Arany 201 - Ünnepi est a Kalákával és barátaikkal Esemény

Hirdetés

A Kaláka tagjai az együttes megalakulása óta zenésítenek meg Arany János verseket, sőt, 1969-ben a bemutatkozó koncertjükön is műsorra tűzték az Egri leány című ballada egyik részletét. A hetvenes években már nagyobb kompozíciók is születtek, hogy csak a legismertebbeket említsük: A walesi bárdok, Bajusz, Zách Klára, Tetemrehívás… 

1978-ban a Radnóti Színpadon Mondok, mondok éneket című estjük első felét teljes mértékben a költőnek szentelték (a második részben Weöres Sándor dalokat énekeltek.) A 1981-ben Erdély nagy magyar városaiba is ellátogattak, az első turné első állomása éppen Nagyszalonta volt. Azóta az Arany-dalok egyre csak szaporodtak, több fel is csendült a különböző lemezeiken. 2001-ben jött ki a Családi kör CD, a 2004-ben elindult Hangzó Helikon sorozatban pedig 2007-ben megjelent a Kaláka - Arany János kötet Kass János illusztrációival, melyből több ezer példány lelt gazdára. A tavalyi ünnepi évre az új, tartalmában bővített kiadás is elkészült.

Arany-év a Kalákával

2017-ben a Kultúra Napja alkalmából meghívták a Kalákát Bécsbe az Arany-estjükkel, s kezdetét vette egy élményekben rendkívül gazdag széria. Még március 2-án, az Arany-év ünnepélyes megnyitóján az Erkel Színházban léptek fel A walesi bárdokkal. Sok itthoni koncert mellett (Pécs, Balatonfüred, Balatonboglár, Miskolc, Eger, Békés, Gyula, Harkány, Mátészalka, Budapest -PIM Szabadtéri színpad) a szomszédos országokban is muzsikáltak, olyan magyarlakta településekre vitték el műsorukat, mint Királyhelmec, Zenta, Marosvásárhely, Kolozsvár vagy Élesd.

Arany 200 című koncertprogramjukkal jártak Észak-Európában, pontosabban Oslóban és Koppenhágában. Ősszel pályázati támogatásnak köszönhetően olyan felkéréseket is el tudtak fogadni, melyek e segítség nélkül nem jöhettek volna létre. Így bemutathatták műsorukat Tokióban, Szöulban, Ausztráliában, Amerikában, Németországban és Indiában. Játszottak a diaszpóra magyarság körében, helyi fesztiválokon, s magyar szakos diákoknak a kinti egyetemeken Indiába velük tartott Szabó T. Anna, aki angolul tartott kis előadást a költőről és a Kaláka által megzenésített Arany-versekről. Részt vettek Új-Delhiben a hindi nyelvű Arany János kötet bemutatóján is.

Közreműködnek:

  • Kaláka együttes
  • Kováts Kriszta, Farkas Gábriel, Szirtes Edina Mókus, Fool Moon,
  • Keönch László, Fekete János Jammal, Nana Vortex, Hungarian FolkEmbassy, Huzella Péter, Csík János, Dresch Mihály, Szabó T. Anna, Lackfi János,
  • Bacsa Ildikó, Hegedűs D. Géza, Tóth Norbert Márk,
  • Balogh Kálmán, Jankovics Marcell, Cakó Ferenc,
  • Magyar Nemzeti Táncegyüttes Zsuráfszky Zoltán koreográfiájával

 

Sajtóanyag: Kaláka együttes
Fotó: Lajtos István

Kapcsolat

  • Esemény ideje:
    Kezdete:
    2018 Mar 02 19:00
    Vége:
    2018 Mar 02 22:00
    Pesti Vigadó:
    Budapest ,
    Vigadó tér 2 ,
    1051 ,

Kapcsolódó

nagyon_balaton_2018_fejlec
nagyon_balaton_2018_logo

Nagyon Balaton 2018 koncertek Esemény

Ákos kompkoncert 2018 időpont

2018 Sep 08
Random Trip, Apey, Band of Streets – 05.19, Tihany, PIAC placc Indítsd a forró évszakot pünkösdkor a nyár első lángosával, fröccsével és szabadtéri koncertjével a Tihanyi PIAC placcon! A MOL Nagyon Balaton programsorozat nyitóbuliján május 19-én balatoni vendéglátók, zenei programok és igazi nyári

keknyul_koncert_2018_mupa

Kéknyúl: Criminal Funk koncert a Müpában Esemény

Kéknyúl: Criminal Funk koncert 2018, Müpa időpont

2018 Jun 20
Idén 10 éves a Kéknyúl zenekar, amelyet egy egész estés kísérletező koncerttel ünnepelnek. A Criminal Funk est a bűnügyi filmek izgalmas zenei világába invitálja az érdeklődőket. A koncert a Müpa Hey, June! nyárindító programsorozatának részeként 2018. június 20-án kerül megrendezésre. A hetvenes é

ringo_starr_koncert_2018_becs

Ringo Starr koncert Bécsben 2018.06.20, Stadthalle, Ausztria

Ringo Starr koncert 2018, Bécs időpont

2018 Jun 20
Hét évvel az utolsó, 2011-es európai körútja után 2018-ban ismét a kontinensen játszik a Beatles legendás dobosa, Ringo Starr! A hasonlóan komoly kaliberű hangszeresekből álló, All Starrs formációval kísért turné Magyarországhoz legközelebb június 20-án Bécsben, a Stadhalle-ben csíphető majd el. Az

foo2018_eric_sumo_band_koncert

Erik Sumo Band koncert a Fishing On Orfű 2018-on Esemény

Erik Sumo Band koncert @ Fishing On Orfű 2018 időpont

2018 Jun 20
Két év után visszatér,  az Erik Sumo Band, hogy június 20-án, a nyitónapon exkluzív fesztiválfellépést adjon a Fishing On Orfű 2018-on. Időpont: 2018.06.20, 22:50, Nagyszínpad 2. További fellépők ezen a napon: PASO, Vad Fruttik, Intim Torna Illegál, Jazzékiel, Bëlga, Orchards, Bagossy Brothers C