A Budapesti Tavaszi Fesztivál égisze alatt mutatja be új lemezét a Belau Cikk
Hirdetés
A Belau a nemzetközi elektronikus zenei színtér egyik legígéretesebb zenekara, két év alatt közel 200 koncertet adott 23 országban. Az első lemezük, The „Odyssey” címmel jelent meg, amelyet Fonogram-díjjal jutalmazták. Az ország egyik legkeresettebb exportzenekara most egy instrumentális dallal jelentkezik, amely egy karibi szigeten született meg. A formáció nemrég zárta európai turnéját, tavasszal pedig új lemezt ad ki „Colourwave” címmel, amelyet április 18-án mutat be Budapesten, az A38 Hajón.
A Belau körülbelül három éve tűnt fel a magyar zenei palettán könnyed, electronica-val átitatott dalaival. A nemzetközi projekt által megzenésített világában az elvágyódás és a reményteli hangulat találkozik aktuális elektronikus zenei alapokkal. A duó célja, hogy gondolatban olyan áhított helyekre kalauzolják hallgatóikat, ahova titkon önmaguk kívánnak eljutni. A Belau hosszú távú céljai között szerepel, hogy több tematikus konceptlemezt alkosson meg, amelyek különböző földrajzi területek hangulatát idézik majd.
A Belau debütáló dala, az “Island of Promise”, megjelenését követően rögtön komoly sikereket ért el. Több hazai portálnál bekerült az év dalai közé, számos filmben, reklámban használták fel. 2016 Novemberében jelent meg „The Odyssey” című bemutatkozó lemezük, amellyel megnyerték a Fonogram-díjat az év elektronikus zenei lemeze kategóriában. A lemezen található dalokat a BBC Radio 1 is játszotta, valamint 2017-ben, egyedüli magyarként felkerültek az EBBA listára is. A fiatal formáció két év alatt közel 200 koncertet adott 23 országban. Olyan neves nemzetközi fesztiválokon játszottak eddig, mint a Primavera, az Electric Castle, a Eurosonic, vagy az amerikai SXSW.
A második Belau lemez „Colourwave” címmel, márciusban lát napvilágot, a tőlük koncerteken megszokott instrumentális dalokon kívül számos külföldi közreműködővel. Az új dalok egy különleges utazást zenésítenek meg a karibi térségében, ezt a világot szeretné a formáció még inkább átadni a fellépéseken. Az ország legkeresettebb exportzenekara április 18-án, az A38 Hajón idézi meg a nyarat vadonatúj, 12 számot tartalmazó lemezével. A koncertet egyedi látvánnyal, nemzetközi vendégekkel, számos meglepetéssel színesítik.
Belau lemezbemutató koncert (2020 A38) jegyek >>>
Belau
Kapcsolódó
3+ órás show-val készül a Guns N’ Roses Budapestre Cikk
A Guns N’ Roses a történelem egyik legmeghatározóbb rockzenekara, akik nemcsak előkelő helyet tudhatnak maguknak számos „leg” listán, de dalaikat több generáció fújja a mai napig, egy Guns N’ Roses koncert mindig kiemelt eseménynek számít. Legutóbbi budapesti koncertjükre egy nap alatt elkelt az ö
A Honeybeast a Budapest Parkba is elviszi a Cinematripet Cikk
A Honeybeast egyedülálló látványvilágú koncertshow-ja, a Cinematrip augusztus 28-án a Budapest Park színpadán várja a közönséget.
A Cinematrip itthon még soha nem látott, egyedülálló vizuállal várja a közönséget: egy saját univerzum kel életre a koncerten. „A színpad teljes hátsó részét félkörívb
Il Divo vagy Il Volo: Miben különbözik a két hasonló csapat? Cikk
Az idei év legizgalmasabb zenei eseményeiként két férfi operapop csapat, az Il Divo és az Il Volo is fellép Budapesten: az Il Volo november 14-én az MVM Dome-ban, az Il Divo pár hónappal hamarabb, június 25-én szintén ugyanott. A két együttes annyira hasonlít egymásra, hogy könnyű összetéveszteni
Több mint tízezren buliztak a Csinibaba Táncdalfesztiválon Cikk
Május 29-én újra összeért a koncertélmény és a színház varázsa a Budapest Parkban: harmadik alkalommal rendezték meg a Katona József Színház és a Park közös, nagy sikerű produkcióját, a Csinibaba Táncdalfesztivált. Az este ezúttal a ’70-es évek slágereit idézte meg – új hangszerelésben, látványos