A közel 30 éves álomból ébredő FLM és Alfie Castley lépnek fel a Take That előtt Hír
Hirdetés
Július 3-a igazi poptörténeti pillanatnak ígérkezik, hiszen több mint három évtizedes pályafutása során először látogat hazánkba Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata, a Take That. Ha ez önmagában nem lenne elég hír, egy igazi szenzáció is létrejön ezen az estén, hiszen eredeti felállásában újra színpadra áll a ‘90-es évek egyik kultikus hazai csapata, Császár Előd és Hoffer Dani duója, az FLM!
Az FLM 1991-ben alakult Budapesten, és a páros hamar az ország első számú tinibálványává vált. A ‘90-es évek elején és közepén igazi popikonokká avanzsáltak, és olyan örökzöld slágerek köthetőek nevükhöz, mint a Megtalállak még, a Rólad álmodom vagy a Megdöglök érted. Hat éves pályafutásuk során három lemezt jelentettek meg, telis-tele olyan dalokkal, amik egy egész generáció tinédzserkorát határozták meg. 1997-ben döntöttek úgy, hogy szétválnak, és külön-külön is sikeres szólókarrierbe kezdtek. Július 3-án tehát huszonnyolc év után először áll együtt színpadra Hoffer Dani és Császár Előd - a koncertre természetesen magukkal hozzák a legismertebb FLM-dalokat, illetve csemegéznek majd szólókarrierjük legnagyobb slágerei közül is.
A fergetesnek ígérkező estét ráadásul Nagy-Britannia egyik új üdvöskéje, Alfie Castley nyitja. A multiinstrumentalista énekes-dalszerző-producer első kislemeze 2021-ben jelent meg Teenage Mona Lisa címmel, és a különböző streaming platformokon összesen több mint ötvenmillió meghallgatásnál jár. Castley ráadásul különösen ügyel arra, hogy aktívan tartsa a kapcsolatot egyre csak növekvő rajongótáborával, platformjain zenés és személyes tartalmakat oszt meg, így TikTokon például már több mint 600.00 követővel büszkélkedhet. Mindeközben folyamatosan új dalokkal jelentkezik - tavaly megjelent Cardiac Arrest című dalával már Németországban is jelentős sikereket ért el, legutóbb márciusban adott kis kislemezt Heaven’s Got a Place (Someone New) címmel.
A tavaly szintén új lemezzel jelentkező Take That első magyarországi fellépése már önmagában kuriózumnak számít - Gary Barlow, Howard Donald és Mark Owen triója jelenleg éppen hatalmas arénákat tölt meg az Egyesült Királyságban, majd nyáron kifejezetten szabadtéri műsorral jelentkeznek, ahol a This Life című új anyag dalai mellett természetesen olyan slágerek is elhangzanak majd, mint a Back For Good, a Patience vagy a Rule The World. Július 3-án pedig harminc év után végre Budapestre érkeznek, és Alfie Castley és az FLM társaságában egy felejthetetlen estét varázsolnak rajongóik számára.
Take That koncert (2024 Budapest) jegyek >>>
Budapest Park
Kapcsolódó
Budapest Arénában kerül át a Five Finger Death Punch július 9-i koncertje Hír
A július 9-i teltházas Five Finger Death Punch koncert a Barba Negrából átkerül a Budapest Arénába. A korábban megvásárolt jegyek természetesen változatlan formában érvényesek - és mostantól ülőhelyek is kaphatók
A 5FDP nemrégiben kiadta a 9. albumuk, a 2022-es Afterlife deluxe verzióját. Az albu
Ákos rockműsorral tér vissza a Plázsra Hír
Nincs nyár Ákos-koncert nélkül a Plázson, idén ráadásul Ákos és zenekara Rockturnéval és legújabb dalaival veszi be a Balaton nagyszínpadát június 7-én. Az Ákos koncert után a nagybetűs nyár első péntekén Rakonczai Imre piano estjén is táncolhatunk egyet a Plázs Arénában, míg szombaton Pogány Indu
A Night Verses lesz PLINI előzenekara Hír
A Night Verses rajongókra jó idők járnak, az instrumentális trió ugyanis idén nyáron PLINI vendégeként is tiszteletét teszi Budapesten, augusztus 22-én, az A38 Hajón.
Az amerikai Night Verses experimentális instrumentális trió, akik idén tíz év után játszanak ismét Budapesten a Tool előtt. A magy
Psychopath - tökös új Body Count dal a Fit for An Autopsy énekesével Hír
A Psychopath az első új daluk 2020 óta és a hamarosan érkező, Merciless című albumon szerepel majd. Ice-T és csapata ismét bizonyította, hogy közel négy évtized után is maximális fordulatszámon pörögnek, június 14-én pedig mi is megbizonyosodhatunk erről a Budapest Parkban.
A Psychopath az első k