a38hajo_logo

The Dillinger Escape Plan búcsúkoncert az A38 Hajón A38 Hajó, Budapest

Megvan a sajnálatos buszbaleset miatt elmaradt The Dillinger Escape Plan koncert pótlásának időpontja, a zenekar augusztus 11-én kárpótolja majd az elmaradt bulit, a korábban már meghirdetett helyszínen, az A38-on! A koncertre a korábban megváltott jegyek természetesen érvényesek maradnak.

Hirdetés

Matekmetál, metalcore, mathcore – nevezzük bárhogy, a zúzós, technikailag hibátlan, ámulatba ejtően professzionális és sodrón tempós, bonyolult képletekre épülő metál egyik alapvető zenekara a Dillinger Escape Plan, amely nevét egy egykori legendás bankrabló nem kevésbé legendás 1934-es szökéséről kapta. A sok szempontból balszerencsés, különböző okok miatt rengeteg tagcserén átesett zenekar (egy kislemez erejéig Mike Patton is besegített az énekesét vesztett DEP-nek) koncertprodukciója alapvető élmény, Mr. Bungle-os elvadult és elfajult, néha freebe hajló muzsika, sikoly és sanzon, zúzás és operett. A kultuszstátuszba emelkedett DEP a kortárs metálszcéna legváltozatosabb együttese.

Annál fájóbb, hogy húsz év után az egyetlen megmaradt alapító tag, a zenekarvezető-gitáros Ben Weinman bejelentette, hogy a DEP befejezi, de legalábbis hosszú időre felfüggeszti működését. Utolsó nagylemezét, a beszédes című Dissociationt (Feloszlás) 2016. októberében jelentette meg az együttes, és az azt követő masszív turné után jó időre szögre is akasztják a hangszereket.

The Dillinger Escape Plan @ A38 Hajó

  • Időpont: 2017.08.11.
  • Jegyek: 5500 / 6500 Ft
  • Fellépők: The Dillinger Escape Plan, The Number Twelve Looks Like You, God Mother
  • Facebook event >>>

The Dillinger Escape Plan jegyelővétel >>> 

 

Sajtóanyag: A38 Hajó

Kapcsolat

  • The Dillinger Escape Plan búcsúkoncert időpont:
    Kezdete:
    2017 Aug 11 20:00
    Vége:
    2017 Aug 11 23:00
    A38 Hajó:
    Budapest ,
    1117 Magyarország ,

Kapcsolódó

Bilderbuch koncert 2025, Budapest Esemény

Bilderbuch koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 13
A Bilderbuch nyitott a Carson Coma teltházas koncertje előtt a Budapest Parkban, most pedig önálló koncerttel hozzák el Softpower-re keresztelt turnéjukat Budapestre is, hogy kísérletező, színes, bátor zenéjükkel a Dürer Kert közönségét is megtáncoltassák május 13-án. A rockzene halott? Ezzel a z

Combichrist koncert 2025, Budapest Esemény

Combichrist koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 15
16 országon átívelő monstre turnéra indul az Andy LaPlegua vezette Combichrist idén tavasszal, a dark inusztriál metal konvoj pedig május 15-én Budapestre is begurul.  A norvég / amerikai "aggrotech" metal Combichrist tavaly megjelent, tizedik lemezét hozza majd el. A CMBCRST anyag pedig ismét já

Born of Osiris koncert 2025, Budapest [vendég: Ingested, Entheos, The Voynich Code ] Esemény

Born of Osiris koncert 2025, Budapest időpont

2025 May 18
Tavalyi fergeteges koncertje után ismét progresszív metal ünnepre készül a Born of Osiris a Dürer Kert Nagytermében. Május 18-án az amerikai banda az Ingested, a Entheos és The Voynich Code társaságában ad koncertet. A Born of Osiris több, mint 20 éves pályafutása alatt hét lemezt jelentetett meg

Iron Maiden dupla koncert 2025, Budapest [vendég: Halestorm] Esemény

Iron Maiden koncert 2025, Budapest - 2. este

2025 May 28
Budapesten indul az Iron Maiden 2025-ös turnéja! A ‘Run for your Lives’ körút május 27-én, és a masszív érdeklődésnek köszönhetően május 28-án, röffen be a Sportarénában. A turné egyben a zenekar 50. szülinapját is ünnepli, ehhez mérten egy különleges, az első 9 albumból merítő setlistre és persze