AWS: Még lélegzem (klippremier) Hír

Hirdetés

Mindenkinek vannak felejthetetlen fesztiválos koncertélményei vagy akár emléke arról, hogy milyen a szabadság érzését megtapasztalni egy pohár itallal a kézben, majd kikötni valamelyik színpadnál hajnalban együtt ugrálva idegenekkel, mint ezer éves cimborák. Csak aztán jön a másnap… Erről szól az AWS zenekar legújabb dala és klipje is, mely a Még lélegzem címet kapta.

„A klip egy erősen metaforikus utalásokkal operáló videó, amelyben a főszereplő lány a mi gyermeki, hétköznapi énünket mutatja be,  aki találkozik a másnapok démonjaival” -  mesélte Siklósi Örs a nemzetközi Eurovíziós Dalfesztivált megjárt zenekar frontembere. „Picit próbáltuk a bulizás negatív aspektusát is bemutatni a dalban, hogy a valóságban milyen a szórakoztatóipar árnyékában lélegezni” – tette hozzá Örs.

A klip rendezője Tokay Péter, a zenét pedig a zenekar basszusgitárosa, Schiszler Soma szerezte, a szöveget pedig Siklósi Örs jegyzi. A banda meg sem állt a szezon alatt, rengeteg koncertet tudhatnak maguk mögött, de az igazi nyárbúcsúztató veretés még hátra van. Ez a legfrissebb daluk is felcsendül majd augusztus 30-án a Barba Negra Trackben.

AWS koncert @ Barba Negra Track jegyek >>>

 

AWS

Kapcsolódó

Depche Mode: DVD-n és Blu-Ray-en is megjelent a „SPiRiTS IN THE FOREST” Hír

Depeche Mode - Spirits In The Forest A rajongók, és a kritikusok elismerése, illetve mozisikere után, a Depeche Mode  egyszerre adta ki DVD-n és Blu-Ray-en, a korszakalkotó, teljes hosszúságú dokumentum- és koncertfilmet, „SPiRiTS IN THE FOREST” címmel. A rajongók számára végre világszerte elérhető a dokumentumfilm, amelyet a Rolling

Július 1-jén nyit a Müpa autós koncertmozija! Hír

Müpa autós koncertmozi A nagy sikerű Müpa Home online közvetítéssorozat után újabb formabontó megoldást kínál a Müpa azoknak, akik szerint zene nélkül nem igazi a nyár. A Müpa Autósmoziban a nézők saját autójuk kényelmében élvezhetik a Fesztivál Színházban élőben zajló koncerteket. Az elmúlt hónapok eseményei hatással

Kiscsillag: "Nem ússza meg ez az album, hogy bemutassuk" Hír

Kiscsillag turné 2020 Most, hogy újra van lehetőség klubkoncertek rendezésére, Lovasi Andrásék nem restek, és nyolcállomásos országos turnéra indulnak, hogy pótolják a Tompa kések című nagylemez tavasszal elmaradt bemutatóit. A zenekar tavasszal jelentette meg Tompa kések című nagylemezét, ám a járványhelyzet miatt se

Pszichedelikus arculatot kapott a Budapest Park 9. szezonja Hír

Budapest Park 2020 Mint ahogy azt megszokhattuk, a Budapest Park évről évre szinte a nulláról épül újra, ráadásul egy teljesen új, komoly üzenetet is közvetítő köntösben. Az idei arculatot a fiatal grafikus, Juhász Levente álmodta meg, központi témája pedig a belső utazás. Bár ez véletlen, mégis tökéletesen reflekt