Az A38 bemutatja: Airbourne koncert a Barba Negrában Barba Negra, Budapest

airbourne_koncert_fejlec

Három évvel a teltházas A38-as koncert után, valamint a tavalyi Rockmaratont követően 2017. október 29-én a Barba Negra színpadára tér vissza új lemezével az ausztrál hard rock nagyágyú, az Airbourne! A Breakin’ Outta Hell pokolnál is hangosabb dalai a megszokott klasszikusokkal együtt garantáltan az ősz egyik legjobb hangulatú klubkoncertjével ajándékozzák majd meg a műfaj hazai szerelmeseit.

Hirdetés

Az O’Keefe testvérek elmúlt 15 éve maga a sikersztori, hiszen bebizonyította, hogy egy zenekar azzal, hogy jobbnál-jobb dalokat ír, és tisztában van azzal, hogy a közönségének köszönhet mindent, másodvirágzást biztosított a feltörekvő hard rock és vintage rock zenekaroknak is. Az persze mindig is kétségtelen volt, hogy az Airbourne nemcsak tisztában van saját gyökereivel, hanem büszkén saját formájára is alakítja azt – nevezetesen az AC/DC hagyatékát, és a hetvenes-nyolcvanas évek önfeledt, szabad rockzenei lázadását –, de a legszebb ebben mégis csak az, hogy a zenekar megtalálta a saját hangját, és lemezről-lemezre mindig tudott újat adni a rajongóinak. A világ különféle arénáiba és konzoljátékaiba egyaránt beköltöző zenekar új albuma, a Breakin’ Outta Hell minden értelemben egy új fejezetet nyit a zenekar életében, hiszen a Spinefarmhoz átszerződő zenekar a brit és ausztrál eladási listákat is letarolta, és az első lemezbemutató turnét követően David Roads gitáros kiszállt a zenekarból, hogy családi üzletére összpontosíthasson. A helyére érkező Harri Harrison (Palace of the King) mindenképp friss vérkeringést hoz be az amúgy is állandóan pörgő zenekarba, és a zenekar közeli barátjából új gitárossá előlépő tag biztosan megtalálta már a helyét az Airbourne erőművében.

Erről október 29-én, vasárnap a hazai rajongók is megbizonyosodnak majd, mikor az ausztrál zenekar a Barba Negra Music Hall színpadára tér vissza, az A38 Hajó szervezésében, hogy klubhangulatban is megmutathassa legújabb lemezének legerősebb slágereit – és a korábbi ováció alapján joggal számítunk arra, hogy teltház üvölti majd a Runnin’ Wildot és a Stand Up for Rock ’n’ Rollt is!

  • Jegyár: 4200 / 4900 / 5900 Ft
  • Fellépők: Airbourne, Desecrator
  • Esemény: Airbourne koncert

 

Airbourne koncert jegyelővétel >>>

 

Szöveg: A38 Hajó

Kapcsolat

  • Airbourne koncert 2017 időpont:
    Kezdete:
    2017 Oct 29 20:00
    Vége:
    2017 Oct 29 23:00
    Barba Negra Club:
    Budapest ,
    Prielle Kornélia u. 4 ,
    1117 ,

Kapcsolódó

Marcus & Martinus dupla koncert 2025, Budapest [extra dátum] Esemény

Marcus & Martinus koncert 2025, Budapest - 1. este (TELTHÁZ)

2025 Mar 16
Az egypetéjű testvérpár alkotta norvég pop-duó jövő márciusi budapesti koncertjére már el is keltek a jegyek, a rajongók nagy örömére pedig a zenekar új koncertdátumot hirdetett 2025. március 17-re, hogy senki se maradjon le a fellépésükről az Akvárium Klubban. A sikeres zenészek noha csak 22 éve

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest Esemény

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 17
A Xiu Xiu  nemcsak letett egy új,  13" Frank Beltrame Italian Stiletto with Bison Horn Grips című lemezt az asztalra, de egy turnét is kerekít mellé, amely Budapestre is eltalál 2025 elején. Aki szereti az experimentális, mélyre hatoló zenét, az február 17-én a Dürer Kertben csípheti el a zenekart

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest ['Girls Just Wanna Have Fun' búcsúturné ] Esemény

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 19
Cyndi Lauper 2025 elején Budapestre is elhozza a Girls Just Wanna Have Fun búcsúturnéját! Az énekes-legenda szenzációs showja a Sportarénába érkezik majd február 19-én. A hosszú turné jövő februárban Európában jár majd, és egy évtized után ismét fellép Glasgow-ban, Manchesterben, Londonban, Birmi

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest Esemény

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 26
A Planet of Zeus egy görög heavy rock zenekar, akiket tavaly már a Voivod vendégeként megismerhettünk, most pedig új lemezükkel, az ősszel érkező Afterlife-val indulnak útnak. Mi is elcsíphetjük dörgő erejüket február 25-én, a Dürer Kertben. A Planet of Zeus egy heavy rock zenekar Athénból. 2000 ót