Költőóriások tavasszal a Müpában Cikk
A Vers-estek sorozat keretében március 16-án Parti Nagy Lajos és a Katona József Színház művészei Kosztolányi Dezsőt idézik meg, míg március 24-én Kováts Kriszta szentel rendhagyó zenei estet a 200 éve született Arany Jánosnak. Mindkét program igazi összművészeti csemegének ígérkezik – nem csak az irodalmároknak.
Hirdetés
Parti Nagy Lajost, a „posztmodern költőkirályt” nem kell bemutatni a kortárs irodalmat kedvelő közönségnek, hiszen kétségkívül napjaink egyik legsikeresebb és legkedveltebb szerzője. A magyar-történelem szakos tanári diploma megszerzése után a pécsi Jelenkor szerkesztője lett, első verseskötete, az Angyalstop pedig 1982-ben látott napvilágot, melyet azóta több mint húsz önálló kötet és színdarab követett. Emellett rendszeresen jelennek meg publicisztikái, valamint szívesen olvassa fel saját műveit hangoskönyv formában is. Számtalan kitüntetés és díj birtokosa, 2007-ben Kossuth-díjjal ismerték el munkásságát.
Egész életét végigkísérte Kosztolányi Dezsőhöz és művészetéhez fűződő kapcsolata, 1994-ben megjelent drámájában, a Gézcsókban Kosztolányi utolsó napjait és szerelmét idézi meg. A két szerző pályája egyébként is számos párhuzamot mutat, mindketten elismertek mind költőként, mind műfordítóként – az eltéveszthetetlenül egyéni, nyelvújítói stílusról nem is szólva. A Müpa Üvegtermében ebbe a már-már intim viszonyba pillanthatunk bele. A Parti Nagy Lajos válogatta Kosztolányi verseket a Katona József Színház két kiváló művésze, Fullajtár Andrea és Rajkai Zoltán adják elő, az est zenei közreműködője Darvas Ferenc, rendezője pedig Székely Kriszta.
Az idei év talán legfontosabb magyar irodalmi emlékünnepéről, Arany János születésének 200. évfordulójáról természetesen a Müpa sem feledkezik meg: Kováts Kriszta Arany-óra című produkciójával tiszteleg a költő előtt. Kováts Krisztát színésznőként, rendezőként, énekesnőként és műsorvezetőként egyaránt jól ismeri őt a közönség, de gyakran lép fel saját zenekarával, a Kováts Kriszta Kvintettel is. Legutóbbi, Down-szindrómás művészeknek rendezett Örkény-estjét a Baltazár Házban mutatták be Müller Péter Sziámi közreműködésével.
A különféle műfajokat ötvöző Arany-óra ősbemutatójának 2008-ban szintén a Müpa adott otthont. A nagy sikerű előadásból CD is készült, most pedig az Arany-év keretében újra láthatja és hallhatja a közönség a produkciót. Színház, ének, zene, rajz és videó – sőt mi több, beatbox (szájdob): ezek mind-mind építőelemei ennek a rendhagyó estnek, melynek különlegessége, hogy Arany János balladái kizárólag énekhanggal, azaz a cappella hangzanak el.
Szörényi Levente klasszikus Vörös Rébék kompozíciója mellett Szirtes Edina Mókus megzenésített Arany-szerzeményei teszik ki a program oroszlánrészét. Az est látványvilága is rendhagyó, Farkas Gábor Gábriel ugyanis nemcsak énekesként közreműködik a produkcióban, de helyben készülő rajzaiból különleges videóvetítés is születik.
Az esten elhangzó balladák: Mátyás anyja, Vörös Rébék, Árva fiú, Hídavatás, Éjféli párbaj, Zách Klára, Tetemrehívás, Népdal, A walesi bárdok, Ágnes asszony.
Vers-estek a Müpában
Kosztolányi Dezső
2017. március 16. csütörtök 20:00-21:30
Üvegterem
Közreműködők
Színművészek: Fullajtár Andrea, Rajkai Zoltán
Zenei közreműködő: Darvas Ferenc
Alkotók
Rendező: Székely Kriszta
Sorozatszerkesztő: Keresztury Tibor
A műsor összeállítója: Parti Nagy Lajos
Az előadás együttműködő partnere a Katona József Színház
További információk és program >>>
Kováts Kriszta: Arany-óra
Arany János balladái a cappella
2017. március 24. péntek 20:00-22:00
Fesztivál Színház
Közreműködők
Ének, rendezés: Kováts Kriszta
Ének, hegedű: Szirtes Edina Mókus
Ének: Fool Moon énekegyüttes
Ének, rajz, videó: Farkas Gábor Gábriel
Beatbox: Keönch László Farkas, Jammal
Alkotók
Zene: Szirtes Edina Mókus, Szörényi Levente
További információk és program >>>
Sajtóanyag: MÜPA
Kapcsolódó
Több mint 70 ingyenes programmal érkezik a 2025-ös Déryné Fesztivál Cikk
A világhírű zongoraművész, Bogányi Gergely, és a fennállásának 30. évfordulóját ünneplő Söndörgő együttes is színpadra lép az ország egyik legizgalmasabb kulturális eseményén. 5 napon át 12 helyszínen, több mint 70 ingyenes programmal csábít a festői Zemplénbe a Déryné Fesztivál.
A színházi, zen
Tíz időszaki kiállítás nyílik a SopronFesten Cikk
A SopronFest ideje alatt, június 1. és 8. között tíz időszaki kiállítás nyílik Sopronban. Első alkalommal mutatkozik be önálló tárlattal szülővárosában a világhírű fotográfus, Esther Horvath. A Várkerület pop-up galériává alakul, a Mária-szobor környékén egyedülálló módon gigantikus festmények rep
Müpa Nyári zsongás 2025: Damon Albarn, a Morcheeba, Kurt Elling & Yellowjackets, Youssou N'Dour, Eliane Elias és Cory Wong is érkezik Cikk
Damon Albarn és a huszadik születésnapját ünneplő Müpa kapcsolatára különösen igaznak bizonyul a régi közmondás, miszerint „három a magyar igazság”. A brit sztár fellépése már kétszer is meghiúsult a pandémia miatt, 2025-ben viszont egy világsztárokkal teli júliusi programsorozat részeként végre a
Vidékre is beköszön az újonnan alakult Erkel Színház Cikk
Hello Erkel! - dobbanaszív koncertturnéra indul az újonnan alakult Erkel Színház. Az ősztől színpadra kerülő darabok legismertebb részleteiből összeállított koncertshow júniusban és júliusban Debrecenben, Tokajban és Siófokon lesz majd látható, a főszerepekben Feke Pállal, Ember Márkkal, Veréb Tam