A világhírű Attraction Árnyékszínház lesz a NOX vendége november 27-én Cikk

Attraction Árnyékszínház

Hirdetés

A 2022-es év nagybetűvel írja be magát a NOX 20 éves történetébe. A zenekar - hosszú szünet után - újra aktív, nemrég jelent meg a friss lemezük November című számának klipje. Immár polcokon az új nagylemez is, és november 27-én egy hatalmas produkcióval a színpadra is visszatér a csapat a Papp László Arénában. A gigakoncert meglepetésvendéggel is készül: fellép majd az egyedülálló produkciójával világhírűvé vált Attraction Árnyékszínház, melyet a NOX egykori alaptagja, Szűcs Zoltán alapított.

13 év csend és hallgatás után a NOX olyan erővel robbant vissza a köztudatba, melyről Szilvi és Tomi az elmúlt években csak álmodozott és terveket szőtt. Idén tavasszal futótűzként söpört végig a hír, hogy novemberben visszatér a NOX és egy páratlan gigantikus produkcióval, vadonatúj lemezzel, vadonatúj klippel és megannyi meglepetéssel örvendeztetik meg a közönségüket, megalakulásuk 20. évfordulójának alkalmából.

Eljött a hónap, melyre izgatottan várt a közönség. November elején megjelent a November című dal, egy a NOX-tól megszokott csodálatos és látványos videoklippel. November 14-én pedig végre napvilágot látott a vadonatúj album, mely találóan a Főnix címet kapta.

„Egy olyan lemez kelt életre, mely 13 hosszú éve okozott megfoghatatlan hiányérzetet bennünk és a NOX rajongóinak szívében. 11 vadonatúj dal, melyek egytől egyig erőt adnak, vígasztalnak, borzongatnak, és mosolyt csalnak az arcokra. Önazonos mégis friss, a NOX-ra jellemző hangzásvilággal, megfűszerezve az ősi magyarság eszenciájával és magyar népzene sokszínűségével.”- mesél az új albumról Péter Szabó Szilvia, a NOX énekesnője.

A koncert sem fog szűkölködni látványban, varázsban és meglepetésekben. A csapattól megszokott gigantikus táncszínházzal párban járó koncertre, egy különleges közreműködő is felkérést kapott. Ezt a meglepetést Szűcs Zoltán vezetésével, az Attraction Árnyékszínház produkciója hozza majd el, emelve az est fényét. Talán vannak, akik nem emlékeznek már annyira a régmúltra, de Szücsi a NOX 2002-es megalakulásakor közel egy évig alaptag volt. Ebből kifolyólag nem is volt kérdés, hogy Szilvi és Tomi szerették volna, ha Ő is részese lesz az újjászületésnek:

„Boldogan vállalták a felkérést és nagyon örültek a közös munkának, ahogy mi is! A dolog további különlegessége, hogy az Attraction Árnyékszínház nyilvánosan, még sohasem lépett fel Magyarországon a Budapest Sportarénában.”

A most megjelent új album a noxofficial.hu oldalról rendelhető meg.

 

NOX

Kapcsolódó

Közel 100 nyeremény a 2024-es Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban Cikk

Fülesbagoly 2024 Számtalan újítással rendezik meg az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatot, és minden eddiginél nagyobb nyereményeső hullik a döntős zenekarokra. A könnyűzenei versenyt ezúttal is Debrecenben, Martonvásáron, Budapesten és Keszthelyen rendezik meg. Utóbbi helyszínen a szervezők és a város idén e

Hatvan éves sztorit ünnepel a Keep Floyding a Várkertben Cikk

KEEP FLOYDING KONCERT - THE PINK FLOYD SOUND 60 A Pink Floyd egy 1964-ben alakult együttesből formálódott világot rengető legendává. Miután az ős csapat feloszlott, néhány tag, úgy, mint a gitáros Bob Klose, a basszeros Roger Waters, Nick Mason dobos és a későbbi billentyűs Rick Wright Tea Set néven új zenekart alapított. Röviddel a megalakulá

Új lemezét mutatja be Beton.Hofi az MVM Dome-ban Cikk

Beton.Hofi 2024 „Méltó befejezést és lezárást szeretnék életem eddigi legkedvesebb projektjének, avagy a mixtape trilógiának. comic sins, Playbánia, 0, ezt látom egybe, ezzel kelek és fekszem. Nekem a minden a 0 most” – meséli Beton.Hofi, akinek készülő albumát két újabb dal, a Holnap megállnak az órák és a 16 to

Bob Marley 79 - Emlékkoncert az Akvárium Klubban Cikk

Marley 79 -  Ladánybene 27 Februárban a világ minden pontján koncertekkel és fesztiválokkal emlékeznek minden idők legismertebb reggae zenészére, Bob Marley-re, aki február 6-án lenne 79 éves. Világsztárként nemcsak dalaival, de tetteivel is a békét hirdette, hitről és szabadságról énekelt, kiállt a szegények és az elnyomot