koncert közel 40 országban, 8 studio lemez, 3, nagyzenek

[ÚJ DÁTUM] Foreign Beggars koncert 2024, Budapest Esemény

Foreign Beggars koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 18
A legendás brit hip-hop csapat jövő tavaszra halasztotta az idén őszre hirdetett, huszadik évfordulóját ünnepló turnét. A Foreign Beggars felejthetetlennek ígérkező audiovizuális showja soha nem látott felvételekkel és zenékkel így végül április 18-án érkezik meg Budapestre, az A38 Hajóra, hogy a

Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators koncert 2024, Budapest [vendég: MammothWVH] Esemény

Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 19
Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators Budapesten is elhozza legutóbbi, lemezének turnéját! Úgyhogy 2024. április 19-én készüljünk egy piszkosul jó rock bulira az MVM Dome-ban! SLASH – az ikonikus, Grammy-díjas, gitáros, dalszerző és filmproducer – akinek több mint 100 millió példányban

Zheani koncert 2024, Budapest Esemény

Zheani koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 20
A provokatív stílusáról is ismert, szókimondó, ausztrál rapper, énekes-dalszerző, Zheani tavaly jelentette meg új, The Spiritual Meat Grinder című lemezét, amely elmondása szerint egy olyan partylemez lehet, amely remekül illene a világvégéhez is. Noha reméljük a világvége még nem jön el, Zheani e