Al Di Meola dupla koncert Budapesten Esemény

al_di_meola_koncert_2019_Budapest

A világ egyik legismertebb gitárművésze 2019-ben visszatér Budapestre és május 12-én két alkalommal is, egy délutáni és egy esti koncerten emlékezteti majd a hazai közönséget, hogy milyen is elmerülni a nívós zenek világába!

Hirdetés

A Grammy-díjas, világszerte ismert gitárművész ez elmúlt évtizedekben megalapozta hírnevét a szóló- és a más zenészekkel közös produkcióival. Karrierje során a jazz és rock legnagyobb előadóival dolgozott együtt, csak néhány közülük: Frank Zappa, Jimmy Page, Stevie Wonder, Chick Corea, Paco De Lucia, John McLaughlin, Stanley Clarke, Luciano Pavarotti, Paul Simon, Phil Collins, Santana, Herbie Hancock.

Az összes létező fontos díjat begyűjtötte már, amit egy gitáros kaphat. A szinte hihetetlen, munkákban gazdag munkássága ellenére, még mindig az új utakat és kihívásokat keresi, a zenéjét új irányokba tolja. 

Az elmúlt években szinte mindent újrakezdett, zenéjében és a magánéletében is. A 2018 tavaszán megjelent Opus című albumáról így nyilatkozik: „Az OPUS-szal szeretném tovább fejleszteni komponista készségeimet, és azt hiszem ez a fejlődés a személyemre is mélyen hatott, komponista-gitárossá változtam a korábbi gitáros-komponistából. Ugyanakkor ez a felvétel új korszakot jelent az életemben. Először írtam életemben úgy zenét, hogy teljes boldogságban élek a feleségemmel, van egy csodálatos kislányom és családom, akik minden nap inspirálnak engem. Hiszem, hogy ez megmutatkozik a zenémben is.”

  • Jegyárak: 8900 - 16900 Ft
  • Fellépők: Al Di Meola
  • Szervező: Getcloser Events

 

- Getcloser Events -

Kapcsolat

Kapcsolódó

John Maus koncert 2025, Budapest Esemény

John Maus koncert 2025, Budapest dátum

2025 Sep 09
John Maust kísérleti zenéje miatt gyakran nevezik retro-futuristának, dalai moziszerű, furcsa látomások. A különös zenészt legutóbb tavaly hallhattuk az A38-on, most azonban a rajongók nagy örömére szeptember 9-én az Akvárium Klubba is elhozza különös dallamait. John Maus egy igazán rejtélyes zen

Robbie Williams koncert 2025, Budapest [vendég: Lottery Winners] Esemény

Robbie Williams koncert 2025, Budapest dátum

2025 Sep 12
Robbie Williams ma bejelentette 2025-ös, várva várt turnéját, amelynek keretében a globális ikon jövő nyáron az Egyesült Királyság, Írország és Európa városaiban lép fel. A Robbie Williams Live 2025 turné Budapestet is érinti, a brit popsztár legnagyobb slágereit és a Better Man című film dalait 2

Öböl X Reflektor 2025: Mogwai, Co Lee, ... Esemény

Öböl X Reflektor 2025 dátum

2025 Sep 12
A Reflektror 2025-ben még szorosabbra fűzi a kötelékeit a Dürer Kerttel és a Budaparttal közös Öbölkoncert koncepciójukat keresztezik a rendezvény szellemiségével szeptember 12-13. között. A mini fesztivál szombati napján első magyarországi koncertjére érkezik az idén 30 éves skót posztrock legen

Go-Jo koncert 2025, Budapest Esemény

Go-Jo koncert 2025, Budapest dátum

2025 Sep 19
Go-Jo kezdetben lendületes feldolgozásaival vált ismertté, a közösségi médiában közel másfél millió követőt gyűjtött össze és 2023-ban ő volt a 9. legtöbbet streamelt ausztrál előadó az egész világon. Mrs. Hollywood című slágere egymilliárd megtekintést hozott, az Eurovízión pedig Milkshake Man cí