Alter TRIP: Malacka és a Tahó, Negyvenkettő és Pluto koncert a TRIP Hajón Esemény

Hirdetés

Három rutinos alterzenekar váltja egymást a színpadon november 23-án a TRIP hajón. Ennek apropóját a zenekarok tagsága közötti összefonódások adják, valamint az, hogy pont egyszerre tudnak újat mutatni a közönségnek. A bulit a nemrég új videoklippel jelentkező Pluto nyitja, utána a Negyvenkettő mutatja be most megjelent EP-jét, majd a Malacka és a Tahó avatja föl legújabb énekesnőjét, György Andit.

A sorrendet egyszerű volt logikailag összeállítani: a Plutóból Horváth Gábor (basszusgitár) és Martinkó Tamás (gitár) le sem megy a színpadról, mert folytatják a műsort a Negyvenkettővel, aztán a Negyvenkettő hegedűs-énekesnője, György Andi marad a porondon, hogy a Malackában mutatkozzon be újdonsült frontemberként. Micsoda show!

20:00 Pluto

Az est első fellépője a nemrég új klippel jelentkező Pluto, amely szövegközpontú és táncolható dalokat játszik. A csapat az évek során összeszokott rockzenekarrá vált, dalainak felismerhető saját íze, üzenete van. „A gitáros-énekes Nemes András vezette csapat a magyar dalszerzői hagyományokat, a rockabillys lüktetésű beatzenét és a kétezres évek gitárpopos megoldásait vegyíti ösztönösen és lazán.” – mr2.hu 

21:00 Negyvenkettő

Nagy Balázs Krisztián az ezredforduló környékén lépett először színpadra első saját zenekarával, de mostanáig nem jelentetett meg önálló albumot. Most Negyvenkettő fedőnév alatt kiadta az évek során összegyűlt legjobb dalait. Ennek első darabja, a Semmi, a Petőfi Rádióban debütált 2017 nyarán, a Tovább tart című sláger klipjének tévés premierje 2018 júliusában volt az M2 Petőfi TV műsorán, az dalokat összefogó EP pedig 2018 októberében jelent meg. Ezt a lemezt, és több még kiadatlan számot mutatnak be ezen az estén.

A négy dalt és egy bónusztracket tartalmazó középlemezen ráadásként a szórakoztatóipart fricskázó Szórakoztatóipari gyár című dal kibővített verziója hallható, amelyben a csapat több zenész barátja is szerepel vendégénekesként: Kardos-Horváth János (Kaukázus, Kafkaz), Borovitz Tamás (Malacka és a Tahó), Kovács „Indigó” Pista (Indigó Utca).

22:00 Malacka és a Tahó

2016-ban ünnepelte nagyszabású koncerttel és jubileumi lemezzel húsz éves fennállását a Malacka és a Tahó. A zenekar legfőbb jellemvonása, hogy mondanivalóját ironikus, abszurd dalszövegekbe csomagolja. Akik nem a koncertekről, azok a mozis vagy tévés dalaikról is ismerhetik őket: a Buhera Mátrix filmzenéről, vagy a jelenleg is futó Munkaügyek című sorozat zenéjéről. A koncert különlegessége, hogy a TRIP hajón mutatkozik be a zenekar legújabb énekesnője – a hegedűn is utánozhatatlan – György Andrea.

  • Jegyár: 1200 / 1500 Ft

 

- Malacka és a Tahó -

Kapcsolat

Kapcsolódó

John Maus koncert 2025, Budapest Esemény

John Maus koncert 2025, Budapest dátum

2025 Sep 09
John Maust kísérleti zenéje miatt gyakran nevezik retro-futuristának, dalai moziszerű, furcsa látomások. A különös zenészt legutóbb tavaly hallhattuk az A38-on, most azonban a rajongók nagy örömére szeptember 9-én az Akvárium Klubba is elhozza különös dallamait. John Maus egy igazán rejtélyes zen

Robbie Williams koncert 2025, Budapest [vendég: Lottery Winners] Esemény

Robbie Williams koncert 2025, Budapest dátum

2025 Sep 12
Robbie Williams ma bejelentette 2025-ös, várva várt turnéját, amelynek keretében a globális ikon jövő nyáron az Egyesült Királyság, Írország és Európa városaiban lép fel. A Robbie Williams Live 2025 turné Budapestet is érinti, a brit popsztár legnagyobb slágereit és a Better Man című film dalait 2

Öböl X Reflektor 2025: Mogwai, Co Lee, ... Esemény

Öböl X Reflektor 2025 dátum

2025 Sep 12
A Reflektror 2025-ben még szorosabbra fűzi a kötelékeit a Dürer Kerttel és a Budaparttal közös Öbölkoncert koncepciójukat keresztezik a rendezvény szellemiségével szeptember 12-13. között. A mini fesztivál szombati napján első magyarországi koncertjére érkezik az idén 30 éves skót posztrock legen

Go-Jo koncert 2025, Budapest Esemény

Go-Jo koncert 2025, Budapest dátum

2025 Sep 19
Go-Jo kezdetben lendületes feldolgozásaival vált ismertté, a közösségi médiában közel másfél millió követőt gyűjtött össze és 2023-ban ő volt a 9. legtöbbet streamelt ausztrál előadó az egész világon. Mrs. Hollywood című slágere egymilliárd megtekintést hozott, az Eurovízión pedig Milkshake Man cí