A Metro Klubban ünnepel a Fonogram-díjas Ruby Harlem Cikk

Hirdetés

Május 10-én a fővárosi Metro Klubban ünnepeli második születésnapját a Ruby Harlem zenekar, amely az amerikai soul, neo soul, R&B és gospel stílusok ötvözetében születő zenét képviselve mutatkozott be idén A Dal 2019 színpadán. Az elődöntőig menetelő formáció sokáig váratta a budapesti közönséget, és a rajongók először hallhatják élőben a Forró című slágerjüket.

Két éve vannak együtt, de már a szakma és a közönség elismerését is kivívta magának a Ruby Harlem. Iván Szandra, a zenekar alapítója a bostoni Berklee College of Music zenei egyetemen került közelebb az afro-amerikai alapokon nyugvó zenei stílusokhoz, fellépett már Japánban, az Egyesült Államokban, Angliában, Olaszországba és Lengyelországban is, most pedig Budapest ikonikus szórakozóhelyén, a Metro Klubban ünnepeli zenekarával második születésnapjukat.

A Ruby Harlem 2017. május 10-én adta első koncertjét, majd számos fellépés után pontosan egy évvel később ismét színpadra álltak, ekkor döntöttek úgy, hogy ez a dátum lesz az együttes születésnapja. Ezúttal tehát már tudatosan készülnek az eseménye.

„A Metro Klubban hatalmas legendák szórakoztatták évtizedeken át a közönséget, híres zenekarok nőtték ki magukat innen, a falaknak pedig történelme van. Éppen ezért megtisztelő számunkra, hogy itt ünnepelhetjük ezt a számunkra fontos mérföldkövet. Rég zenéltünk már Budapesten, mert tudatosan a közösségi médiában építjük a karrierünket, tehát különleges alkalom lesz ez” – mondta Iván Szandra.

A zenész arról beszélt, a május 10-i koncertre új dalokkal is készülnek, de az érdeklődők itt hallhatják majd először élőben a Forró című slágert, amellyel A Dal 2019 című műsorban az élmezőnyben végeztek.

Iván Szandra elmondta azt is, mozgalmasan és izgalmasan telt eddig ez az év, de még sok munka áll előttük. „Két fordulót sikerült mennünk A Dalban, muzsikálhattunk a Fábry Showban és nagyon megtisztelő, hogy a Fonogram-díjat is elnyertük. Mindeközben folyamatos műhelymunka zajlik, készül a lemezünk. A Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Programjának keretein belül kétmillió forinttal támogatják a lemezkiadásunkat, ezen dolgozunk. A dalaink egyesével jelennek majd meg, a lemezt ősszel adjuk ki egyben. Most vesszük fel a számokat, és ezzel egy időben angol dalokat is írunk” – mesélte.

A Metro Club Theatre minden hétvégén a luxus varázsával átitatott környezetben, nyugati színvonalú hang- és fénytechnikával, kifogástalan kiszolgálással, mennyei italokkal, igazi ínyenc bistro food falatokkal és hatalmas tánctérrel várja a vendégeket.

 

Ruby Harlem

Kapcsolódó

Mindjárt itt a downtempo majális! Cikk

Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus zenei színtér színe-java megfordul ezen az eseményen, de számos neves nemzetközi DJ-vel is találkozhatunk. A program a friss Fonogram-díjas Analog Balaton kurációjával állt

Budapest Park 2025: Will Smith, QOTSA, Billy Idol, Sofi Tukker, Die Antwoord, Avenged Sevenfold, Hurts, Skillet, Alanis Morissette és még sokan! Cikk

Budapest Park - Indul a 2025-ös szezon Az innováció mindig is a Budapest Park egyik legnagyobb erőssége volt – szinte már természetes, hogy évről évre újdonságokkal készülnek a látogatóknak. Idén a színpadkép és a program is minden eddiginél erőteljesebben tükrözi a grandiózusságot. A nagyszínpad nemcsak látványosabb, de karakteresebb

35. születésnapját ünnepli az Irigy Hónaljmirigy az MVM Dome-ban Cikk

35. születésnapját ünnepli az Irigy Hónaljmirigy 1990 mámoros szilveszter estéjén összeállt nyolc kan, hogy együtt parodizálják ki a hazai és külföldi slágereket, az azóta eltelt évtizedek alatt pedig milliókat nevettetek meg koncertjeiken és a tévé képernyőjén keresztül. A zenekar jövőre ünnepli 35. születésnapját, ez pedig egy remek alkalom ar

Müpa nyár 2025: a Morcheeba, Youssou N’Dour, Kurt Elling, Eliane Elias és Cory Wong is érkezik Cikk

A Morcheebával és Kurt Ellinggel robbantja be a nyarat a Müpa Legfrissebb lemezével érkezik a triphop három évtizede meghatározó zenekara, a Morcheeba, a jazz egyik legnagyobb hatású formációja, a Weather Report dalait idézi meg zenekarával Kurt Elling, új albumával tér vissza Nyugat-Afrika kulturális nagykövete, Youssou N’Dour, de az érzéki brazil jazz-zong