Nyitott Ház - Ingyenes programok egész nap a Pesti Vigadóban 2017.05.27, Pesti Vigadó, Budapest

vigado_nyitott_haz_2017_fejlec

2017. május 27-én már ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Nyitott ház program, amely során a Pesti Vigadó épülete, kiállításai és rendezvényei is ingyenesen látogathatóak, míg az ekkor megvalósuló egyedülálló programok előzetes regisztráció mellett tekinthetőek meg. Az első Nyitott ház program a Magyar Művészeti Akadémia székházaként működő Pesti Vigadó megnyitása 150. évfordulója alkalmából szervezett „150 éves a Vigadó" programsorozat részeként 2015. január 22-én, a Magyar Kultúra Napján került megrendezésre. Közel kétezren látogattak el aznap a Pesti Vigadóba, így a Pesti Vigadó Nonprofit Kft. a program megismétlése mellett döntött.

Hirdetés

A Nyitott ház program jelentőségét az adja, hogy habár már három éve nyílt meg a Pesti Vigadó, folyamatos az érdeklődés mind a fővárosi, mind a fővárostól távolabb élő közönség részéről, hogy lássák, megcsodálhassák, valamint megismerhessék a páratlan történelmi múlttal rendelkező épületet. A látogatói visszajelzések alapján eközben egyre nagyobb igény mutatkozik arra is, hogy a családok tagjai közösen, egy időben vegyenek részt művészeti, kulturális rendezvényeken. E két szempontból fontos, hogy a Pesti Vigadó egyszerre több kulturális rendezvénynek is otthonává tud válni: a Nyitott ház program olyan családi esemény, amely során a kultúra különböző részeiről valósulnak meg minőségi programok, így minden korosztály megtalálja a számára érdekes rendezvényt.

Valamennyi Nyitott ház program más és más témakör köré szerveződik, az első az épület megnyitását, az ötödik pedig Kodály Zoltán születésének 135., halálának 50. évfordulója alkalmából a zenei nevelés fontosságát járja körbe. Az idei rendezvényekkel elsősorban a legkisebbeknek, az óvodás és kisiskolás korcsoportnak kínálunk igényes, minőségi rendezvényeket.

Programok:

  • 09:30 Kapunyitás
  • 10:00-10:45 Ringató I. - Kisgyermekkori zenei nevelés a születéstől hároméves korig, Helyszín: Makovecz terem (IV. emelet)
  • 10:00-17:00 Kézműves foglalkozás, Helyszín: Fogadótér (Földszint)
  • 10:30-11:45 Épülettörténeti séta I.
  • 11:00-11:45 Ringató II. - Kisgyermekkori zenei nevelés a születéstől hároméves korig, Helyszín: Makovecz terem (IV. emelet)
  • 11:00-12:00 Előadás a „Ringató” foglalkozásról, Helyszín : Sinkovits Imre Kamaraszínpad (IV. emelet)
  • 11:00-12:15 Épülettörténeti séta
  • 11:30-12:45 Épülettörténeti séta II.
  • 13:00-14:15 Épülettörténeti séta III.
  • 13:30-14:45 Épülettörténeti séta IV. (Angol nyelven)
  • 13:30-15:30 Táncbemutató és Táncház, Helyszín: Északi terem (II. emelet)
  • 14:00-15:00 Góbi Rita Társulat bemutatja: Füled érjen bokáig!, Helyszín: Sinkovits Imre Kamaraszínpad (IV. emelet)
  • 14:00-15:15 Épülettörténeti séta V.
  • 14:30-15:45 Épülettörténeti séta VI.
  • 17:00-18:15 Páva Gála - A Fölszállott a páva című tehetségkutató műsor kategóriagyőzteseinek műsora., Helyszín: Díszterem (II. emelet)

 

Nyitott Ház további részletek és regisztráció >>>

 

Szöveg: Pesti Vigadó

Kapcsolat

  • Esemény ideje:
    Kezdete:
    2017 May 27 09:30
    Vége:
    2017 May 27 19:00
    Pesti Vigadó:
    Budapest ,
    Vigadó tér 2 ,
    1051 ,

Kapcsolódó

[ELMARAD] FALU Fesztivál 2021 Esemény

Nagyon sokan kérdeztétek, hogy ebben az évben megnyitjuk-e a fesztivál kapuit! Az utolsó pillanatig mérlegeltük, hogy a lehető legjobb és legfelelősségteljesebb döntést hozzuk meg.A rendelkezésünkre álló információkat, szabályokat figyelembe véve, sajnálattal kell most bejelentenünk, hogy a F.A.L.

Budapest Comic Con 2024: Alexander Ludwig, Erick Avari, Deep Roy, Eric Roberts, Graham McTavish, Manuel García, Taryn Cosplay, Robert Marco Bose, John Higgins, ... Esemény

Budapest Comic Con 2024 dátum

2024 May 18
Képregény őrültek, sorozat és film fanatikusok, Cosplay és anime mániások, ifjú jedi padawanok, valódi szuperhősök ne csináljatok más programot, 2024. május 18-án és május 19-én jön a harmadik Budapest Comic Con! A szervezők törekednek arra, hogy minél színvonalasabb és sokszínűbb rendezvényt biz