AWS koncert 2019, Budapest Park - vendég: Useme Esemény

Hirdetés

A Budapest Park a hazai keményzenei vonal mentén is odateszi majd magát a 2019-es szezonban, ennek égisze alatt pedig május 23-án a modern magyar metal mezőny egyik legfontosabb zenekarává vált AWS mozgatja át a szabadtéri klub közönségét! Melléjük az időközben a Nagy-Szín-Pad! 2019 tehetségkutatót megnyert Useme sorakozik majd fel ezen az estén.

Bár egy év telt el azóta, hogy az AWS zenekar képviselhette Magyarországot a nemzetközi  Eurovíziós Dalfesztiválon, a siker és a zúzás mértéke azóta is töretlen. Állandó teltházas klubkoncerteket hagynak maguk után vidéken és Pesten is. A srácok készen állnak, hogy ezen a csütörtöki napon, megtöltsék a Budapest Parkot, mindezt extra produkciókkal, szokatlan látványvilággal és meglepetés fellépőkkel fűszerezve.

„A Budapest Park a zenekarok életében mindig egy fontos koncerthelyszín, de nekem talán extrán kiemelkedő, hiszen kereken egy éve itt kértem meg a barátnőm kezét, sőt két nappal a koncert után lesz az esküvőnk”-  mesélte a zenekar frontembere, Siklósi Örs. „Nagyon nagy buli lesz, de azért mondtam a srácoknak, hogy tartogassák az energiáikat a lagzira is. Bár ahogy ismerem magunkat a koncerten nem ismerünk határokat”- tette hozzá nevetve. 

A banda legutóbbi dala a USNK zenekarral közös produkció volt. Idő címmel. mely óriási népszerűségnek örvend és már fél milliós megtekintés felett jár.

  • Jegyár: 1999 / 2499 / 2999 / 3499 Ft

  • Fellépők: AWS, Useme

 

AWS koncert jegyek >>>

 

Kapcsolat

Kapcsolódó

Der Weg Einer Freiheit koncert 2019, Budapest - vendég: Downfall of Gaia Esemény

Der Weg Einer Freiheit koncert 2019, Budapest időpont

2019 Sep 16
Elborult egy estével indul az ősz a Dürer Kertben, mégpedig két remek újvonalas, német black metal csapat szeptember 16-i pusztításának hála! A Der Weg Einer Freiheit és a Downfall Of Gaia tagságát közeli barátság fűzi össze és külön-külön már több alkalommal is megfordultak Budapesten, végre köz

Deafheaven koncert 2019, Budapest - vendég: Touche Amore Esemény

Deafheaven koncert 2019, Budapest időpont

2019 Sep 16
Extrém 'post' zenei mesterkurzus sejlik fel az őszindításhoz, ugyanis szeptember 16-án, a Touché Amore és a Portrayal Of Guilt társaságában visszatér Budapestre a Deafheaven! A kaliforniai együttes érdemeit valószínűleg már nem kell taglalni, hiszen ezelőtt már kétszer is bizonyították a hazai kö

Sanhedrin koncert 2019, Budapest - vendég: Spirit Adrift, Haw Esemény

Sanhedrin koncert 2019, Budapest időpont

2019 Sep 18
Igen fémes felhozatal szalad össze szeptember 18-ára az Auróraban, ahol ezen az estén doom hatásoktól sem mentes heavy metal csillan majd az összesereglett közönségnek! Jelen lesz a heavy metal / doom szcéna két kiemelkedő zenekara,  a Sanhedrin és a Gatecreeper tagokat számláló Spirit Adrift, ak

Band Of Friends koncert 2019, Budapest Esemény

Band Of Friends koncert 2019, Budapest időpont

2019 Sep 18
A legendás gitáros, Rory Gallagher időtlen szerzeményeit elevenítik fel szeptember 18-án, egykori zenésztársai, az ír Gerry McAvoy basszusgitáros és Brendan O'Neill dobos, valamint a nagyszerű holland gitáros/énekes, Marcel Scherpenzeel segítségével. Band Of Friends koncert a budapesti Analog Musi