The Black Dahlia Murder koncert az A38 Hajón A38 Hajó, Budapest

Nagyon mozgalmas koncertévre készülhetnek a karcosabb zenék rajongói, ugyanis az eddig sem gyenge 2017-es felhozatalba megérkezett a következő súlyos tétel, ezúttal a nyári klubszezonra: július 8-án – a 2015-ös Rockmaraton zúzás után szinte pontosan két évvel - visszatér a The Black Dahlia Murder Budapestre, egész pontosan az A38-ra! 

Hirdetés

Az amerikai zenekar már 2001 óta szállítja a jóféle zenei durvulatot a nagyérdeműnek, ráadásul minden második évben becsülettel le is tettek egy-egy baromi tökös nagylemezt, köztük olyan mára kultikus korongokat, mint a 2005-ös Miasma vagy a 2009-es Deflorate. Az albumokon lévő energia szerencsére nem csak felvételen jellemzi a bandát, iszonyatos energiával tolják élőben is az intenzív metált.

A budapesti koncertre már elindult a jegyelővétel is: az első körben 4500 Ft-ba kerülnek a belépők, ezt követően és a helyszínen, ha valami csoda folytán marad, pedig 5500 Ft-ot kóstálnak majd.  

 

Szöveg: Fesztiválok Városa

 

Kapcsolat

  • The Black Dahlia Murder koncert 2017 időpont:
    Kezdete:
    2017 Jul 08 20:00
    Vége:
    2017 Jul 08 23:00
    A38 Hajó:
    Budapest ,
    Petőfi híd ,
    1111 ,

Kapcsolódó

Bilderbuch koncert 2025, Budapest Esemény

Bilderbuch koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 13
A Bilderbuch nyitott a Carson Coma teltházas koncertje előtt a Budapest Parkban, most pedig önálló koncerttel hozzák el Softpower-re keresztelt turnéjukat Budapestre is, hogy kísérletező, színes, bátor zenéjükkel a Dürer Kert közönségét is megtáncoltassák május 13-án. A rockzene halott? Ezzel a z

Combichrist koncert 2025, Budapest Esemény

Combichrist koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 15
16 országon átívelő monstre turnéra indul az Andy LaPlegua vezette Combichrist idén tavasszal, a dark inusztriál metal konvoj pedig május 15-én Budapestre is begurul.  A norvég / amerikai "aggrotech" metal Combichrist tavaly megjelent, tizedik lemezét hozza majd el. A CMBCRST anyag pedig ismét já

Born of Osiris koncert 2025, Budapest [vendég: Ingested, Entheos, The Voynich Code ] Esemény

Born of Osiris koncert 2025, Budapest időpont

2025 May 18
Tavalyi fergeteges koncertje után ismét progresszív metal ünnepre készül a Born of Osiris a Dürer Kert Nagytermében. Május 18-án az amerikai banda az Ingested, a Entheos és The Voynich Code társaságában ad koncertet. A Born of Osiris több, mint 20 éves pályafutása alatt hét lemezt jelentetett meg

Iron Maiden dupla koncert 2025, Budapest [vendég: Halestorm] Esemény

Iron Maiden koncert 2025, Budapest - 2. este

2025 May 28
Budapesten indul az Iron Maiden 2025-ös turnéja! A ‘Run for your Lives’ körút május 27-én, és a masszív érdeklődésnek köszönhetően május 28-án, röffen be a Sportarénában. A turné egyben a zenekar 50. szülinapját is ünnepli, ehhez mérten egy különleges, az első 9 albumból merítő setlistre és persze