A brit Only The Poets nyit Yungblud előtt Hír

Only The Poets 2024 Budapest

Hirdetés

Az Only The Poets jelenleg az egyik legizgalmasabb, legdinamikusabban növekvő brit banda. A readingi származású csapat tavaly Lewis Capaldi turnéján játszott, ősszel már saját európai headline turnéra indultak, most pedig először érkeznek Magyarországra, ugyanis ők melegítenek majd be Yungblud előtt június 9-én a Budapest Parkban.

Még egy ok, amiért izgatottan várhatjuk Yungblud első önálló budapesti koncertjét, ugyanis nem más érkezik előzenekarként, mint az Only The Poets. A brit banda 2017 óta aktív és az egyik legkeményebben dolgozó csapat, akik a kis kluboktól és kétfős koncertektől indulva 2022-re odáig jutottak, hogy európai turnéjuk során 24 000-en vásároltak jegyet fellépéseikre.

A zenekar dalait online több millióan hallgatták meg, Our Time című CD-jüket pedig 8000-an rendelték meg csak az elővétel során. Tavaly már Lewis Capaldi turnéján léptek fel, ősszel pedig olyan helyeken játszottak önálló turnéjukon, mint a prágai Roxy vagy a varsói Palladium, ahol kétszer is teltház előtt zenéltek. A srácok nemcsak koncertezés során aktívak, folyamatosan jelentetik meg új dalaikat is, legutóbb épp a napokban adták ki legfrissebb EP-jüket All This Time címmel. Bizonyára ennek a dalait is hallhatjuk élőben június 9-én, a Budapest Parkban.

Yungblud koncert jegyek >>>

 

Live Nation

Kapcsolódó

Július 25-én indul az egynapos Metallica jegyek értékesítése Hír

Indul az egynapos Metallica jegyek értékesítése A zenekar jövőre is folytatja a 2026-ban már negyedik éve futó, rekord-döntögető M72 elnevezésű világkörüli turnéját, amely 16 koncerttel érkezik Európába és az Egyesült Királyságba. Budapest egyike annak a 4 városnak, ahol két este is hallhatjuk a bandát, két különböző setlisttel és más-más előze

Sziget Szoho: ahol pacsiznak a friss előadók, az utcai kultúra, a hip-hop és a basszus zenék Hír

Sziget 2025 - Szoho Ikonikus városrészek - mint a londoni és New York-i Soho - élénk, művészetközpontú szelleme ihlette a Sziget 2025 egyik új városrészét, a Szohot. Egy multikulturális olvasztótégely, ahol a zene, az utcai kultúra és a kreativitás találkozik. Lesz felfedezni valónk bőven idén a Szigeten, ahol külön

Csak az éjszakai Sziget 2025 érdekel? Itt az éjszakai jegy! Hír

Éjszaka is szeretni fogjuk a Szigetet Idén a Sziget éjszakai élete jelentősen felpezsdül, főként az újonnan létrejött Delta Districtnek köszönhetően, amely az elektronikus zenei bulik központja lesz. De a Nagyszínpad programjai után tucatnyi más színpadon is folytatódik a buli egészen hajnalig. A szervezők kedvezményes „éjszakai jegye

B MY LAKE 2025: önálló helyszínt kapnak a magyar divattervezők Hír

Önálló helyszínen mutatkoznak be a magyar divattervezők a B MY LAKE fesztiválon Önálló helyszínen mutatkoznak be a magyar divattervezők az ország kedvenc elektronikus zenei butikfesztiválján, a B MY LAKE-n. Július 24. és 26. között a Velencei-tó partján több mint 70 hazai és nemzetközi DJ a techno, house, melodic techno és hard techno legjavával gondoskodik a feledhetetlen ha